Navaf Szalám libanoni miniszterelnök minden párt felé kezet nyújt
ĀElső beszédében az állam tekintélyének helyreállítását ígérte
ĀElső beszédében az állam tekintélyének helyreállítását ígérte
ĀA kormányfőhelyettes közölte, hogy „új egységeket” hoztak létre
ĀEmmanuel Macron „egységre és bátorságra” szólított fel
ĀVéletlenszerűen választotta ki és lőtte le áldozatait az utcán
ĀAz egyeztetések azóta húzódtak, hogy az elnök megbízta Karl Nehammer kancellárt egy új kormány összeállításával
ĀAz alkotmánybíróság megüresedett helyeinek betöltéséről határozott
ĀBocsánatkérés nélküli nyomásgyakorlásról beszél Peszkov
ĀSzalome Zurabisvili kijelentette, hogy hatéves mandátumának hétfői lejárta után is hivatalban marad
ĀA szöuli parlament ismét szavaz az köztársasági elnök elmozdításáról
ĀA szíriai lázadók már egy éve megkezdték az előkészületeket Aleppó elfoglalására
ĀIrakli Kobakhidze georgiai miniszterelnök: Erkölcstelen az iskolások bevonása a tüntetésekbe
ĀNem emelik meg az elektromos áramra kivetett adót
Ā„Galant védelmi miniszter keddi elbocsájtása egy alkalmatlan miniszterelnök őrült cselekedete”
ĀAz időközi választást előreláthatólag február közepén tartják meg
ĀOlaf Scholz kancellár a Spiegel szerint „válságtalálkozókat” tart a héten két koalíciós partnerével
ĀAz eset heves politikai vitát váltott ki
ĀAlexander van der Bellen: A parlamenti választás nem egy versenyfutás
ĀBukarestben helyi népszavazást is rendeznek az elnökválasztás első fordulójával egy időben
ĀMenczer Tamás felsorolta, milyen kérdésekkel fordulnak az állampolgárokhoz
ĀJogvita alakult ki az építkezés lebonyolításának módját illetően
ĀA múlt hét óta hivatalban lévő vezető a szavazást mandátumának megszilárdítására kívánja felhasználni
ĀAz alkotmánybíróság több, a jelenlegi parlamenti többség által megszavazott törvényt is alkotmánysértőnek talált
ĀAndrzej Dera: Nagyon konkrét elnöki lépések várhatók
Ā„Nagyon kemény választási kampányra készülök”