Harmincöt évre egyetlen vállalatcsoport kezébe adni Magyarország hulladékgazdálkodásának jelentős részét olyan döntés, amelyet egy felelős kormánynak időről időre nemcsak joga, hanem kötelessége is felülvizsgálni. Gajdos László élő környezetért felelős miniszter ezért helyes irányba indult el, amikor bejelentette: kemény tárgyalások kezdődnek a MOHU-val, és a nemzeti érdek, valamint a lakosság megfelelő kiszolgálása lesz a mérce.
A minisztérium hulladékgazdálkodási területének egyik helyettes államtitkára, Kolesár Gergely közvetlenül kinevezése előtt még a MOL jogi területén dolgozott. Ez önmagában nem bizonyít összeférhetetlenséget, és Gajdos szerint nem ő vezeti a koncesszió felülvizsgálatát. Egy ekkora ügyben azonban már az összeférhetetlenség látszatát is komolyan kell venni. A kormánynak ezért most nem védekeznie kellene, hanem a lehető legnagyobb nyilvánossággal bizonyítania: a MOHU felülvizsgálatában kizárólag Magyarország érdeke számít.
A magyar hulladékgazdálkodás történetében kevés olyan döntés született, amely olyan hosszú időre határozta meg egy teljes ágazat működését, mint a MOL-lal 2022-ben megkötött koncessziós szerződés. A megállapodás alapján a MOL által alapított MOHU 2023. július 1-jétől 35 éven keresztül látja el a koncesszióba szervezett hulladékgazdálkodási feladatokat. Ez azt jelenti, hogy a rendszer eredeti konstrukciója 2058-ig meghatározhatja, miként gyűjtik, szállítják, kezelik és részben hasznosítják Magyarországon évente több millió tonna hulladék jelentős részét. A MOL saját éves jelentése szintén 2058 végéig tartó árszabályozási ciklusokkal számol.
Vagyis nem egyszerű szolgáltatási szerződésről beszélünk, ez generációkon átívelő állami döntés. Egy olyan gyermek, aki a rendszer indulásakor óvodás volt, már középkorú ember lehet, amikor az eredeti koncesszió lejár. Éppen ezért helyes döntés, hogy az új kormány nem kezeli érinthetetlen szentírásként a konstrukciót.
Gajdos László jól teszi, ha kemény partner lesz
Az élő környezetért felelős miniszter augusztus 23-án közölte, hogy hamarosan komoly tárgyalások kezdődnek a MOHU-val, és felülvizsgálják a 35 éves koncessziót. Gajdos azt ígérte: a kormány „kemény partner” lesz, és a nemzeti érdek, valamint a lakosság magas színvonalú kiszolgálása érdekében mindent megtesz. Ez önmagában jó irány.
A konzervatív gazdaságpolitika ugyanis nem azonos azzal, hogy az államnak mindig félre kell állnia egy nagyvállalat elől. A magántulajdon, a vállalkozás szabadsága és a hosszú távú befektetői kiszámíthatóság alapérték. De amikor közfeladatot, természetes monopóliumhoz hasonló helyzetet és évtizedeken át tartó kizárólagosságot ad az állam egy vállalat kezébe, akkor ugyanilyen alapérték a közérdek védelme. Az államnak ilyenkor nem gyengének, hanem erősnek kell lennie.
A kérdés nem az, hogy a MOL jó vagy rossz vállalat. A MOL Magyarország egyik legfontosabb stratégiai nagyvállalata, jelentős nemzetgazdasági szereplő. Éppen ezért sem volna helyes politikai indulattal közelíteni hozzá.
A helyes kérdés sokkal prózaibb: a 2022-ben kialakított hulladékgazdálkodási rendszer 2026-ban megfelelően szolgálja-e a magyar emberek, az önkormányzatok, a vállalkozások és a környezet érdekeit?
