Ma ünnepli hetvenedik születésnapját a sportág történetének egyik legkiemelkedőbb alakja, a kilencszeres wimbledoni bajnok cseh-amerikai Martina Navratilova.
A sportolónő Martina Subertová néven látta meg a napvilágot Prágában. Szülei válását követően vette fel mostohaapja, Miroslav Navrátil nevét, aki a kezdeti években az első edzője is volt. Csupán nyolcesztendős volt, amikor elhatározta, hogy a profi teniszezők táborába lép, tizenöt évesen pedig már megnyerte Csehszlovákia bajnokságát. A profik mezőnyében egy évvel később debütált, első tornagyőzelmét a floridai Orlandóban ünnepelhette.
Pályafutása korai szakaszában, 1975-ben már két Grand Slam-tornán is a fináléba jutott, ám Ausztráliában a hazai pályán játszó Evonne Goolagong, a Roland Garroson pedig az amerikai Chris Evert ellenében alulmaradt. Neve abban az esztendőben vált világszerte ismertté, ám ebben a sportteljesítményén túl politikai döntése is szerepet játszott: az amerikai bajnokság elveszített elődöntőjét követően egy nemzetközi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy politikai menedékjogot kért az Egyesült Államokban. A fiatal tehetség megelégelte, hogy a csehszlovák kommunista bürokrácia szabta meg számára a versenynaptárt, a baráti kapcsolatait, és jelentős összegeket vont el a pénzdíjaiból. A döntő lépésre akkor szánta el magát, amikor fegyelmi eljárás alá vonták, mert engedély nélkül indult el egy tornán. Az amerikai állampolgárságot 1981-ben kapta meg, míg cseh állampolgárságát 2008-ban nyerte vissza.
Első Grand Slam-trófeáját 1978-ban szerezte meg Wimbledonban, a döntőben Chris Evertet felülmúlva, amivel a világranglista élére ugrott. Címét a következő évben, ugyancsak Evert ellenében megvédte. A nyolcvanas évek elején diadalmaskodott az ausztrál nyílt bajnokságon és a Roland Garroson is, bár a US Open fináléjában a döntő szett rövidítésében kikapott Tracy Austintól.
Navratilova az elképesztő fizikai adottságaival, agresszív játékstílusával és kiváló gyorsaságával kimagaslott a mezőnyből. Balkezes, szerva-röptére épülő taktikájával szemben az ellenfelek ritkán találtak ellenszert. Az 1983-as esztendőben nyújtott teljesítménye sporttörténeti mérföldkő: 86 megnyert mérkőzés mellett mindössze egyetlen vereséget szenvedett el, míg 1982 és 1984 között csupán hat alkalommal hagyta el vesztesen a pályát. 1984-ben elérte a sportág csúcsát, megvalósította a Grand Slamet – vagyis egyazon évben mind a négy nagy tornán győzött –, amit további két sikeres fináléval toldott meg, így egymás után hat Grand Slam-tornán nem talált legyőzőre.
Párosban is egymást követték a diadalok, különösen a Pam Shriver oldalán elért sikerek emlékezetesek: 1983 és 1985 között sorozatban 109 mérkőzésen maradtak veretlenek. Navratilova 1985-ben a magyar Temesvári Andrea partnereiként is megnyerte a Roland Garrost. 1985 és 1987 között újabb hat Grand Slam-trófeával gyarapította gyűjteményét, miközben Wimbledonban 1982 és 1987 között hat éven át veretlen maradt – ilyen sorozatra az open érában sem a férfiak, sem a nők mezőnyében nem volt példa sem azelőtt, sem azóta.
A sportágban 1987-ben új korszak kezdődött a fiatal német Steffi Graf feltűnésével, aki a francia nyílt bajnokság döntőjében legyőzte Navratilovát. A következő évek kettejük rivalizálásáról szóltak: Graf 1988-ban és 1989-ben is felülmúlta őt a wimbledoni fináléban, ám Navratilova 1990-ben megszerzte utolsó egyéni Grand Slam-győzelmét a szívéhez legközelebb álló angliai füves pályás tornán. 1991-ben még döntőt játszhatott a US Openen – a Graf elleni sikeres elődöntőt követően –, ám a fináléban alulmaradt Szeles Mónikával szemben. Három évvel később, csaknem 38 esztendősen még egyszer bejutott a wimbledoni döntőbe, ahol Conchita Martinez kerekedett felül vele szemben.
A sportoló 1994-ben jelentette be visszavonulását, s ezt követően nyíltan vállalta szexuális orientációját: kezdetben biszexuálisnak, később leszbikusnak vallotta magát. Életrajzi kötetében őszintén írt a magánéletéről, szerelmeiről és a játékostársai iránti vonzalmáról. Felesége egy orosz üzletasszony, aki 1991-ben szovjet szépségkirálynő volt. Számtalan alkalommal állt ki a melegjogi kezdeményezések mellett, rendszeresen megszólal politikai kérdésekben, emellett aktívan jótékonykodik és alapítványokat támogat. Látása az 1980-as évek közepén kezdett romlani, így a pályán is szemüveget viselt, ami idővel az egyik védjegyévé vált. 2023-ban korai stádiumú torok- és mellrákot állapítottak meg nála az orvosok, ám a szakszerű kezeléseknek köszönhetően teljes gyógyulást ért el.
Navratilova 2000-ben tért vissza a teniszpályára, elsősorban páros versenyszámokban indult. 2003-ban vegyes párosban ismét wimbledoni bajnok lett, ezzel Billie Jean King mellett az egyetlen húszszoros bajnokká vált a patinás tornán. Pályafutását 2006-ban a US Openen aratott vegyes páros győzelemmel zárta le végleg: csaknem ötvenévesen ő lett a legidősebb játékos, aki valaha Grand Slam-trófeát emelhetett a magasba.
A sportág élő legendája a Grand Slam-tornákon összesen 59 győzelmet ünnepelhetett (18-at egyéniben, 31-et párosban és 10-et vegyes párosban), amivel az örökranglistán a 62-szeres győztes Margaret Court mögött a második helyet foglalja el. A hivatalos világbajnoki címet három alkalommal (1979, 1982, 1983) érdemelte ki, és ugyancsak háromszor diadalmaskodott a Mesterek Tornáján (1982, 1984, 1986). Az egyéni világranglistát 332, míg a párost 237 héten át vezette – ő az egyetlen teniszező a sportág történetében, aki mindkét kategóriában több mint 200 héten keresztül volt világelső.
Egyéniben, párosban és vegyes párosban egyaránt teljesítette a karrier Grand Slamet, ami rajta kívül mindössze két másik teniszezőnek sikerült. Pályafutása során egyéniben 167, párosban 177 tornagyőzelmet aratott, ami abszolút rekord a teljes férfi és női mezőnyben. Ő tartja a sorozatban megnyert mérkőzések rekordját is (74), összesen 1442 mérkőzést vívott és csupán 219 alkalommal szenvedett vereséget, ami páratlan, 86,6 százalékos győzelmi mutatót jelent. 2000-ben beválasztották a Tenisz Hírességeinek Csarnokába, a szakma többsége pedig Steffi Graf mellett a világ valaha volt legkiválóbb női teniszezőjeként tartja számon – írta meg az MTI.







