Új híradóval, új intézményekkel és a politikai propaganda felszámolásának ígéretével indult újra a magyar közmédia. Csakhogy a függetlenségére felügyelő testület szakmai jelöltjeit olyan eljárásban választották ki, amelynek szabályai, szavazatai és meghallgatásai nem váltak teljesen megismerhetővé. A Tisza időben fékezett, de a valódi kérdés csak most következik, vajon kijavítják-e az eljárást, vagy csupán későbbre halasztják a döntést?
Augusztus 20-án, reggel hat órakor újra megszólalt az M1 Híradó. A műsor készítői láthatóan igyekeztek jelezni, hogy véget ért az a korszak, amelyben a közmédia hírszolgáltatása nem a közönség tájékoztatását, hanem túlságosan gyakran a kormányzati politikai kommunikáció meghosszabbítását szolgálta. Megjelentek ellenzéki vélemények, szó esett a Fidesz és a Mi Hazánk álláspontjáról és a közmédia még a saját átalakításáról is beszámolt.
Ez több volt egyszerű műsorváltozásnál. Jelképes újrakezdésnek szánták.
A képernyőn tehát újra tájékoztat a közmédia. Az intézményi háttérben azonban közben becsukódott néhány ajtó.
A közmédia függetlenségének egyik legfontosabb biztosítéka a frissen létrehozott Független Közmédia Testület lenne. Ez nem ünnepi díszletnek szánt tanácsadó fórum. A testület tulajdonosi jogokat gyakorolhat a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt., valamint a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. felett és meghatározó szerepet kap a vezetők, illetve a felügyelőbizottság tagjainak kiválasztásában.
Vagyis nem egyszerűen arról döntenek majd, milyen logó kerüljön a képernyő felső sarkába.
Emberek, költségvetések, vezetői kinevezések és végső soron a közmédia szerkesztői függetlenségének intézményi feltételei kerülnek a kezükbe.
Éppen ezért különösen fontos, hogyan választják ki azokat, akik a függetlenséget felügyelik.
Tizenöt jelöltből három név
A médiaszakmai szervezetek eredetileg tizenöt embert jelöltek a Független Közmédia Testület három szakmai helyére. Négy pályázatot formai vagy tartalmi okból nem fogadtak be, így végül tizenegy jelöltet hallgatott meg augusztus 19-én a Közszolgálati Tanács kibővített ülése.
A szavazás után Bayer Judit médiajogász, Sükösd Miklós szociológus, médiakutató és Kollár Árpád költő, irodalomszervező került a parlamenti bizottság elé továbbítandó három jelölt közé. A személyükben önmagában nincs semmi, ami alkalmatlanságukat bizonyítaná. Ellenkezőleg. Bayer Judit és Sükösd Miklós jelentős médiatudományi, kutatói és jogi tapasztalattal rendelkezik, Kollár Árpád pedig a kulturális intézményrendszerben szerzett vezetői gyakorlatot.
A probléma nem elsősorban az, kik jutottak tovább.
A probléma az, hogy a nyilvánosság nem tudja pontosan rekonstruálni, milyen elvek, összehasonlítható szempontok és szavazati arányok alapján éppen ők lettek a kiválasztottak.
A jelölési felhívás szerint a pályázóknak legfeljebb 1500 karakteres (ennek a cikknek kb. 10000 karakter a terjedekme) szakmai önéletrajzot és 2000 karakteres motivációs levelet kellett benyújtaniuk. A jelentkezési határidő augusztus 11. volt. A nyilvánosságra került ütemezés azonban úgy szólt, hogy az értékelés és a döntéshozatal részletes rendjét csak augusztus 14-én, vagyis a pályázatok beadása után határozzák meg és teszik közzé.
Ez azt jelenti, hogy a jelöltek úgy állították össze pályázatukat, hogy annak teljes értékelési szempontrendszerét még nem ismerhették.
Egy állásinterjúnál ez kellemetlen szervezési hiba volna. A közmédia tulajdonosi felügyeletét ellátó testület kiválasztásánál azonban már intézményi hitelességi kérdés.
A pályázati követelmények formai szigorúságát jól mutatja, hogy a Media1 értesülése szerint az egyik jelölt azért esett ki, mert szakmai önéletrajza meghaladta az előírt 1500 karaktert. A szabály természetesen szabály, de furcsa üzenetet küld, ha egy jelentős tapasztalattal rendelkező pályázó szakmai életútja azért nem mérlegelhető, mert néhány mondattal hosszabb lett, miközben a kiválasztás érdemi mércéje csak később vált ismertté.
Nyilvános ülés közönség nélkül
A médiatörvény nyilvános ülésről beszél. A meghallgatáson részt vehettek a Közszolgálati Tanács tagjai, a közmédiában működő szakszervezetek delegáltjai, valamint az érintett civil és szakmai szervezetek képviselői. A sajtó azonban nem lehetett jelen, kép- és hangfelvételt kizárólag maga a tanács készíthetett.
A testület által rögzített teljes hanganyagot később sem tették közzé. Nem vált megismerhetővé az sem, hogy az egyes jelöltek pontosan hány szavazatot kaptak és mi lett a tizenegy résztvevő teljes sorrendje.
Jogilag lehet vitatkozni azon, hogy a „nyilvános ülés” kifejezés ebben a helyzetben pontosan milyen hozzáférést követel meg. Közéleti értelemben azonban sokkal egyszerűbb a kérdés. Ha a közmédia függetlenségének őreit választják, miért ne hallhatná a közönség, hogyan gondolkodnak a közmédiáról?
A zárt meghallgatás nem bizonyítja, hogy előre eldöntötték az eredményt. A titkos szavazás sem jelenti automatikusan azt, hogy politikai alkut kötöttek. Ilyen állításokra jelenleg nincs bizonyíték.
