Nem egyszerű ellenszavazat érkezett csütörtökön Unger Anna Róza jelölésére. A Tisza egyik meghatározó jogásza és frakcióvezető-helyettese, Melléthei-Barna Márton szavazott egyedüliként nemmel a leendő Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökjelöltjére, és később azt is közölte: szakmai meggyőződése szerint Ligeti Miklós lett volna a legalkalmasabb.
A közösségi médiában és a kommentfelületeken egyre hangosabb a Ligeti mellett érvelők tábora. Pénteken pedig titkos szavazás következik az Országgyűlésben. A kérdés immár nem csupán az, ki vezeti majd az ország egyik legerősebb új hatóságát, hanem az is: mennyire egységes valójában a Tisza a saját elszámoltatási politikájában.
Ritkán válik egyetlen „nem” szavazat önmagában politikai eseménnyé. Csütörtökön azonban pontosan ez történt.
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága hat igen, egy nem és egy tartózkodás mellett Unger Anna Rózát javasolta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal, az NVVH elnökének. A Fidesz képviselői nem vettek részt a folyamatban, a Mi Hazánk bizottsági tagja pedig távol volt, vagyis kizárólag a nyolc tiszás képviselő szavazott. Unger hat voksot kapott, Miskolczi Orsolya tartózkodott, Melléthei-Barna Márton pedig nemet mondott. Ligeti Miklós négy igen és négy tartózkodás mellett maradt alul.
A nem szavazat súlyát az adja, hogy Melléthei-Barna nem valamelyik ellenzéki párt politikusa, hanem a Tisza egyik meghatározó jogi arca, frakcióvezető-helyettese és az igazságügyi bizottság alelnöke.
És most már az indoka is ismert. A politikus úgy fogalmazott: „szakmai meggyőződésből” szavazott nemmel, és a három pályázó közül Ligeti Miklóst tartotta a legalkalmasabbnak.
Mit láthatott másként Melléthei-Barna?
Itt válik igazán érdekessé a történet. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal ugyanis nem egy elemzőintézet és nem valamiféle történelmi tényfeltáró bizottság lesz. Az Alaptörvény szerint független szervként, az igazságszolgáltatás közreműködőjeként, közvádlóként jár el, nyomozással kapcsolatos jogosítványokat gyakorol, közvádat képviselhet és közvagyon-visszaszerzési feladatokat lát el, éppen ezért nem mellékes, hogy az elnök milyen szakmai háttérrel érkezik.
Ligeti Miklós jogász. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett, jogi szakvizsgát tett, dolgozott az Országos Kriminológiai Intézetben, valamint az igazságügyi és rendészeti államigazgatásban, hosszú ideje pedig a Transparency International Magyarország jogi igazgatója. Ráadásul Martin József Péterrel közösen éppen idén publikált részletes szakpolitikai elemzést a magyarországi vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről.
A parlamenti meghallgatáson Ligeti kifejezetten azt hangsúlyozta, hogy az új hivatalnak nem szabad „NER-telenítési hivatallá” vagy politikai boszorkányüldözés eszközévé válnia. Nemcsak az elmúlt tizenhat év ügyeit vizsgálná, hanem minden olyan korábbi ügyet is, amelyben közvagyon károsodhatott.
Ez nagyon fontos különbség.
Egy vagyonvisszaszerzési hatóság hitelességét ugyanis nem az mutatja meg, hogy mennyire kemény politikai mondatokat fogalmaz meg, hanem az, hogy a megindított eljárásai kibírják-e a bíróság, a hazai jogorvoslati rendszer és adott esetben a nemzetközi fórumok vizsgálatát.
Melléthei-Barna pontos szakmai mérlegelését nem bontotta ki részletesen, ezért nem állítható bizonyossággal, hogy kizárólag ez motiválta. De abból, hogy Ligetit nevezte a legalkalmasabbnak, megalapozottan következtethetünk arra, hogy számára nagyobb súllyal eshetett latba a közvetlen jogi, korrupcióellenes és büntető igazságszolgáltatási tapasztalat.
Akkor miért Unger Annára szavazott a tiszás többség?
