Más hírhedt merénylőkkel is szimpatizált könyveiben a feltételezett elkövető egy szlovák lap szerint
ĀA merénylő szimpátiáját fejezte ki Lubomir Harman iránt, aki 2010-ben hét embert ölt meg, és több mint egy tucatot megsebesített
Pár szót már váltott Fico Pellegrinivel
ĀÖsszesen négy lövedék találta el a miniszterelnököt
Megszúrta tanulótársát egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában
ĀA mentőszolgálat munkatársai a sérült lányt kórházba szállították
Bérgyilkossal akarta megöletni gyerekei apját egy budapesti ápolónő + VIDEÓ
ĀA férfi szerencsejáték-függősége és megromlott házasságuk miatt hozta meg a döntést
A Kanári-szigeteken fogtak el egy budapesti férfit
ĀEmberölés kísérletének gyanúja miatt folytatnak ellene eljárást
Emberölés kísérlete miatt emeltek vádat egy nő és társa ellen
ĀA vádirat szerint a vádlottak között szerelmi viszony alakult ki, az asszony szerint azonban férje nem egyezett volna bele a válásukba
A metró elé lökték, de túlélte
ĀA peronon várakozó utasok félelmet nem ismerve kisegítették a bajbajutottat a halál torkából
Londonban lelőttek a rendőrök egy számszeríjjal fenyegetőző férfit
ĀA rendőrségi tájékoztatás hangsúlyozza, hogy fegyveres rendőri egységek napi rendszerességgel járőröznek London utcáin
Gyöngyvirággal mérgezte meg férjét a másba szerelmes tanárnő
ĀMérgező növénnyel készítette férje turmixait
Végezni akart szomszédjával, végül a saját életét oltotta ki
ĀAz értesülések szerint két szomszéd vitája vezetett a tragédiához
Fel akarta áldozni a gyermekét két francia migráns
ĀA szülők úgy vélték, 5 éves kisfiúkat démonok szállták meg, ezért a Szaharában egy rituálén végezni akartak végezni vele
Megkezdődött a pere annak a férfinak, aki saját nővérét próbálta megfojtani
ĀNem először próbált embert ölni
Bíróság elé állt az a nő, aki rágyújtotta férjére lakhelyüket Szegeden
ĀA jelenleg 43 éves asszonyt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint állatkínzás bűntettének kísérletével vádolják
Újabb politikai merénylettel vádolják az ukrán titkosszolgálatot
ĀKijev utasítására akarhattak végezni a támadók az ukrán ellenzéki politikussal, Oleg Carjovval, akit évekkel ezelőtt már elűztek az országból
Minden utasát meg akarta ölni egy amerikai pilóta
ĀA 44 éves férfi le akarta állítani egy utasszállító hajtóműveit, hogy a gép lezuhanjon
Vízkőoldóval kínálta iskolatársait egy ötödikes fiú
ĀAzt állította, hogy a szer limonádé vagy robbanócukorka
Le akartak mészárolni egy hatvani családot az éjszaka folyamán
ĀHihetetlen, kik akartak velük végezni
Cellatársainak árulta el: bánja, hogy nem sikerült megfojtania a nővérét
ĀVádat emeltek egy férfival szemben, aki saját testvérét próbálta megfojtani tavaly tavasszal
Megpróbálta megölni feleségét és öt gyerekét a lelkész, majd rájuk gyújtotta a házat
ĀMindenki égési sérüléseket szenvedett, de szerencsére senki sem halt meg
„Remélem megdöglöttél" – meg akarta ölni felesége szeretőjét a féltékeny férj
ĀA tárgyaláson azt állította, csak segíteni akart
Késsel támadt a nevelőjére a borsodi tini, mert nem ízlett neki az uzsonna
ĀA lányt tettei miatt letartóztatja a bíróság
Hajléktalanra betondarabot dobott, vádat emeltek ellene
ĀEmberölés kísérlete miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 15 éves fiú ellen
Szakadékba löktek két turistalányt egy bajorországi kastélynál
ĀA rendőrség felszólította a turistákat, hogy aki bármilyen információval szolgálni tud, jelentkezzen a hatóságoknál
