Az amerikai hadsereg 40 kereskedelmi hajót kísért át a Hormuzi-szoroson, amelyek összesen 18 millió hordó olajat szállítottak. Ez háborús csúcsnak számít, miközben Irán és az Egyesült Államok kedden újabb légicsapásokat mért egymásra – közölte két, a műveletekre rálátó amerikai tisztviselő.
A konfliktus kitörése előtt, alig több mint hat hónappal ezelőtt, napi nagyjából 20 millió hordó olaj haladt át a szoroson. A tisztviselők tájékoztatása szerint az Egyesült Államok légi, tengeri és űrtechnológiai eszközök széles skáláját vetette be. Ezekkel nemcsak az iráni kereskedelmi hajókat támadták a szorosban, hanem egyidejűleg elhárították az iráni dróntámadások hullámait is, miközben kockázatos kísérőműveletet hajtottak végre a több millió hordó olajat szállító nyugati hajók számára. Az egyik forrás hozzátette: az amerikai erők a kísérőművelet során hajók elleni cirkálórakétákat is hatástalanítottak.
Mindez akkor történik, amikor az Egyesült Államok a háborús stratégiáját a szoros körüli célpontok támadására összpontosítja. A kereskedelmi hajók kísérése és az iráni kikötők elleni tengeri blokád fenntartása a Trump-adminisztráció „teljes pályás letámadásának” (átfogó nyomásgyakorlásának) része, amelynek célja a teheráni rezsim vezetésének gazdasági megroppantása.
Bár a keddi művelet sikeres volt, a tisztviselők nem áltatják magukat azzal, hogy a konfliktus gyors megoldása a küszöbön állna. Az energiaipari vállalatok továbbra is rendkívül óvatosak a hajóik szoroson való áthaladásával járó hatalmas kockázatok miatt – még az erős katonai kíséret ellenére is. Az energiaárak tartósan magasak, ami jelentős turbulenciát okoz a globális kötvénypiacon is.
Donald Trump elnök egyéb, korábban hangoztatott prioritásait – köztük az iráni nukleáris program elemeinek felszámolására irányuló műveleteket – egyelőre gyakorlatilag „háttérbe helyezték”. Az egyik amerikai tisztviselő megerősítette, hogy az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM) azt az utasítást kapta: minden erőfeszítését a szorosra összpontosítsa, és akadályozza meg az olajszállítmányok ki- és belépését az iráni kikötőkbe. Maga Trump a közelmúltban úgy nyilatkozott: megelégszik azzal, ha Irán magasan dúsított uránkészletét (amelyet a tavalyi amerikai csapások során nem sikerült teljesen megsemmisíteni) egyszerűen eltemetik, és műholdfelvételekről figyelik meg. Korábban még ragaszkodott ahhoz, hogy a nukleáris hasadóanyagok biztosítása a jelenlegi konfliktus legfőbb prioritása.
Kedden az Egyesült Államok – a jelenlegi stratégiával összhangban – egy sokrétű hadműveletet hajtott végre. Ennek során közel 60 katonai célpontot (köztük légvédelmi állomásokat, radarrendszereket, haditengerészeti eszközöket, aknatelepítő kapacitásokat és kommunikációs pontokat) támadtak a szoros körül, miközben a hajókat kísérték. A második amerikai tisztviselő szerint a hadsereg várhatóan folytatja a támadó csapásokat a régióban, részben azért, mert Irán bebizonyította, hogy képes gyorsan újjáépíteni a katonai infrastruktúráját. Az ilyen, folyamatos karbantartást igénylő csapássorozatok végrehajtása felér egy „macska-egér harccal”, amellyel folyamatosan gyengítik Irán képességét a kereskedelmi hajók megfenyegetésére.
Irán befolyásának csökkentése
Ezek a lépések kritikus részét képezik annak a tágabb katonai stratégiának, amely szisztematikusan korlátozza Irán azon képességét, hogy előnyhöz jusson a szorosban. Az amerikai blokád július óta sikeresen megakadályozza Iránt a saját olajexportjának lebonyolításában.
Trump szerdán az Ovális Irodában kijelentette, hogy az Egyesült Államok legutóbbi légicsapásai túlmutattak a radarrendszerek célba vételén: a cél az volt, hogy teljesen megszüntessék Irán képességét a hajók nyomon követésére. „Megpróbálták látni a hajókat. De már nem látják őket, mert nincs radarjuk, mert mi felrobbantottuk azokat. Tegnap este sokkal több mindent robbantottunk fel, mint pusztán a radarjaikat” – fogalmazott az elnök. Trump nem részletezte a további célpontokat, de ismét hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok ellenőrzi a szorost, és bebizonyította, hogy képes megsemmisíteni az iráni eszközöket a partvonal mentén, miközben megvédi a nyugati hajókat a beérkező támadásoktól.
