Gazdagság ide, álomszerűen kistafírozott hadsereg oda, Szaúd-Arábia nem bír el a hozzá képest ultraszegény jemeni húszikkal. A „kalasnyikovokat lengető csapat" most éppen az általa megszállt területektől olyan ezer (!) kilométerre lévő Rijádra mér rendszeres csapásokat.
Szaúd-Arábia a 20. helyen szerepel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2026-os előrejelzése alapján a világ leggazdagabb országainak listáján. A sivatagi államban az egy főre jutó GDP (vásárlóerő-paritás alapján) 62.677 - míg idehaza 23.334 dollár. A Magyar Honvédség idei költségvetése 2.016 milliárd forint - míg a monarchia e célra 63,99 milliárd dollárt, azaz 20.732 milliárd forintot szán. Ez a hazai összetermék csaknem fele - s „ott" egyben a nyolcadik legnagyobb védelmi kiadás a Földön. Rijád ebből a büdzséből nagyjából 225 ezer egyenruhást tart el - míg mi valamivel több, mint harmincezret. Az csak szinte apróság, hogy a fegyveres erőkre szánt források egy esztendő alatt majd' huszonhat (!) százalékkal bővültek.
Szaúd-Arábia évtizedek óta szó szerint nyakló nélkül vásárolja a legfejlettebb amerikai és nyugati haditechnikát. A felszereléseiket „nem hogy" egy kissé rozzant közép-európai, de - elvileg - nagyhatalomnak számító állam is megirigyelhetné. Rijád drónok, légvédelmi elhárítórendszerek, vadászgépek, drága radarok és szofisztikált rádióelektronikai rendszerek tucatjait tartja rendszerben - s ehhez képest egy „ultraszegény csapat", azaz a jemeni húszik sorra mérik rá a megalázó csapásokat.
Csak a miheztartás végett érdemes leírni, a felkelők által utalt terület legszéle is olyan kilencszázötven-ezer kilométerre esik a közelmúltban duplán megtámadott rijádi King Khalid nemzetközi repülőtértől. Ez tól-ig olyan, mintha valaki a „jelentéktelen", háromszáz fős Répcevis melletti susnyásból kiindulva eltrafálná a Párizsban lévő Charles de Gaulle légikikötőt - s ezzel elképzelhetetlen pánikot okozna egy több milliós világvárosban. És amúgy mintegy pluszban térdre rogyasztaná egy ország közlekedését.
A „szegény" húszik nem egyetlen fegyvertípust használnak, hanem szimultán, több hullámban és variált rakományokkal tolják Allah bosszúálló szekerét. Egyrészt ugye ott vannak a klasszikus, de megnövelt hatótávolságú és önvédelmi képességekkel bíró ballisztikus rakéták. A fő exportőr e téren Irán és Észak-Korea (no meg Peking), melyek nem csak késztermékekkel, hanem alkatrészekkel is segítik a felkelőket. A szaúdiakra frászt hozó másik rémhalmaz a manőverező robotrepülőgép, azaz cirkálórakéta. Utóbbi fő tulajdonsága az alacsony szintű szárnyalás, ami révén képes kikerülni a hagyományos radarrendszereket. Végezetül pedig ott szerepelnek a palettán az öngyilkos drónok. Közös tulajdonságuk a roppant olcsóság, továbbá felbolydult méhraj-szerűen, nagy tömegben is lehet őket indítani, s ezzel a sírba kergetni a másik fél elhárítását.
Mint fentebb is írtuk, Szaúd-Arábia a világ egyik legfejlettebb és legdrágább légvédelmi rendszerével rendelkezik - mégis bajban van. Nem kicsit, nagyon. Egyrészt nyomasztja a készlethiány, hiszen az elmúlt évek intenzív rakétaháborúja miatt a hadsereg kritikusan kifogyott a méregdrága Patriot-okból. Ezek utánpótlási ideje minimum 18–24 hónap, s nem csak Rijád, hanem Kijevvel az élen a fél világ rájuk vár.
Itt is igaz, hiába a sok pénz és drága fölszerelés, ha nem teszünk mellé kellő képzettségű embert, az egész nem ér egy ütet taplót sem. Sovány vigasz, hogy a cirkálórakéták és drónok kilövését eleve könnyű álcázni a sivatagos, dimbes-dombos Jemenben - azonban jó részt így is kiszúrhatóak lennének, ha akadna megfelelő szakértelem.
S zárásnak érdemes azt is leszögezni. a leggigászibb büdzsével fölszerszámozott ármádia ládafiája is ropogósra kiszárítható, ha ezer dolláros drónok és olcsóbb rakéták tömeges indításával lenullázzuk annak több millió dolláros légvédelmi rakétakészletét.
