Meloni szerint a fegyverkezés félelmet kelt az európaiakban
ĀAz olaszok hetvennégy százaléka elutasítja az intézkedést
ĀAz olaszok hetvennégy százaléka elutasítja az intézkedést
ĀA francia elnök összehívja a „hajlandók koalícióját” alkotó országok vezérkari főnökeit Ukrajna támogatása miatt
ĀA kínai hadsereg mára Ázsia egyik legerősebb katonai erejévé vált, amellyel globálisan is számolni kell
ĀDonald Tusk: A biztonság a globális fenyegetések miatt most kulcsfontosságú
ĀAz EU teljes szolidaritásáról biztosítja régióbeli partnereit, különösen Dél-Koreát és Japánt
ĀDelhi szintet lépett a fegyverkezésben egy konfliktusokkal terhelt, bizonytalan időszak közepén
ĀKim Dzsongün észak-koreai vezető felügyelte a fegyver szombati akcióját
ĀA biztonságpolitikai szakértő szerint a háborús pszichózis jó eszköz arra, hogy az uralkodó neoliberális elit a maradék szabadságjogokat is elvegye az emberektől
ĀNovemberben Szöul azzal vádolta meg Phenjant, hogy több mint egymillió tüzérségi lőszert szállított Moszkvának
ĀA még nem NATO-tag Svédország katonai vezetőjére hivatkozik a norvég főparancsnok
ĀFranciaország kevesebb mint kilencven nehéztüzérségi löveggel rendelkezik, ami megfelel annak, amennyit Oroszország nagyjából havonta elhasznál
ĀAz észak-koreai média ismételten az Egyesült Államok ellen hergel
ĀA döntést a biztonsági környezet változásaival indokolták
ĀA külügy a lehetőségeket, a Védelmi Minisztérium a fenyegetéseket vizsgálja
ĀA drónokat egy élőben közvetített katonai parádén mutatták be
ĀA bejelentésben megjelölt környéket lezárták
ĀNincs ugyan kerek évfordulója és így közvetlen „aktualitása” a hirosimai atomtámadásnak, de talán érdemes újra szemügyre venni a nukleáris fegyverek problémáját
ĀA GDP arányos új-zélandi védelmi költségvetésnek valószínűleg egy százalék fölé kell emelkednie
ĀTokió kemény fellépést ígér arra az esetre, ha Kína invázióval próbálná lezárni a vitáját a szakadár szigettel
ĀMagyarország is elindította az elmúlt évtizedek legnagyobb katonai reformját, emlékeztet az Oeconomus
ĀRövid időn belül 800 ezer ember jelentkezett önkéntes katonai szolgálatra
ĀA pilótákat már átképezték az új haditechnikára
ĀAz egyházfő a diplomatákhoz intézett évnyitó beszédében hangsúlyozta, szemléletváltás szükséges a fegyverkezés terén