A titkolózás azonban éppen azért káros, mert teret ad a találgatásoknak. Ahol nincs megismerhető indokolás, ott hamarosan mindenki politikai magyarázatot keres.
A közmédia függetlenségét nem elég becsületes emberekre bízni. Olyan eljárásra van szükség, amely akkor is hitelesnek látszik, ha valamelyik résztvevő becsületességében később kétely támad. Az intézmény ugyanis nem a jó szándék helyettesítője, hanem annak tartós biztosítéka.
Ki szavazhatott és ki az aki csak figyelhetett?
További vita alakult ki arról is, kik vehettek részt a végső döntésben. A jelölő médiaszakmai szervezetek képviselői jelen lehettek és kérdezhettek, szavazati jogot azonban nem kaptak. A Közszolgálati Tanács értelmezése szerint a szakmai szervezetek a jelöltállítással már kifejezték választásukat.
A MÚOSZ ezt vitatta. Érvelése szerint egy szervezet egyetlen jelöltet állíthatott, miközben a végső szavazáson három embert kellett kiválasztani. A két döntés tehát nem feltétlenül tekinthető azonosnak. A szakmai szervezet azt is kifogásolta, hogy a továbbjutók között nincs gyakorló újságíró, holott az új testületnek nemcsak jogi és elméleti, hanem szerkesztőségi, vállalatirányítási és gazdálkodási kérdésekről is döntenie kell. A szakmai kifogások és a parlamenti halasztás részletei
A gyakorló újságíró hiánya önmagában természetesen nem teszi alkalmatlanná a három jelöltet. A testületnek nem szerkesztőségi értekezletként kell működnie. Ugyanakkor jogos a kérdés, hogy a kilenctagú testületben rendelkezik-e majd valaki olyan napi szerkesztőségi tapasztalattal, amely nélkül nehéz megítélni, mikor válik egy politikai kérés ártalmatlan érdeklődésből szerkesztői nyomássá.
A közmédia problémája az elmúlt másfél évtizedben nem pusztán az volt, hogy rossz hírek készültek. A mélyebb baj az informális utasítások, a politikai elvárások és a nehezen tetten érhető öncenzúra rendszere volt. Ennek felismeréséhez a tudományos és jogi tudás mellett szerkesztőségi tapasztalat is kellhet.
A Tisza időben fékezett
A három jelöltet augusztus 25-én hallgatta volna meg az Országgyűlés Művelődési Bizottsága. A meghallgatást azonban a Tisza kezdeményezésére elhalasztották. A kormánypárti indoklás szerint több szakmai szervezettől érkeztek kritikus levelek, ezért szélesebb egyeztetésre és a vitatott kérdések tisztázására van szükség. A bizottsági döntésről
Ez fontos különbség az előző korszak sokat bírált gyakorlatához képest. A kormánytöbbség nem söpörte le automatikusan a szakmai kifogásokat, hanem megállította az eljárást. Ezt nem gyengeségként, hanem a jogállami önkorlátozás első jelzéseként érdemes értékelni.
Csakhogy a halasztás még nem megoldás.
Nem derült ki, újraindítják-e a teljes kiválasztást, megismétlik-e a meghallgatást, nyilvánosságra hozzák-e a hangfelvételt, vagy csupán időt adnak arra, hogy a parlamenti többség politikailag kezelhető megoldást találjon.
A Tisza választási programja nyilvános vezetőkiválasztási eljárást ígért a közmédiában. Ez helyes vállalás volt. Éppen ezért most nem elég azt mondani, hogy a vitatott folyamat jelentős része egy korábbról örökölt Közszolgálati Tanácsban zajlott. A tanács összetételét valóban nem az új kormány alakította ki, az új rendszer hitelességéért azonban már a jelenlegi parlamenti többség viseli a politikai felelősséget.
A rendszerváltás nem ott kezdődik, hogy új emberek foglalják el a régi irodákat. Ott kezdődik, hogy az új hatalom saját jelöltjeire is ugyanazokat az átláthatósági szabályokat alkalmazza, amelyeket ellenzékben követelt.
Nem a neveket, az eljárást kell újra vizsgálni
A kialakult helyzetből még lehet jó megoldás. Ehhez nem kell megalázni a továbbjutott jelölteket és nem kell személyes alkalmasságukat bizonyíték nélkül kétségbe vonni.
Nyilvánosságra kell hozni a meghallgatás teljes felvételét vagy hiteles jegyzőkönyvét, az értékelési szempontokat, az egyes pályázók szavazatszámait és a teljes sorrendet. Egyértelműen tisztázni kell, hogy kik rendelkeznek szavazati joggal és milyen összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak a jelöltekre, a jelölőkre és a döntéshozókra.
Ha ezek után is Bayer Judit, Sükösd Miklós és Kollár Árpád bizonyul a három legerősebb jelöltnek, mandátumuk nem gyengébb, hanem erősebb lesz. Nem gyanú, hanem megismerhető szakmai teljesítmény alapján kerülhetnek a testületbe.
Az új közmédia első híradója néhány nap alatt elkészíthető volt. A közbizalom helyreállítása azonban nem műsorindítás, hanem többéves intézményépítés. Ehhez nem elegendő más témákról beszámolni, más vendégeket meghívni és más szerkesztőket kinevezni.
Olyan rendszert kell létrehozni, amelyben a közmédia akkor sem válhat a kormány hangszórójává, ha egy későbbi kormány ismét ezt szeretné.
A képernyőt egyetlen kapcsolással be lehet izzítani. A bizalmat azonban nem lehet adásba kapcsolni. Azt nyitott ajtókkal, megismerhető döntésekkel és ellenőrizhető szabályokkal kell kiérdemelni.
