
Hiába a kontroll, a poggyászokba rejtett bombák felét nem észlelik
ĀDrámaivá válhat a helyzet a belga reptéren

ĀDrámaivá válhat a helyzet a belga reptéren

ĀA hadműveleteket Tadmur és Tijász támaszpontok ellen követték el

ĀSamaipata ősi titkai, amelyeket senki sem fejtett még meg

ĀA tűzoltók a lángokat gyorsan eloltották, a bonni tragédia ügyében vizsgálat indult

ĀÉjszakai hadijelentés

ĀDélnyugat felől beborul az ég, délután pedig már az északkeleti határvidéken is felhős idő lesz, majd nyugat felől egyre szakadozottabbá válhat a felhőtakaró

ĀSzakértők szerint ez a megközelítés ugyanakkor rendkívül veszélyes

ĀA munkálatok ideje alatt pótlóbuszok közlekednek

ĀNem sok idő maradt a cél beteljesítéséig
ĀEurópában minden harmadik családban van valamilyen állat
ĀKomoly büntetésre számíthatnak a kétkerekűvel randalírozók
ĀA fiúknál továbbra is első a Dominik, második az Olivér, harmadik a Levente
ĀTávozott az uralkodó család tagja
ĀEgy elektromos állomáson keletkezett tűz miatt kellett korlátozást bevezetni
ĀAz egyik sérültet életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították kórházba
ĀAkár halálos fertőzés kockázatát is hordozhatják
ĀSzalmonella lehet bennük
ĀEgy sminkszoba gyulladhatott ki
ĀAz érettségiző fiú szervezete eddig bírta a harcot
ĀNem tudott magától lemászni
ĀÍgy tanulnak a vadállatok az emberektől