HIRDETÉS

António Costa: Ukrajna támogatása továbbra is kiemelt prioritás Európa számára

Von der Leyen szerint az uniós költségvetésnek elegendő mozgásteret kell biztosítania a jövőbeli válságok kezelésére

Európai Unió
  • 2026.10.16. - 21:27
Cikk borítókép
Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszélnek az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón.Dursun Aydemir / ANADOLU / Anadolu via AFP

Ukrajna támogatása továbbra is kiemelt prioritás Európa számára, hiszen Moszkva egyre intenzívebbé teszi támadásait a háborúban és a hibrid hadviselést szerte Európában - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke pénteken Brüsszelben.

A kétnapos brüsszeli uniós csúcstalálkozót követően Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével közös sajtótájékoztatón Costa hangsúlyozta: az EU elkötelezettsége töretlen Ukrajna és népe iránt.

„Az ukrajnai béke érdekében tett minden őszinte lépés számít, és mi minden ilyen irányú törekvést támogatunk” - fogalmazott Costa, majd hozzátette: az EU béke iránti elkötelezettsége kéz a kézben jár azzal, hogy az unió fokozza az agresszorra nehezedő nyomást.

Közölte: mivel Ukrajnát az EU pénzügyileg támogatja, a tagállamok felkérték az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot Ukrajna 2027-re vonatkozó finanszírozási igényeinek kezelésére.

HIRDETÉS

A csúcsértekezlet migrációval kapcsolatos vitájával kapcsolatban kijelentette: az EU menekültügyi és migrációs paktumon alapuló rendszere működik. Ezt bizonyítja, hogy az illegális határátlépések száma a legalacsonyabb szinten van 2021 óta.

„Ébernek kell maradnunk azonban, és meg kell erősítenünk a harcot a migráns- és embercsempészet ellen, valamint a migránshullámok eszközként való felhasználása ellen” - fogalmazott Costa, majd hozzátette: a közös európai megoldások közös európai eredményekhez vezetnek.

Az uniós versenyképességről folytatott megbeszélésekre utalva az Európai Tanács elnöke elmondta: a tagországok jelentős előrelépést tettek a bürokrácia csökkentésére, az egységes piac akadályainak felszámolására, valamint az európai magántőke és a megtakarítások becsatornázására az európai vállalatokhoz.

HIRDETÉS

„Most az a feladatunk, hogy fenntartsuk ezt az ambíciót, és felgyorsítsuk a folyamatokat” - mondta Costa, majd bejelentette, hogy informális csúcstalálkozót hív össze jövő év februárjának elejére. Elmondta, hogy a rendkívüli kihelyezett ülésen a tagállami vezetők visszatérnek majd a védelem és a versenyképesség témaköreihez, hogy számba vegyék az elért eredményeket, és új lendületet adjanak a politikai folyamatoknak.

A versenyképesség egyik kulcseleme az energiaárak kérdése - szögezte le. Mivel a jelenlegi magas és ingadozó energiaárak komoly terhet rónak a háztartásokra és a vállalkozásokra, a tagállami vezetők összehangolt európai válaszlépésekben állapodtak meg, amelyek rövid távú intézkedéseket irányoznak elő a válság hatásainak kezelésére. Megjegyezte: hosszabb távon a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése elengedhetetlen lesz Európa stratégiai autonómiájának és ellenállóképességének erősítéséhez.

Elmondta továbbá, hogy a tagállamok között egyetértés van az uniós kereskedelmi kapcsolatok diverzifikálását célzó stratégia megvalósításának felgyorsítására.

HIRDETÉS

Kijelentette továbbá, hogy a következő hosszú távú költségvetésről folytatott tárgyalásokat az év végéig le kell zárni. A csúcstalálkozón elhangzott tagállami érvek azt mutatják, hogy a megállapodás érdekében a nemzeti hozzájárulásokat „ésszerű szinten kell tartanunk, miközben megőrizzük ambícióinkat és a közös prioritásaink megvalósításához szükséges eszközöket” - fogalmazott nyilatkozatában a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke.

