Az Európai Parlamentben a képviselők nagy többséggel elfogadták az Unió kiutasítási törvényjavaslatát, amely nem egyszerű technikai módosítása a réginek, hanem alapvető változást hoz a kitelepítés mechanizmusában.
A korábbi változatot úgy lehetne jellemezni, hogy „jogállami eljárás + önkéntes távozás”, az elfogadott javaslat szerint viszont a kitoloncolás valóban végrehajtható lesz.
Korábban, ha valaki nem kapott menedékjogot, de saját országa nem vette vissza, vagy az Unió nem tudta megszervezni a hazatoloncolást, gyakran évekig itt maradt, esetleg teljesen eltűnve a hatóságok szeme elől. Ezzel ellentétben az új rendszerben lehetővé válik, hogy ha az érintetteket saját országukba nem tudják hazaküldeni, akkor harmadik országban lévő visszatérési központokba helyezhetik át.
Az új törvénykezés szerint szigorodnak a fogva tartási szabályok. A régi rendszerben a kitoloncolási őrizet felső határa általában 6 hónap volt, az új szabályozás ezt 24 hónapra terjeszti ki, megakadályozva, hogy az eljárás során az érintettek a hatóságok elöl eltűnjenek.
Az új szabályok szerint az illegális migránsoknak aktívabban együtt kell működniük a hatóságokkal, mindenekelőtt kötelező a személyazonosság tisztázása és a hatóságok előtt való megjelenés. Az EU-tagállamok kölcsönösen elismerik egymás visszaküldési döntéseit, megszűnik az a jelenlegi gyakorlat, hogy ha valakit az egyik országból kiutasítottak, az egy másik országban még újra kezdheti az egész eljárást. Ha egy ország valakit kiutasít, akkor az a döntés valamennyi uniós tagországban érvényes lesz, és a kiutasítás végrehajtása azonnal megkezdhető.
A javaslatot nagy többséggel fogadták el, amit azt tett lehetővé, hogy az Európai parlament néppárti frakciója (EPP) is megszavazta. A 418 igen szavazatból 169-et, vagyis az igenek 40 százalékát a Néppárt adta, ehhez járultak a patrióták (PfE) 79, a konzervatívok (ECR) 78, a szuverenisták (ESN) 26 szavazattal. Ez volt a jobboldali blokk, amely végül is sikerre vitte a szavazást. A jobboldal mellett, a liberálisok (most úgy hívják őket, hogy Európa Megújítása – Renew Európa) mintegy fele is igennel szavazott, és ehhez jöttek még szinte kivétel nélkül az el nem kötelezettek.
A szocialisták (S&D), a zöldek (Greens-EFA) és a baloldal (The Left) viszont majdnem egyöntetűen a törvényjavaslat ellen szavaztak, ám akadtak támogató szavazatok is. A szocialisták közül 9-en egyetértettek a változással, ezek a ciprusiak, a dánok és a svédek voltak, ha országaik helyzetét nézzük, könnyen meg is értjük, hogy miért.
Országonként nézve a szavazási arányokat a támogatás feltűnően magas a volt szocialista országokban. Szlovákia és Lettország képviselői 100 százalékban a szigorítás mellett szavaztak, és 90 százalék felett volt az igenek aránya Magyarország, Csehország és Lengyelország képviselői között is. A Visegrádi Négyek tehát e kérdésben egységesek. A volt szocialisták közül csak a szlovének, a horvátok és az észtek lógnak ki a sorból, ahol ez az arány inkább a nyugati országokra jellemző 50-60 százalék között van.
Feltűnő, hogy Nyugaton, Málta és Ciprus kivételével, még a frontországokban is lanyha a kiutasítás iránti igény. Például az olasz képviselők 54, a portugálálok 55, a spanyolok 52 százaléka szavazott csak igennel. Ennél alig magasabb a francia és a német képviselők támogatása (59, ill. 62%), pedig e két országban rendszeresek a bevándorlók okozta társadalmi feszültségek. Az alacsony arány feltehetően azzal magyarázható, hogy Nyugaton már sokkal hosszabb ideje tart a szélsőbalos eszmék indoktrinációja, mint Európa keleti felében.
