KSH: A második negyedévben a gazdaság teljesítménye 1,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
ĀA GDP második negyedévi részletes adatait szeptember 3-án közli második becslése alapján a KSH
ĀA GDP második negyedévi részletes adatait szeptember 3-án közli második becslése alapján a KSH
ĀA kormányzati szektor bevétele 7952 milliárd, kiadása 9020 milliárd forint volt
ĀA japán kormány jelentősen rontotta a gazdaság idei első negyedévi teljesítményére vonatkozó adatát, miután kiderült, hogy az építőipar kevesebb megrendelést kapott, mint azt korábban gondolták
ĀNagy Márton: Ebben az ágazatban a legjobbak leszünk a világon
ĀA kormány idén 4,5 százalékra, a következőkben 3 százalék alá csökkenti az államháztartási hiányt
ĀA gazdasági teljesítmény növekedéséhez legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, ezen belül főként az ingatlanügyletek és az információ, kommunikáció ág járult hozzá
Ā„A gazdaság jelenlegi valós állapota lehetővé teszi, hogy javítsuk a fejlődési előrejelzéseket is” – jelentette ki
ĀA magyar gazdaságban erős és általános dezinfláció érvényesül – fejtette ki
ĀJövőre ez az ütem emelkedni is fog
ĀA kormányzati szektor adóssága – a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján – 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el
Ā2024-ben a kormány célja, hogy helyreállítsa a növekedést
Ā2023-ban a GDP a nyers adatok alapján 0,9, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 0,7 százalékkal maradt el az előző évitől
ĀA kínai kormány a múlt évre is 5 százalékos gazdasági növekedési célt tűzött ki, a tényleges növekedés némileg nagyobb, 5,2 százalék volt
ĀA gazdaság mindhárom fő ágazata – a szolgáltatások, a termelés és az építőipar is – visszaesést könyvelhetett el a negyedik negyedévben
ĀA minisztérium célja, hogy a vállalkozásfejlesztési és munkaerőpiaci aktivitást növelő források a lehető leghamarabb a gazdaságba kerüljenek
ĀA miniszter kiemelte, a GDP stagnálását jelentős részben az export szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bíró piacok, így Németország gyengélkedése okozta
ĀMagyarország bruttó hazai terméke 2023 negyedik negyedévében 0,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva
ĀTrump nem először kritizálja azokat, akik nem fordítanak megfelelő forrásokat a hadiiparra
ĀA Nemzetközi Valutaalap jelentősen javította az orosz gazdaság növekedési előrejelzését
ĀA családipótlék-rendszer módosítását a kormány nem tervezi, a magyar családtámogatási rendszer sikeres, az Európai Unión belül a magyar családtámogatási arány a legmagasabb a GDP-hez képest
ĀEnnek pozitív következményei lesznek 2024-ben