Erre már van hivatalos válasz. Hallerné Nagy Anikó, a bizottság tiszás tagja szerint Unger írásbeli bemutatkozása, szakmai koncepciója és szóbeli szereplése volt a legmeggyőzőbb. Kiemelte határozottságát, szervezeti elképzeléseit és azt, hogy világos víziója van a hivatal működtetéséről. A jogi végzettség hiányát sem tartotta problémának: az érvelés szerint a speciális jogi szakmai munkát az elnökhelyettesek és más szakemberek végezhetik, miközben az elnök stratégiai irányt szab a szervezetnek. Unger meghallgatása valóban markáns volt.
A politológus szerint Magyarországon nem pusztán egyedi korrupciós ügyeket kell felderíteni, hanem a vagyonkimentések mögötti teljes intézményi és döntéshozatali láncolatot. Arra kereste a választ, kik voltak azok a tisztségviselők, akiknek feladatuk lett volna a közvagyon védelme, mégsem léptek. Azt is jelezte, hogy hat év alatt szerinte a rendszer és a visszaélések jelentős része feltárható, bár jogerős ítéletekből ennyi idő alatt nem feltétlenül lesz sok.
Ez egy másik vezetői filozófia. Ligeti elsősorban ügyekről, jogi eljárásokról és vagyonvisszaszerzésről beszélt. Unger sokkal szélesebb történelmi-politikai keretben helyezte el a hivatal szerepét. Török Gábor politikai elemző éppen ebben látja a választás magyarázatát. Szerinte Ligeti alapvetően igazságszolgáltatási, ügyközpontú megközelítést képviselt, Unger viszont szélesebb politikai-történeti missziót fogalmazott meg. Török szerint elképzelhető, hogy a döntéshozók olyan vezetőt kerestek, aki a hivatalon keresztül az elmúlt időszakról kialakított politikai narratívát is képes megjeleníteni. Ez azonban elemzői értelmezés, nem bizonyított tény a döntés hátteréről. És éppen ez az a pont, ahol a Tisza számára kényelmetlenné válhat a történet.
Ligetit akarja a társadalom?
Ezzel a mondattal óvatosan kell bánni. Jelenleg nincs olyan reprezentatív országos közvélemény-kutatás, amelyből ki lehetne jelenteni, hogy a magyar társadalom többsége Ligeti Miklóst szeretné az NVVH élén. Az viszont dokumentálható, hogy a közösségi médiában és a hírportálok kommentfelületein feltűnően erős Ligeti támogatottsága. Török Gábor is arra hívta fel a figyelmet, hogy az általa figyelt kommentfalak egyértelműen Ligeti mellett álltak. Hadházy Ákos pedig egyenesen felháborítónak nevezte a döntést, Ligetit tartotta a legalkalmasabbnak, és Unger visszalépését szorgalmazta. Jámbor András szintén Ligeti mellett szóló érvként emelte ki a Transparency Internationalnél megszerzett tapasztalatát és azt, hogy egy korrupciót felderítő, vagyonvisszaszerzéssel foglalkozó szerv esetében ez különösen komoly érték. Tehát társadalmi többségről beszélni még nem lehet, politikai és közösségi médiás nyomásról azonban igen. Ráadásul maga Ligeti visszafogottan reagált: gratulált Unger Annának, sok sikert és erőt kívánt neki. Ez sem egy sértett vesztes képét erősíti.
És akkor jön a pénteki titkos szavazás
Talán ez a történet legfontosabb része. Az NVVH elnökét az Alaptörvény értelmében az összes országgyűlési képviselő kétharmadának szavazatával, hat évre választják meg. A pénteki voksolás titkos lesz. A 199 fős Országgyűlésben ehhez legalább 133 igen szavazat szükséges. A Tisza a választásokon 141 mandátumot szerzett. Ez egyszerű számtanra lefordítva azt jelenti, hogy amennyiben az ellenzék nem segíti Unger megválasztását, a Tisza legfeljebb nyolc igen szavazatot veszíthet el. Kilenc kormánypárti nem, tartózkodás, érvénytelen voks vagy távolmaradás esetén már csak 132 igen maradna, ami kevés lenne.