Ha igen, meg kell őrizni azt, ami működik, ha nem, módosítani kell. Ha pedig bizonyos pontjai alapvetően hibás konstrukcióra épülnek, akkor azokat újra kell tárgyalni. Egy komoly állam nem azért tart fenn egy rendszert harmincöt évig, mert egyszer valaki harmincöt évre aláírta. Azért tartja fenn, mert az teljesít.
Ráadásul a MOHU számai önmagukban is indokolják a felülvizsgálatot
A helyzet azért is különös, mert a felülvizsgálat nem feltétlenül a MOL érdekeivel ellentétes. A MOHU pénzügyi számai ugyanis kifejezetten rosszak. A társaság 2025-ben mintegy 450 milliárd forintos árbevétel mellett 47,8 milliárd forintos adózott veszteséget könyvelt el. Egy évvel korábban a veszteség 50,4 milliárd forint volt. A lakossági közszolgáltatási üzletág 2025-ben 69,4 milliárdos mínuszt hozott, a visszaváltási rendszer vesztesége pedig 37,8 milliárd forint volt.
Ez első pillantásra paradox helyzet. Egy monopolisztikus helyzetben működő, hosszú időre kijelölt szolgáltatóról sokan automatikusan extraprofitot feltételeznének, ehhez képest a MOHU veszteséget termel. Ennek okai azonban nagyrészt magában a konstrukcióban keresendők. A lakossági hulladékszállítás díjai lényegében a 2012-es szinten maradtak, miközben a bérek, az üzemanyag, a járművek, az energia és szinte minden más költség jelentősen emelkedett. A DRS, vagyis a visszaváltási rendszer pedig környezetvédelmi szempontból egyre eredményesebb, a palackok visszaváltási aránya már 90 százalék körül jár, működtetése viszont rendkívül drága. Ez az a pont, ahol a politikai jelszavaknál többre van szükség. A hulladékgazdálkodás nem attól lesz jó, hogy állami és nem attól, hogy magánkézben van. Attól lesz jó, hogy megfelelő ösztönzőket teremt. Jelenleg azonban olyan rendszer alakult ki, amelyben bizonyos területeken minél eredményesebb a környezetvédelmi teljesítmény, annál nagyobb pénzügyi teher keletkezik. Ezt nem lehet évtizedeken át fenntartani.
A vállalásokat sem szabad elfelejteni
A MOL nem ingyen kapott kizárólagosságot, a koncesszióhoz komoly vállalások tartoznak. A cég az első tíz évre legalább 185 milliárd forint értékű beruházást vállalt, miközben a rendszer egyik fő feladata az európai újrahasznosítási és lerakási célok teljesítése. A jelenlegi célrendszer szerint a települési hulladék újrahasznosítását hosszabb távon 65 százalékra kell növelni, a lerakás arányát pedig 10 százalékra kell csökkenteni. A MOL 2025-ös integrált jelentése szerint a kötelező beruházási programból addig mintegy 80 milliárd forintnyi teljesült, miközben a vállalt tízéves összeg 185 milliárd forint. Ezeket az adatokat most tételesen össze kell vetni a koncessziós szerződés valamennyi releváns kötelezettségével. Nem elég azt megvizsgálni, hogy hány automata került ki. Azt is látni kell, milyen kapacitások épültek, mennyire javult a hulladék anyagában történő hasznosítása, hogyan alakultak a szolgáltatási szintek, milyen panaszok érkeztek, mennyibe kerül egy tonna hulladék kezelése, és megfelelő volt-e az alvállalkozói rendszer. A kormány június elején éppen ezért rendelt el átfogó felülvizsgálatot. Az MTI tudósítása szerint a kabinet részletes jelentést kért a koncesszió működéséről, a beruházásokról, a közpénzek felhasználásáról és az eredményekről, szeptember 1-jei határidővel. Ez komoly munka és éppen ezért fontos, ki végzi.
