Minden kormány kötelessége, és az évtizedek során számtalan vezető azt mondta, hogy megvédi lakosságát. 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok nyilvánvalóan nem tette meg ezt.
9/11, ahogy az Egyesült Államok elleni támadások ismertté váltak, a válaszlépésekkel együtt meghatározták a kül-, biztonsági és hírszerzési politika generációját a század első két évtizedében.
2001. szeptember 11-én az al-Kaida öngyilkos pilótái berepültek az eltérített repülőgépekkel a World Trade Centerbe. Amikor egy palesztin taxisofőr áthajtott a Jeruzsálemtől nyugatra fekvő, fenyővel borított dombokon Tel-Aviv Ben Gurion repülőterére, hirtelen felhangosította az autó rádióját. „Valami nagy dolog történt Amerikában” – mondta. Nem túlzott. 2977 ember halt meg aznap.
A támadások nem a semmiből jöttek. A CIA 2001 előtt évek óta tisztában volt az al-Kaida hálózattal és száműzött szaúdi vezetőjével, Oszama bin Ladennel. Még egy munkacsoport is volt, amely arra törekedett, hogy levadássza.
Kilenc nappal a szeptember 11-i támadások után George W. Bush amerikai elnök kihirdette a „terror elleni háborút”.
Az ezt követő 25 évben számos hírszerzési siker és kudarc történt az Atlanti-óceán mindkét oldalán. A sikerek közé tartoznak a meghiúsult cselekmények, a letartóztatott, bíróság elé állított, elítélt és bebörtönzött gyanúsítottak.
De mi van a nagyobb képpel? Hogyan változott a hírszerzés, a terrorizmus elleni küzdelem és a stratégiai tervezés az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb terrortámadása óta eltelt 25 évben?
Egy kolosszális hírszerzési hiba
Senki sem kérdőjelezheti meg, hogy a 9/11 kolosszális hírszerzési kudarc volt, vagy hogy konkrétabb legyen, a képzelet kudarca az amerikai hírszerző közösségben. Abban az időben mind a CIA, mind az FBI birtokában voltak olyan információk, amelyek, ha megfelelően megosztják, megakadályozhatták volna a történteket.
Az ezt követő 9/11 bizottsági jelentés „a képzelet, a politika, a képességek és a menedzsment kudarcait” okolta az amerikai kormányra. A jelentés szerint a CIA és az FBI nem értékelte megfelelően a hírszerzést, nem osztotta meg egymással az információkat, és nem tett elegendő lépést a cselekmény megzavarására, megakadályozására.
Ezt a legalapvetőbb leckét azóta nagyrészt – bár nem teljesen – megtanulták, és a nyugati hírszerző ügynökségek közötti megosztás határozottan jobb, mint 2001-ben volt. Az MI5 és a rendőrségi terrorelhárítás közötti régi rivalizálás feloszlott, először a regionális „fúziós központokkal” az Egyesült Királyságban, és most, legutóbb a londoni szigorúan őrzött Terrorizmus Elleni Műveleti Központ létrehozásával. Itt az MI5 hírszerző tisztjei szó szerint közvetlenül a rendőrök mellett ülhetnek, akiknek az a feladata, hogy megtegyék a végrehajtó intézkedéseket egy terrorista összeesküvés megállítására. Ugyanígy előfordulhat, hogy az FBI amerikai szövetségi ügynöke vagy a GCHQ-ból kirendelt nyelvi szakember mellett ülnek.
Ma a terrorizmus fenyegetése nem szűnt meg, de Lord Evans szerint a kép megváltozott. A terrorizmus továbbra is komoly aggodalomra ad okot, de a fenyegetések egyre súlyosabbá váltak. Ezek a fenyegetések különböző formákban érkeznek Oroszországból, Iránból és Kínából.
Azzal is lehet érvelni, hogy Donald Trump amerikai elnök döntése, hogy csatlakozik Izraelhez Irán idei megtámadásában, a hírszerzési képzelet kudarca volt. Amerika minden szövetségese az Öbölben tudta, hogy komoly kockázat fenyegeti Iránt, ha lezárja a Hormuzi-szorost. A figyelmeztetések mind ott voltak, és úgy tűnt, hogy Trumpnak nincs ellenstratégiája, amikor Irán pontosan azt tette, amivel fenyegetett, ami hatalmas zavart okozott a globális energiapiacokon.
Egy felismerhetetlen világ
Nyilvánvaló, hogy a hírszerzés és a terrorizmus elleni küzdelem világa szinte felismerhetetlenné vált a negyedszázadban a felhőtlen kék szeptemberi reggel óta New Yorkban. A mesterséges intelligencia és a kvantumszámítás megjelenésével csak tovább fog változni, és egyes területeken exponenciális sebességgel.
Egy ellentmondásos narratívákkal és érdekekkel teli világban azonban a nyugati nemzeteknek nincs monopóliumuk az intelligencia, a felügyelet vagy a stratégiai tévedések kudarcaiban. További figyelemre méltó esetek közé tartozik Oroszország katasztrofális teljes körű inváziója Ukrajnában 2022-ben, és amit egyesek Izrael „saját 9/11-esének” neveztek – a Hamász által vezetett Gázából 2023. október 7-én indított rajtaütés.
