Mit akart mondani Vitézy Dávid azzal, hogy Érden az ember leszáll a vonatról és „tyúkok kapirgálnak”? Azt, hogy nem használják ki megfelelően a vasútfejlesztésre fordított százmilliárdokat? Hogy több társasház kellene az állomások köré? Vagy egyszerűen azt, hogy Érd túlságosan falusias? A szakmai felvetés mögött lehet logika, a megfogalmazás azonban méltatlanul lekezelőre sikerült. Érd nem egy eldugott falu, hanem Budapest egyik legnagyobb agglomerációs városa és a kertvárosi életforma önmagában nem fejlesztési hiba.
Mi a baj a tyúkkal, miniszter úr?
Érd nem falu, a kertváros pedig nem szégyen. Vitézy Dávid szakmai felvetése érthető, a „kapirgáló tyúkokkal” azonban sikerült úgy megfogalmaznia mondandóját, hogy abból sok érdi joggal érezhetett sértést.
„Leszállunk Érden a vonatról, és tyúkok kapirgálnak.”
Erős mondat.
Kattintásra alkalmas, idézhető, könnyen megjegyezhető. Csak éppen egy minisztertől nem feltétlenül szerencsés.
Vitézy Dávid nyilván nem azt akarta mondani, hogy Érd egy elmaradott falu, és azt sem, hogy az ott élők valamiféle vidéki, civilizációtól távoli körülmények között élnek. A mondandójának volt szakmai tartalma: ha az állam óriási összegeket költ vasútfejlesztésre, akkor indokolt lehet megvizsgálni, vajon az állomások környezetét megfelelően használják-e ki.
Ez önmagában legitim kérdés, csakhogy Érd esetében a kérdés ennél jóval összetettebb.
Érd Budapest közvetlen agglomerációjának egyik legnagyobb városa. Több tízezer ember otthona, amelynek lakói közül rengetegen naponta ingáznak a fővárosba. Egy olyan településről beszélünk, amely egyszerre őrzi kertvárosi jellegét, miközben évtizedek óta küzd a gyors növekedésből fakadó közlekedési, infrastrukturális és városfejlesztési problémákkal.
Éppen ezért furcsán hangzik, amikor egy miniszter a vasútállomás mellől kapirgáló tyúkokkal példálózik.
Mit akart ezzel mondani?
Azt, hogy rosszul használták fel a vasútfejlesztésre fordított pénzt?
Azt, hogy több társasházat kellene építeni?
Azt, hogy Érd még nem eléggé városias?
Vagy azt, hogy a kert, a családi ház és igen, akár a tyúk is valamiféle fejlődési akadály?
Mert ha ez utóbbi, akkor érdemes tisztázni valamit.
A kertvárosi életforma nem szégyen.
Sőt.
Éppen ez az egyik oka annak, hogy Budapest környéki településekre az elmúlt évtizedekben ennyien kiköltöztek. Az emberek nagyobb életteret, kertet, csendesebb környezetet, családiasabb életformát szerettek volna. Nem azért, mert elmaradott körülmények között akarnak élni, hanem azért, mert más életminőséget választottak.
Attól még szükségük van modern vasútra.
Szükségük van jó utakra, óvodára, iskolára, egészségügyi ellátásra, parkolókra, közösségi közlekedésre és rendezett városi központokra.
A kettő ugyanis nem zárja ki egymást. Lehet egy város modern úgy is, hogy közben kertvárosias és lehet egy város élhető úgy is, hogy nem építenek minden szabad telekre újabb társasházat.
Érd esetében ráadásul már így is régóta visszatérő kérdés, hogy meddig bírja a város infrastruktúrája a további növekedést. Ha újabb és újabb társasházak épülnek, miközben az úthálózat, az intézményrendszer és a közlekedés nem fejlődik ugyanilyen ütemben, abból nem városfejlesztés lesz, hanem zsúfoltság.
Talán éppen ezért kellett volna pontosabban fogalmazni.
Ha Vitézy Dávid azt akarta mondani, hogy a vasútállomások környezetében tudatosabb városfejlesztésre lenne szükség, mondhatta volna ezt.
Ha azt akarta mondani, hogy a több százmilliárdos közlekedési beruházások gazdasági és városszerkezeti lehetőségeit jobban ki kell használni, mondhatta volna ezt.
Ha pedig azt gondolja, hogy Érdnek városiasabb központokra van szüksége, erről is lehet értelmes vitát folytatni.
De a tyúkokat talán ki lehetett volna hagyni.
Mert egy mondat nemcsak arról szól, amit a beszélő mondani akart, hanem arról is, amit abból az érintettek hallanak.
Az érdi ember pedig ebből könnyen azt hallhatta ki: önök kaptak egy drága vasutat, aztán körülötte még mindig olyan világ van, ahol tyúkok kapirgálnak.
Ez pedig bizony lekezelően hangzik.
Különösen egy olyan várossal szemben, amelynek lakói ugyanúgy fizetik az adót, ugyanúgy ingáznak, ugyanúgy állnak dugóban, ugyanúgy nevelik a gyerekeiket, és ugyanúgy szeretnének egy rendezett, élhető településen élni, mint bárki más.
A vita valódi kérdése tehát nem az, hogy vannak-e tyúkok Érden, hanem az, hogy milyen Érdet akarunk.
Olyat, amely Budapest alvóvárosává válik és minden vasútállomás mellé társasházak nőnek?
Vagy olyat, amely megőrzi kertvárosi karakterét, közben pedig végre megkapja azt az infrastruktúrát, amely egy ekkora városnak jár?
Ez már valódi várospolitikai kérdés.
Erről érdemes vitatkozni.
A tyúkokon kevésbé.
Egy miniszternek pedig talán éppen az lenne a dolga, hogy ezt a vitát ne sértő hasonlatokkal, hanem pontos mondatokkal indítsa el.