Az azonban még várat magára, hogy ezek a több fronton zajló katonai műveletek végül kapitulációra kényszerítik-e Iránt – és ha igen, mennyi időbe telik, mire ez bekövetkezik. Scott Bessent pénzügyminiszter a hét elején a CNBC-nek azt nyilatkozta, hogy az olajexport a feszültségek ellenére is hétfőn háborús rekordot ért el, napi több mint 17 millió hordóval. „Ez bizonyítja, hogy Irán elvesztette az ellenőrzést a szoros felett” – mondta Bessent. Amerikai tisztviselők szerint a szoros egyre inkább leértékelődő aduász Irán számára. Teherán azonban valószínűleg továbbra is képes lesz negatívan befolyásolni a forgalmat a kereskedelmi hajózást érintő hiteles fenyegetéseken keresztül. A szállítmányozók éppen ezért továbbra is szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok képes lesz-e egy fenntarthatóan biztonságos rendszert bevezetni.
A Fehér Ház tisztviselői többször hangsúlyozták, hogy valójában sokkal több olaj halad át a szoroson, mint amennyi a nyilvános adatokból látszik, mivel a hajók egyre gyakrabban kapcsolják ki a transzpondereiket (jeladóikat), hogy észrevétlenek maradjanak. Az egyik amerikai forrás szerint a kedden átkísért 40 kereskedelmi hajó többsége, ha nem mindegyike, kikapcsolt jeladókkal közlekedett. Augusztusban Chris Wright energiaügyi miniszter is azt állította, hogy a Közel-Keletről származó olajexport volumene már egy ideje megközelíti a háború előtti szintet.
Szkepticizmus a „teljes kontroll” körül
A szoros biztosítására irányuló, hetek óta tartó összehangolt erőfeszítések ellenére a kormányzat továbbra is erős szkepticizmussal szembesül az iparági szereplők és az elemzők részéről. Ők úgy vélik, az Egyesült Államok még nem bizonyította, hogy megbízhatóan és tartósan garantálni tudja a hajózási útvonal „teljes ellenőrzését”. „Biztosan kijelenthetjük, hogy a kormányzat még nem alapozta meg a saját hitelességét ezen a téren” – mondta egy iparági forrás, hozzátéve, hogy még ha a napi szállítási volumen növekedése igaz is, az iparágon belül senki sem hiszi el, hogy az átlag valóban ekkora lenne.
Azok a kereskedelmi szállítmányozók, amelyek mégis az átkelés mellett döntenek, nagyrészt egyedi, eseti alapon hozzák meg a döntéseiket. Egy olajszállító tartályhajó kibérlésének ára is meredeken emelkedett a régióban: egyes becslések szerint a költség már meghaladja a napi 500 ezer dollárt, ami extra pénzügyi ösztönzőt jelent azoknak a chartercégeknek, amelyek hajlandóak vállalni a kockázatot.
Az iparág nagy része azonban további garanciákra vágyik. A hajók biztosításának költsége – amely a háború elején az egekbe szökött – továbbra is magas, ami tovább nehezíti a tengerészeti vállalatok pénzügyi kalkulációit. Ráadásul az Irán által indított (még ha sokszor sikertelen) támadásokról szóló folyamatos jelentések önmagukban is komoly elrettentő erőt jelentenek. Az olaj ráadásul csak egy az energiával kapcsolatos rakományok közül. A cseppfolyósított földgázt (LNG) szállító tartályhajók esetében még nagyobb az óvatosság a potenciálisan katasztrofális következmények miatt, amennyiben egy ilyen rakományt szállító hajót találna el egy iráni drón, akna vagy rakéta.
Egyes amerikai tisztviselők elismerik, hogy időre és kitartásra lesz szükség a hadsereg részéről, mire meggyőzik a hajózási ágazatot a biztonságos áthaladásról, miközben folyamatosan pusztítaniuk kell a részben már újjáépített iráni katonai infrastruktúrát is. Ennek a folyamatnak a része a keddihez hasonló, folyamatos kísérőműveletek végrehajtása, amikor az amerikai erők aknáktól megtisztított folyosókon terelik át a hajókat. A hadsereg azt reméli, hogy a következő hónapokban sikerül kiszélesíteniük ezt a biztonságos utat, hogy a hajók szabadabban manőverezhessenek – ezzel folyamatosan növelve az áthaladó olaj mennyiségét. A CNN információi szerint a kedden átkísért hajók között szaúd-arábiai és francia zászló alatt közlekedő tankerek is voltak.
A konfliktus egy korábbi szakaszában az amerikai hadsereg már megkísérelt egy hasonló műveletet (a Project Freedom néven futó kezdeményezést), amelyet azonban gyorsan leállítottak. A bejelentés akkor váratlanul érte a kulcsfontosságú Perzsa-öböl menti szövetségeseket, leginkább Szaúd-Arábiát, akik azzal fenyegetőztek, hogy megakadályozzák az amerikai légibázisok használatát és az átrepüléseket az Irán elleni műveletekhez. Hónapokkal később azonban a háború új szakaszba lépett. Mivel az Irán által támogatott húszi lázadók most már közvetlenül Szaúd-Arábiát is támadják, a régiós partnerek sokkal nyitottabbá váltak, és nagyobb támogatást nyújtanak a Hormuzi-szorosban zajló amerikai kísérőműveletekhez – írta a CNN.