Végső soron a nagy, stratégiai, nemzeti döntésekben még mindig felmerülnek a kérdések. Helyes volt-e Nagy-Britannia számára, hogy csatlakozzon Bush elnök iraki inváziójához? Helyes volt-e csatlakozni az Egyesült Államok által vezetett Tartós Szabadság Hadművelethez Afganisztánban, majd két évtizeddel később elhagyni az országot a tálibok felé a kilépésért? Ezek, és sok más kérdés, továbbra is visszhangzik – írta meg a BBC.
„Pontosan ma huszonöt éve változott meg a fogalmunk a biztonságról. 2001 szeptember 11-én három eltérített repülőgép csapódott a New York-i World Trade Centerbe és az Arlingtonban található Pentagonba, míg a negyedik utasszállító Pennsylvaniában, Shanksville közelében zuhant le. Ez a nap, a „9/11”, a terroristák merénylete úgy vonult be a köztudatba, mint a terror napja. Az egész világ megdöbbent a pusztítás mértékén, az addig nem látott módszer alkalmazásán. Új időszámítás kezdődött” – írta Facebook-posztjában Pósfai Gábor belügyminiszter.
„A 2977 áldozat között volt 411 hivatásos, akik a WTC-tornyok romjai között veszítették életüket. 343 tűzoltó, 23 rendőr, 37-en a parti őrség állományából. Rajtuk kívül nyolc mentős, illetve orvos halt meg a tűzoltás, az evakuálás, a segítségnyújtás közben. Ők voltak, akik oda tartottak, ahonnan mindenki menekült, vagy legalábbis amitől próbált minél távolabb kerülni, ők harcoltak lángokkal, leomló betontömbökkel, fojtogató, mérgező füsttel, porral, hamuval. Tették a dolgukat, amíg és ahogyan tudták, teljesítették hivatásukat. Rájuk is emlékezünk ma, szeptember 11-én”.
„Huszonöt év telt el, mégis pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor először hallottam, mi történt. Szeptember 11. sokunk emlékezetébe örökre beleégett, azokéba is, akik több ezer kilométerre voltak New Yorktól” – jegyezte meg Orbán Anita posztjában.
„Akkoriban a Fletcheren tanultam Bostonban, de éppen itthon voltam, a családomat látogattam meg Berettyóújfaluban. Tisztán emlékszem, hogy az utcán ért a hír. Az első reakcióm az volt, hogy ez teljesen kizárt, ilyen nem történhet meg. Aztán persze mi is a tévé előtt ültünk. Néztük a füstöt Manhattan felett, az embereket az utcákon, majd a tornyokat, ahogy egymás után összeomlanak. Nem akartam elhinni, amit látok.
Amikor visszamentem Amerikába, ugyanazok a helyek, ugyanazok az emberek fogadtak, mégis minden más lett egy kicsit. Bostonban addig természetes volt kimenni a Fenway Parkba egy sporteseményre, elmenni egy koncertre, vagy egyszerűen csak gondolkodás nélkül mozogni a városban. Szeptember 11. után a bizonytalanság a hétköznapokba is beköltözött. Az ember körülnézett, és olyasmiken is elgondolkodott, amelyek korábban eszébe sem jutottak. Én is emlékszem, még egy felüljárón átsétálva is megfordult a fejemben, hogy vajon biztonságban vagyunk-e?
Különös erre huszonöt év távlatából visszagondolni. Arra, milyen gyorsan meg tud rendülni az a biztonság, amit addig természetesnek hittünk. Egyik napról a másikra máshogy néztünk ugyanazokra a helyekre, ugyanazokra a helyzetekre, talán egy kicsit egymásra is.
Mert a biztonság arról a bizalomról is szól, amellyel a mindennapjainkat éljük: hogy hazaér, akit reggel elengedtünk, hogy biztonságban tudhatjuk a gyerekeinket, és hogy számíthatunk egymásra, ha mégis baj történik” – írta Orbán Anita.
„Szeptember 11. ennek a biztonságnak a törékenységét mutatta meg a lehető legkegyetlenebb módon. De valami mást is. A felfoghatatlan erőszak mellett emberek ezrei segítettek egymásnak. Voltak, akik ismeretleneket mentettek, és voltak, akik mások felé indultak akkor, amikor minden ösztön azt diktálta volna, hogy meneküljenek.
Talán ezért is maradt meg bennem ennyire az a nap. Huszonöt év telt el, de még mindig emlékszem arra az utcára Berettyóújfaluban, az első hitetlenkedésre és a képekre a televízióban.
Együttérzünk amerikai szövetségesünkkel és az amerikai néppel ezen az évfordulón. Ma mindenekelőtt az áldozatokra és családjaikra gondolok. És arra, hogy huszonöt év múltán sem vehetjük természetesnek a biztonságot, a szabadságot és az egymás iránti szolidaritást” – fogalmazott a magyar külügyminiszter.
