Drámai csatában, ötméteresekkel győzte le az olaszokat a férfi vízilabda-válogatott
ĀA magyarok megszakították rossz sorozatukat az olaszokkal szemben
ĀA magyarok megszakították rossz sorozatukat az olaszokkal szemben
ĀOlyan esettel is találkoztak, hogy egy férfi papíron nemet változtatott
ĀHihetetlennek hangzik, de mérhető, milyen jó hatással van a férfiakra, ha vannak haverjaik, barátaik, akikkel időt tölthetnek
ĀNégy fordulót követően a nők a 8., a férfiak pedig a 13. helyen állnak
ĀA viadal honlapja szerint a magyar női együttesben Hoang Thanh Trang - világossal - megnyerte partiját, Gaál Zsóka és Papp Petra pedig döntetlenben egyezett meg riválisával, Terbe Julianna viszont kikapott, így 2-2-re végeztek a felek
ĀA négy között Olaszország ezúttal jobb volt Siklósiéknál
ĀAz utóbbi egy évben megugrott a mesterséges intelligencia fejlesztésébe fektetők aránya
ĀA spanyol lap a szélsőjobboldali kormányfők között Orbán Viktort és Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt említette
ĀKis szerv, nagy bajt tud okozni és a kutatások szerint, minden második férfinek volt már prosztatagyulladása
ĀAz „önkéntes” behívás nemcsak a katonai korú férfiakat, hanem a női orvosokat és a katonai múlttal rendelkező nőket is érinti
ĀKiderült, hogy milyen tulajdonság a vonzó
ĀA nőknek kevesebb olyan enzimjük van, amely az alkoholt lebontja
ĀAz idős hölgy öröme leírhatatlan volt
ĀA szakértő szerint a kockázatot nem megúszni kell, hanem elkerülni
ĀAz Európai Unió tagállamai közöl csak hazánk és Lengyelország állt ellen a nyugati liberálisok nyomásának a nemzetközi nőjogi konferencián
ĀAz emberiség valójában egy ritka belterjes faj, és híresen alacsony köztünk a genetikai eltérés
ĀA vizes világszövetség reményei szerint legalább tíz ország válogatottja él majd a lehetőséggel
ĀJansik Szilárd csodálatos napot fogott ki, Vogel Soma ihletett állapotban védett
ĀSzombathelyen a Magyarország–Litvánia férfi kosárlabda vb-selejtező Hanga Ádám vezérletével majdnem győzelem
ĀA koronavírus-járvány kezdete óta a pápa többször felszólalt a családon belüli erőszak ellen