Friedrich Merz német kancellár a csúcsértekezletet követő sajtótájékoztatóján hangoztatta: Oroszország elmérgesíti a háborút azzal, hogy „hatalmas károkat” okoz Ukrajna energetikai infrastruktúrájában, és „minden eszközzel” arra törekszik, hogy „a lehető legnehezebbé tegye a telet” az ország számára.

„Mindezek fényében helyesnek, ésszerűnek és érthetőnek tartom, hogy Ukrajna válaszlépésként olyan oroszországi célpontokat támadjon, amelyek akadályozzák az orosz kormányt és az orosz hadsereget a háború folytatásában. Ez vonatkozik mind a kommunikációs, mind az energiaellátási infrastruktúrára” - fogalmazott.

„Mindannyiunkat mélyen aggaszt az ukrajnai helyzet” - mondta újságíróknak a német kancellár, amikor arról kérdezték, mi a véleménye Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kéréséről, hogy jövőre további 70 milliárd eurónyi európai támogatást kapjon. Merz hangsúlyozta: egyértelmű, hogy a nemrégiben elfogadott 90 milliárd eurós uniós hitelkeret „nem lesz elegendő” Kijevnek.

HIRDETÉS

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az uniós csúcstalálkozó után jelezte: létezhetnek „más megoldások” vagy az „együttműködés” olyan formái, amelyekkel kiválthatók a Spanyolországból érkező turistákra vonatkozó, a ceutai migrációs válság miatt augusztusban bevezetett határellenőrzések.

Elmondta: megállapodtak Pedro Sánchez spanyol miniszterelnökkel, hogy a két belügyminiszter a kölcsönös intézkedések feloldásán dolgozik a jövő héten, köztük a kikötőkben és repülőtereken bevezetett ellenőrzésekén és korlátozásokén.

Pedro Sánchez újságíróknak nyilatkozva az uniós költségvetésre utalva kijelentette: szülessen olyan megállapodás, amely megfelel annak az ambíciószintnek, amelyre Európának szüksége van.

HIRDETÉS

Azt mondta, hogy az uniós tanács ír elnökségének csökkentett költségvetési javaslata rossz üzenetet küld mind az uniós állampolgároknak, mind a globális hatalmaknak.

„Ha elfogadjuk a most javasolt számokat, akkor azzal azt üzenjük állampolgárainknak, és azoknak a nagyhatalmaknak, amelyekkel versenyzünk, hogy nem vagyunk felkészülve, és nem is akarunk részt venni a globális versenyben” - fogalmazott.

Von der Leyen: az uniós költségvetésnek elegendő mozgásteret kell biztosítania a jövőbeli válságok kezelésére

Az EU következő többéves pénzügyi keretének (MFF) elegendő mozgásteret kell biztosítania ahhoz, hogy a közösség reagálni tudjon az előre nem látható válságokra - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU-csúcsot lezáró pénteki sajtótájékoztatóján.

HIRDETÉS

Von der Leyen bírálta, hogy a jelenlegi tárgyalási keret - az ír soros elnökség javaslata - a költségvetési rugalmasság mintegy 50 százalékos csökkentését irányozza elő a mostani szinthez képest.

„Ez a javaslat egyfajta kényszerzubbonyba zárna bennünket, mert a költségvetés 99,5 százalékát már most rögzítenénk lényegében a következő tíz évre” - fogalmazott.

A versenyképességről szólva Von der Leyen kiemelte, hogy az európai háztartások és vállalatok súlyos árat fizetnek a kontinensen kívüli konfliktusokért. Közlése szerint a közel-keleti háború kezdete óta 106 milliárd euróval emelkedett az importált fosszilis energiahordozók költsége, mert a földgáz ára február vége óta mintegy 140 százalékkal nőtt, a dízelé pedig megduplázódott.