Ezért Melléthei-Barna Márton szavazata önmagában még nem veszélyezteti Unger megválasztását, a bizottsági eredmény azonban figyelmeztető jel. Nyolc tiszás képviselőből hat támogatta Ungert. Egy tartózkodott, egy pedig kifejezetten ellene szavazott. Ezt természetesen nem lehet mechanikusan kivetíteni a teljes 141 fős frakcióra. A bizottsági tagok speciális szakmai körből kerülnek ki, ráadásul személyesen hallgatták meg a jelölteket. De a pénteki szavazás titkos és a titkos szavazás természete éppen az, hogy a frakcióvezetés nem tudja teljes bizonyossággal ellenőrizni, ki hogyan voksol. Ez a közösségi médiában erősödő vita miatt már korántsem lényegtelen körülmény.
Megváltozhat tehát pénteken az eredmény?
Igen, matematikailag és politikailag is lehetséges. Jelenleg azonban nem ez tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek. A Tiszának nyolcmandátumos tartaléka van a szükséges kétharmad fölött, és a bizottsági vezetés nyilatkozatai alapján arra számítanak, hogy az Országgyűlés megerősíti Unger jelölését. Ahhoz, hogy Unger elbukjon, legalább kilenc tiszás képviselőnek kellene megtagadnia tőle a támogatást, feltéve, hogy az ellenzékből senki nem szavaz igennel. Ez nem lehetetlen, de jelentős belső lázadást feltételezne. Más kérdés, mi történik, ha a következő órákban tovább növekszik a nyomás, újabb tiszás politikusok szólalnak meg, vagy Melléthei-Barna álláspontja követőkre talál a frakcióban. Ezért a pénteki voksolást a reggeli bizottsági ülés után már nem érdemes puszta formalitásként kezelni.
Jó kezekben lenne Unger Annánál a hivatal?
Erre ma csak feltételes választ lehet adni. Unger Anna kétségtelenül felkészült politológus, hosszú kutatói múlttal, határozott elképzeléssel a szervezet felépítéséről és világos vízióval arról, hogy nem szabad elszigetelt korrupciós ügyeknél megállni, hanem az egész döntéshozatali mechanizmust fel kell tárni. A bizottság őt támogató tagjai éppen ezt értékelték benne. A kétely azonban ugyanilyen jogos. Egy olyan szervezet élére készül, amely nyomozási jogosítványokat gyakorolhat, közvádat képviselhet, és rendkívüli hatással lehet emberek, vállalkozások és vagyoni struktúrák sorsára. Ehhez nem csupán politikai vagy intézményi vízió, hanem kivételes jogállami önfegyelem is szükséges.
Unger nem jogász, nincs mögötte Ligetihez hasonló több évtizedes gyakorlati korrupcióellenes és büntetőjogi szakmai múlt. Ez önmagában nem teszi alkalmatlanná, de sokkal nagyobb jelentőséget ad annak, milyen elnökhelyetteseket, nyomozókat, ügyészeket, pénzügyi szakembereket vesz maga mellé.
A másik kérdés a politikai nyelvezet. Egy ilyen hivatalnak nem elegendő függetlennek lennie. Annak is kell látszania. Ha a közvélemény akár csak egy jelentős része azt érzi, hogy az NVVH történelmi-politikai igazságtételi intézményként és nem kizárólag jogi bizonyítékok alapján működő hatóságként dolgozik, az már a működés első napján gyengítheti annak hitelességét, pedig éppen ez a döntő kérdés.
Nem az, hogy valaki keményebben ígér-e elszámoltatást. Nem az, hogy melyik politikai oldal számára kellemesebb egy-egy nyomozás. Hanem az, hogy Magyarországon lehet-e úgy közvagyont visszaszerezni és felelősöket számon kérni, hogy közben a jogállami garanciák egyetlen pillanatra sem kerülnek veszélybe.
Ha igen, az NVVH valóban történelmi jelentőségű intézménnyé válhat.
Ha azonban politikai fegyver lesz belőle, azzal éppen azt a közbizalmat rombolhatja tovább, amelynek helyreállítására létrehozták.
Melléthei-Barna Márton egyetlen nem szavazata ezért sokkal több egy bizottsági jegyzőkönyv apró adatánál.
Azt mutatja, hogy még a Tiszán belül sincs teljes egyetértés abban, milyen legyen az elszámoltatás: politikai-történeti küldetés vagy mindenekelőtt jogilag támadhatatlan vagyonvisszaszerzés.
Pénteken pedig kiderül, hogy ez csak egyetlen képviselő szakmai különvéleménye volt-e vagy egy mélyebb vita első látható jele.
