Hazánk durván 2033-ban vezetheti be az eurót, a csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése.
Ítéletet mondott az euróbevezetésről Aradványi Péter vezető elemző. Mint a szakértő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, bár tavaly egyetlen maastrichti konvergenciakritériumot sem teljesített hazánk, idén a kedvező inflációs folyamatoknak, a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel teljesülni látszik. Utalt arra is, a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tettünk, és ezek tartós teljesítését kedvező kilátások övezik.
Ha 2030-ban gyors költségvetési konszolidációval sikerül csatlakozni az ERM-2-höz, azaz az európai árfolyam-mechanizmushoz, és abban teljesíteni a kötelezően előírt legalább két évet, leghamarabb 2033-ban kerülhet sor az euró bevezetésére – összegezte. Megjegyezte, hogy a feltételek teljesítéséhez rigorózus gazdaság- és monetáris politika szükséges. A cég várakozása szerint a következő két évben 2,5 százalék körüli gazdasági növekedés, 76,5 százalékra csökkenő államadósság, négy percentre apadó alapkamat és 360-370 forint közötti euró árfolyam várható.
A részvénypiacot várhatóan pozitívan befolyásolja az euró bevezetésének kilátása – vélekedett az MTI tudósítása szerint az elemző.