Elmondta, hogy a rövid távú intézkedések részeként a következő négy hónapban a Nemzetközi Energiaügynökség koordinálásával 100 millió hordó kőolajat és dízelt szabadítanak fel a tartalékokból. Emellett meghosszabbítják és kibővítik az ideiglenes állami támogatási keretet, egy évvel elhalasztják a metánrendelet végrehajtását, valamint intézkedéseket készítenek elő az európai finomítói kapacitások bővítésére és a közös energiabeszerzés erősítésére.

Hosszabb távon az importált fosszilis energiahordozóktól való függőség csökkentését, a megújuló és a nukleáris energia térnyerését, valamint az elektromos hálózatok fejlesztését nevezte kulcsfontosságúnak.

Az EU és Kína kereskedelmi kapcsolatairól szólva a bizottsági elnök fenntarthatatlannak nevezte a kereskedelmi egyensúlytalanságokat. Közölte, hogy 2025-ben az unió Kínával szembeni kereskedelmi hiánya napi egymilliárd eurót tett ki, és az idén további romlás várható.

Hangsúlyozta, hogy a párbeszéd eredményeként Peking elfogadta az EU hibrid járművekre vonatkozó védintézkedéseit. Emlékeztetett arra, hogy az unió korábban kiegyenlítő vámokat vezetett be a támogatott kínai elektromos autókra, ezt követően azonban jelentősen megugrott a kínai járművek európai értékesítése. Közölte, hogy az EU a meglévő kereskedelemvédelmi eszközök alkalmazása mellett új mechanizmust is kidolgoz, amely lehetővé teszi a gyors fellépést az egységes piacon kialakuló súlyos egyensúlytalanságok esetén.

Bejelentette, hogy decemberben új kezdeményezést mutatnak be, amely a vállalatok beszállítói függőségének csökkentését szolgálja. Emellett olyan új mechanizmusokat is kidolgoznak, amelyek lehetővé teszik a gyors uniós fellépést a tagállamokat érő gazdasági kényszerintézkedésekkel szemben, szükség esetén az egységes piachoz való hozzáférés korlátozásával.

A bizottsági elnök hangsúlyozta, hogy a tagállami vezetők között széles körű egyetértés mutatkozott a Kínával fennálló kereskedelmi kapcsolatok kiegyensúlyozásának szükségességéről.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Von der Leyen közölte, hogy az EU felgyorsítja Ukrajna védelmi támogatását. Az országot támogató hitelprogram védelmi keretéből eddig közel 16 milliárd eurót folyósítottak, az év végéig pedig további 17 milliárd eurót bocsáthatnak rendelkezésre, amennyiben Kijev végrehajtja a szükséges reformokat.

Hangsúlyozta, hogy jelenleg az Európai Unió és tagállamai biztosítják az Ukrajnának nyújtott külső támogatások 80 százalékát. Figyelmeztetett arra, hogy a háború elhúzódásával az ország finanszírozási igényei tovább növekednek, ezért más nemzetközi partnerek fokozottabb szerepvállalására is szükség van.

Mint mondta Ukrajna 2027-ben további 70 milliárd eurós finanszírozási hiánnyal néz szembe. Hangsúlyozta, hogy a 2026-os finanszírozási hiányt sikerült fedezni, a 2027-re várható 70 milliárd eurós hiányra azonban még megoldást kell találni.

A migrációval kapcsolatban a bizottság elnöke közölte: vészhelyzeti reagálási mechanizmust javasol az unió külső határain kialakuló migrációs válsághelyzetek kezelésére. Kiemelte, hogy az utóbbi években állami és nem állami szereplők szándékosan idéztek elő hirtelen, tömeges migrációs mozgásokat azzal a céllal, hogy túlterheljék a hatóságokat és megosszák Európát. Az év vége előtt előterjesztendő új keretrendszer lehetővé tenné, hogy a tagállamok gyorsan reagáljanak az ilyen fenyegetésekre - írta meg az MTI.

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS