A Sinopec, a PetroChina és a CNOOC több mint 340 milliárd dollárt költött hazai fúrásokra, hogy csökkentse az ország kitettségét a közel-keleti importnak. Míg a nyugati multik gigászi profitot kaszálnak a háborún, a kínai cégek kénytelenek voltak benyelni az exportkorlátozások okozta veszteségeket.
2018 óta a Sinopec, a PetroChina és a CNOOC több százmilliárd dollárt költött hazai fúrásokra, miközben olajtároló tartályokat építettek és töltöttek fel, hogy teljesítsék a Peking által előírt energiabiztonsági kötelezettségeiket. Miután februárban kitört az amerikai–iráni háború, a vállalatok belföldön hatósági áron értékesítették az üzemanyagot, és hónapokig korlátozniuk kellett az exportot a jóval jövedelmezőbb külföldi piacokra.
Az energiabiztonság fenntartása azonban jelentős kereskedelmi költségekkel jár. A hazai, szárazföldi mezők feltárása általában drágább és bonyolultabb, a kínai olajóriások pedig nem élvezhették ugyanazt a háborús extraprofitot, mint a nemzetközi versenytársaik.
„Kína olajipari nagyvállalatai összességében jól betöltik az energiabiztonsági szerepüket” – értékelte Chokwai Lee, a Morningstar részvénykutatási igazgatója. „A közel-keleti ellátási útvonalakon tapasztalható zavarok ellenére sem alakult ki jelentős üzemanyaghiány Kínában, ami a stratégiai kőolajkészletek, a diverzifikált importforrások és a stabil hazai termelés együttesének köszönhető.”
Szárnyaló belföldi termelés
Amikor a 2010-es évek végén Kína belföldi olajtermelése csökkenni kezdett, a jelenség annyira aggasztotta a döntéshozókat, hogy 2018-ban elindítottak egy hétéves állami tervet a fúrások drasztikus felgyorsítására. Azóta a három olajóriás a becslések szerint 2,3 ezer milliárd jüant (mintegy 343 milliárd dollárt) költött belföldi fejlesztésekre, szemben az 56 milliárd dollárnyi külföldi beruházással – derül ki a Reuters vállalatjelentésekre alapozott számításaiból.
A nemzetgazdasági haszon egyértelmű: az olajtermelés napi 3,8 millió hordóról körülbelül 4,3 millió hordóra ugrott, ez a növekmény pedig Kína Perzsa-öbölből származó importjának körülbelül egytizedével egyenlő. A belföldi földgáztermelés is szárnyal, ami jelentősen korlátozza a cseppfolyósított földgáz (LNG) importja iránti keresletet. (Ez utóbbi a COVID-19 világjárvány alatti visszaesés óta nem is tért vissza a korábbi csúcspontjára.)
A szárazföldi termelés fellendítése azonban gyakran kiugróan magas költségekkel járt, mivel a kínai mezők geológiailag kihívást jelentenek, és új, rendszerint drágább kitermelési módszereket igényelnek. A Rystad Energy elemzése szerint a PetroChina és a Sinopec szárazföldi olajmezőinek megtérülési küszöbértéke átlagosan 55 dollár hordónként, míg az amerikai palaolaj esetében ez csak 37 dollár.
Chen Lin, a Rystad Energy alelnöke arra is rámutatott: a PetroChina szárazföldi olajmezőinek egy része még akkor is veszteségesen működik, amikor a világpiaci árak csökkennek, a hazai termelést azonban minden áron fenn kell tartani. „Az elmúlt hét évben a Sinopec és a PetroChina annyi pénzt égetett el, amennyit egy tisztán piaci, kereskedelmi alapon működő vállalat sosem költött volna el” – fogalmazott Philip Andrews-Speed, az Oxfordi Energiatudományi Intézet vezető kutatója.
Olajnagyvállalatok védőhálója az Öböl-háború idején
Kína olajóriásai tehát azzal segítették át az országot a háború okozta energiasokkon, hogy a hazai piac ellátását előnyben részesítették a jövedelmezőbb exportpiacokkal szemben.
Peking még márciusban rögzítette a belföldi üzemanyagárakat és gyakorlatilag betiltotta az exportot (mielőtt az elmúlt hónapokban fokozatosan enyhített volna ezeken a korlátozásokon). Ezzel tudatosan beáldozták a magasabb világpiaci olajárakból származó extraprofitot. Ennek eredményeként – a Reuters számításai szerint – a Sinopec finomítói üzletága a második negyedévben 1,8 milliárd jüan (mintegy 250 millió dollár) veszteséget termelt. Éles a kontraszt az amerikai piaccal: Donald Trump elnök nemrégiben kijelentette, hogy a nyugati iparág „túl sok pénzt keres”, miután az Exxon és a Chevron is kiemelkedő, gigantikus nyereségről számolt be ugyanebben az időszakban.
A CNOOC és a PetroChina ugyan rekordnak számító első féléves eredményeket könyvelhetett el, és a Sinopec – a világ legnagyobb finomítója – is felülmúlta a várakozásokat, részvényeik árfolyama a háború kezdete óta mégis jóval kisebb mértékben emelkedett, mint a nemzetközi versenytársaké. Míg a világ legnagyobb olaj- és gázipari vállalatainak többsége a februári eszkaláció óta kétszámjegyű növekedést könyvelhetett el a tőzsdén, a Sinopec hongkongi parketten jegyzett papírjai időközben 10 százalékot veszítettek az értékükből – írta a Reuters.
A kínai olajóriásoktól elvárt szigorú „társadalmi felelősségvállalás” azonban nem teljesen mentes az előnyöktől sem – hangsúlyozta Parsley Ong, a JP Morgan ázsiai energia- és vegyipari részlegének vezetője. Az elemző szerint a cégek jelentős mértékben tudták kiaknázni az ország hatalmas belső olajkészleteit, ráadásul Peking időközben lazított az üzemanyag-export korlátozásain is. „Elvárás, hogy a belföldi kínálat stabilitását helyezzék előtérbe, de az ágazati veszteségek végül kisebbek lettek, mint amire a piacon sokan számítottak, ami arra utal, hogy a politikai szabályozásban is van némi rugalmasság” – tette hozzá Ong.
