Támogatás a közszolgálatban dolgozóknak
ĀA hozzájárulás összege évente nettó egymillió forint lehet
Azonnali hatállyal elbocsátottak egy beteget bántalmazó mentőst
ĀEz a vérlázító cselekmény semmiképpen sem vethet árnyékot arra a tisztességes és sokszor hősies helytállásra – áll a szervezet közleményében
Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás
ĀEzúttal a köztisztviselők részesülnek segítségben
Az állam működtetését nem lehet rutinból megoldani
ĀA közszolgálat nem egy szakma, hanem hivatás – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója
A közszolgálati alkalmazottaknak a frontot is meg kell járniuk
ĀTörvénymódosítás készül Ukrajnában
„Budapesten jó legyen élni!”
ĀSzentkirályi Alexandra: Ellenzéki szerepben is konstruktívan fogunk dolgozni
Elindult a Nemzeti Sportrádió
ĀKifejtették, hogy a rádió indulásától folyamatosan élőben tudósít a nap 24 órájában a magyar versenysport kiemelt eseményeiről
Fityma nélküli nácinak gúnyolták Netanjahut a francia közszolgálati rádióban
ĀÁltalános felháborodást váltott ki az eset
Az infláció mértékét elérő béremelésre számíthatnak a közszolgálatban dolgozók
ĀA béremelés 200 ezer munkavállalót érinthet
Folyamatosak a nagyarányú béremelések a közszférában
ĀA kormány 2010 óta jelentős lépéseket tett a közszolgálatban dolgozók anyagi megbecsültsége érdekében
Szombaton ismét nyitva tartanak a kormányablakok
ĀElőzetes időpontfoglalásra nincs szükség, azonban a nyitvatartást érdemes ellenőrizni
