Egy szanaai olajipari vállalat létesítményeinek az elhagyását kérte a civilektől kedden a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi hadi koalíció.
Turki al-Máliki, a felkelők ellen küzdő koalíció szóvivője az X-en jelentette be, hogy egy szanaai olajipari vállalat létesítményeinek az elhagyását kérte a civilektől. A lépésre azért van szükség, mert végre fognak hajtani egy „különleges műveletet” a jemeni főváros szóban forgó területén. Jahja Szárí, a húszi lázadók szóvivője erre azt mondta: amennyiben az ellenőrzésük alatt álló várost támadás éri, „erőteljes és fájdalmas” választ fognak adni, a célpont pedig Rijád lesz.
A húszik is figyelmeztették a szaúdi Aramco állami olajtársaság munkatársait és az üzemei környékén tartózkodó civileket, hogy hagyják el a cég létesítményeit, mert legitim célpontnak tekintik őket. Az Irán-barát lázadók az utóbbi napokban többször támadtak különböző eszközökkel több szaúdi repülőteret, és ezekben a támadásokban tucatnyian meghaltak és több mint háromszázan megsebesültek.
A hadműveletek miatt akadozik a szaúdi légiforgalom, a rijádi nemzetközi repülőteret pedig szombatig lezárták - olvasható az MTI hírében.







