Kuleba: Gyertyákat vettem, Ukrajna történelmének legrosszabb telére készül
ĀUkrajna mindent megtesz erőművei védelmében
Kuleba: Még a hét végéig jó hírek érkeznek Ukrajna európai uniós csatlakozásáról
ĀRészleteket azonban nem árult el
Kuleba felszólította az EBESZ-t, hogy zárja ki az agresszor Oroszországot
ĀSzerinte az agresszor ország most káoszt és destabilizációt próbál szítani
Kuleba: Még gondolatban sem tehető semmilyen területi engedmény Oroszországnak
ĀCsak az orosz csapatok kivonása lehet Ukrajna területéről az országok közötti tárgyalások megkezdésének a feltétele
Kuleba cáfolta, hogy „másodosztályú” ukrán EU-tagságról folynának tárgyalások
ĀA miniszter szerint Brüsszelben nem tettek ilyen javaslatot Kijevnek
Kijev nem akar konfliktust Lengyelországgal
ĀKuleba szerint a lengyelekkel együtt a közös ellenséget kell legyőzni
Az elhibázott ukrán taktikáról ír az Economist
ĀA Bahmut melletti offenzíva folytatásáról szóló döntésnek inkább politikai, mint katonai okai vannak
Kuleba: A Nyugat zsákutcába jutott Oroszországgal kapcsolatban
ĀA nyugati nemzetek ugyanúgy vonakodnak a befagyasztott orosz vagyontárgyak Ukrajnának történő átutalásától – mondta
Kijev azt állítja, bizonyítéka van arra, hogy az orosz drónok román területet is megtámadtak
ĀA román védelmi minisztérium előzőleg határozottan cáfolta az állítást
Kuleba: Az ellentámadás kritikusai jelentkezzenek a nemzetközi légióba
ĀA miniszter szerint Kijevre nyugati támogatói nem gyakoroltak nyomást, hogy eredményeket érjen el a harctéren
Kijev újjá akarja éleszteni kapcsolatait Afrikával
ĀKuleba szerint sok év veszett kárba, de szükség van az ukrán-afrikai reneszánszra
Kuleba: Ukrajna nagyon nehéz politikai időszak elé néz
ĀUkrajna nagyon nehéz politikai időszak elé néz
Az ukrán külügyminiszter nagy hatótávolságú rakéták küldésére sürgette Berlint és Washingtont
ĀDmitro Kuleba azt kérte, hogy adjanak Taurus és ATACMS típusú rakétákat
Az ukrán külügyminiszter elengedhetetlennek tartja Kína közvetítő szerepét
ĀDmitro Kuleba kijelentette, Kijev nem hajlandó közvetlenül Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalni
Horvátország felajánlotta kikötőit az ukrán gabona átrakodására
ĀKijev és Zágráb megállapodott, hogy Horvátország dunai és adriai kikötőit használhatják
Kuleba: Az ukrán gabona exportjára hamarosan horvát kikötőket használunk
ĀAz ukrán külügyminiszter elárulta, hogy a részletek kidolgozása még folyamatban van
„Bla-bla-bla” – így reagált Orbán Viktor szavaira az ukrán külügyminiszter
ĀKuleba nem tartja Magyarországot Putyin szövetségesének, de úgy látja: Európa öngyilkossága lenne, ha nem veszik fel Ukrajnát a NATO-ba a háború után
Blinken Ukrajna gazdasági átalakítását is sürgette Londonban
ĀDonorkonferencia zajlott Londonban – Nagy-Britannia több milliárd dolláros pénzügyi segítséget nyújt az ukrán gazdaságnak
Lengyelország már tavaly bevonult volna Ukrajnába
ĀVarsó terveiben egy tízezer fős kontingens szerepel, melynek elsődleges feladata a hátország biztosítása
Az amerikai sajtó szerint már elkezdődött az ukrán ellentámadás
ĀKIjev „szondázó támadásokról” beszél
Kijev nem kér külföldi csapatokat
ĀKuleba cáfolja az ex-NATO-főtitkár állításait arról, hogy nyugati csapatok vonulnak be Ukrajnába – Washington korábban megerősítette, hogy kis létszámú katonai kontingense van Ukrajnában
Kuleba szerint Tucker Carlson egy ukrángyűlölő gazember
ĀAz ukrán külügyminiszter szerint a televíziós személyiség piszkos munkát folytat
Ukrajna új szankciókat vetetne ki Oroszországra a vízerőmű felrobbantása miatt
ĀDmitro Kuleba ukrán külügyminiszter keddi Twitter-bejegyzésében szörnyű háborús bűnnek nevezte az esetet
Kuleba: Ukrajna számára az igazi béke nemzetközileg elismert határainak és a krími tatárok hazájának a helyreállítása
ĀKuleba hangsúlyozta, hogy Ukrajna a tartós béke eléréséért küzd.
Románia, Moldova és Ukrajna közös nyilatkozatban ítélte el Oroszországot
ĀA három ország a a fekete-tengeri térség békéjét és biztonságát a nemzetközi jogra, az államok szuverenitásának, függetlenségének és területi épségének tiszteletben tartására alapozva akarja helyreállítani
A lengyelek bevallották, hogy nem sikerült Oroszországot elszigetelni
ĀVarsó szerint a Nyugat kudarcot vallott
Kuleba: Moszkva nem áll készen a háború diplomáciai befejezésére
ĀAz ukrán diplomácia vezetője arra emlékeztet, hogy minden konfliktus a tárgyalóasztalnál végződik
További magas rangú ukrán tisztségviselőket menesztettek tisztségükből
ĀZelenszkij: Lesznek még személyi változások!
Még, még, még – ennyi nem elég!
ĀAz ukrán külügyminiszter még több katonai támogatást vár Németországtól