A bevándorlás, illetve a kitoloncolás kérdésében az alapvető fordulatot a német magatartás, konkrétan a német kereszténydemokrata párt (CDU-CSU) politikájának változása hozta meg, ami viszont azzal kapcsolatos, hogy az AfD népszerűsége az utóbbi hónapokban már meghaladta a kereszténydemokratákét, amely párt az 1945 óta eltelt időszak kétharmadában a fő kormányzóerő volt Németországban. A német változások egyben meghatározzák az európai parlamenti változásokat is, hiszen a németek egymagukban közel egy hetedét adják a 27 országot reprezentáló európai képviselőknek.
Bármennyire örvendetes is ez a változás, arra azonban rá kell mutatni, hogy gyakorlati eredményessége kérdéses. Jelenleg a Frontex becslése szerint az illegális bevándorlók száma évente 240-250 ezerre tehető (a valóságban bizonyára több), az illegálisként azonosított itt tartózkodó személyek száma 720 ezer, ebből 490 ezer rendelkezik kiutasítási határozattal és a ténylegesen kitoloncoltak száma ennek csak egyharmada, 135 ezer. A nehézségeket nem csak az okozza, hogy a kiutasítottak saját jószántukból nem akarják elhagyni az Unió területét, hanem az is, hogy a származási országuk nem akarja őket visszafogadni, például azért, mert nem biztosak személyazonosságukban.
Erre válaszul felmerült a harmadik országba való kitelepítés ötlete, ami nem új gondolat. A 20. század során először a brit gyarmatügyi miniszter, Joseph Chamberlain ajánlott fel egy területet Kelet-Afrikában az orosz birodalomból a progromok elől menekülő zsidóknak, az volt az Uganda-terv. Mostanában Boris Johnson kezdeményezett hasonlót. A terv szerint az illegálisan érkezőket Ruandába szállítanák, ott bírálnák el a menedékkérelmüket, de ha megkapták a menekültstátuszt, akkor sem biztos, hogy Anglia földjére léphetnek. Mint tudjuk, Chamberlain terve nem vált be, és kérdéses, hogy a Boris Johnson kezdeményezte Ruanda-terv működni fog-e, ugyanis a 2024-es kormányváltás után a munkáspárti kormány leállította a programot. De, ha nem állítják le, akkor is a rendszer működőképessége azon múlik, hogy lesznek-e olyan országok, amelyek az Európába vándorolt embereket tömegével befogadják, még ha pénzt kapnak is érte?
Talán még vannak, akik emlékeznek, hogy annak idején Berlusconi a Líbiával, Kadhafival való egyezkedés segítségével megállította, vagy legalábbis lényegesen mérsékelte az Afrikából érkező menekültáradatot. Az európai vezetőknek azonban Kadhafi rendszere nem volt elég demokratikus. Kadhafi bukása, Líbia politikai széthullása azután megnyitotta az utat Afrika belsejéből Európa felé.
Ha az európai vezetők akarnák, akkor Európa határait 24 órán belül le lehetne zárni az illegális bevándorlás előtt. Azonban az Európai Parlamentben a szocialista és zöld frakciók nemtetszésüket fejezik ki – az emberi jogokra hivatkozva – még külön kissebségi álláspontként is megfogalmazták.
Legyünk azonban őszinték. Nyugat Európa ma már bevándorlók nélkül nem működne, és ha a katasztrofális demográfiai mutatókon nem tudunk változtatni, akkor bárhogy is védjük a határokat, hosszú távon Európa, legalábbis annak nyugati fele, a bevándorlóké lesz. A mi térségünk e tendencián még tudna változtatni, kérdés, képesek leszünk-e rá?
A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum Tanácsadója