Itt érkezünk el Kolesár Gergelyhez
Kolesár Gergely Viktor kinevezése önmagában is figyelemre méltó. A Magyar Közlöny szerint 2026. június 28-ai hatállyal lett az Élő Környezetért Felelős Minisztérium helyettes államtitkára. A MOL pedig a sajtó megkeresésére megerősítette, hogy Kolesár kinevezésével párhuzamosan távozott a MOL-csoporttól. Vagyis itt nem arról van szó, hogy tíz évvel ezelőtt rövid ideig dolgozott egy MOL-leányvállalatnál. Közvetlenül a kormányzati kinevezése előtt a MOL jogi területéről érkezett. A MOL arra a kérdésre, hogy Kolesár személyesen részt vett-e a hulladékkoncesszió kialakításában, nem adott egyértelmű igen-nem választ. A társaság mindössze azt közölte, hogy a MOHU-val kapcsolatos feladatok számos szakterület együttműködésével zajlanak, és ezekhez a MOL-csoport jogi területe is támogatást nyújt. Ez lényeges különbség.
Jelenleg nincs nyilvános bizonyíték arra, hogy Kolesár Gergely személyesen részt vett volna a koncessziós szerződés kidolgozásában.
Ezért ezt nem lehet tényként állítani, de azt sem tudjuk kizárni és pontosan ez az a bizonytalanság, amelyet a minisztériumnak könnyedén meg lehetne szüntetnie. Egyetlen világos válasszal.
Dolgozott-e Kolesár Gergely a MOL alkalmazottjaként közvetlenül a hulladékgazdálkodási koncesszión, annak jogi előkészítésén, módosításán vagy a MOHU szerződéses ügyein?
Igen vagy nem. Ennek nem kellene titoknak lennie.
Gajdos egy fontos pontban már cáfolta a vádakat
A történethez hozzátartozik, hogy Hadházy Ákos korábbi képviselő azt állította: éppen Kolesárt bízták meg a MOHU-koncesszió felülvizsgálatával. Gajdos László ezt egyértelműen cáfolta. A miniszter szerint nem Kolesár Gergely vezeti a felülvizsgálatot, hanem Kertész-Káldosi Zsuzsanna, a környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár. Gajdos közlése szerint az államtitkár irányításával legalább tíz vezető beosztású szakember dolgozik a koncesszió ügyén. Kertész-Káldosi szakmai háttere ráadásul erősen kötődik a környezetvédelemhez és a körforgásos gazdasághoz: korábban több minisztériumban dolgozott szakmai területen, és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének szakmai igazgatója is volt. Ez fontos tény, amelyet nem szabad elhallgatni.
A „volt MOL-jogász vizsgálja saját volt munkaadóját” cím tehát ebben a formában jelenlegi tudásunk szerint nem pontos.
Csakhogy ezzel az ügy még nem zárult le. A nyilvánosság továbbra sem kapott egyértelmű választ arra, hogy Kolesár tagja-e annak a tízfős vezetői körnek, amely a koncessziót vizsgálja, betekint-e a felülvizsgálat anyagaiba, részt vesz-e a MOHU-val folytatott tárgyalások előkészítésében, illetve lesz-e bármilyen döntés-előkészítő szerepe a korábbi munkaadóját közvetlenül érintő ügyben. Erre a sajtó beszámolói szerint Gajdos válasza sem tért ki. Pedig itt van a probléma lényege.
Nem csak a jogi összeférhetetlenség számít
A minisztérium közlése szerint Kolesár feladatait a hatályos jogszabályoknak, valamint az összeférhetetlenségre és a kormányzati tisztviselőkre vonatkozó szabályoknak megfelelően látja el, a döntések pedig intézményi és jogi garanciák között születnek. Ezt természetesen tudomásul kell venni. Nincs alapunk arra, hogy jogsértést állítsunk. Csakhogy a közbizalom szempontjából a kérdés nem ér véget ott, hogy valami formálisan jogszerű-e.
Létezik egy másik kategória is: az összeférhetetlenség látszata.
Ha egy vezető bank jogtanácsosa pénteken távozik a banktól, majd néhány héten belül olyan hatósági terület egyik vezetője lesz, amely éppen a bank legnagyobb állami szerződését vizsgálja, önmagában attól még semmilyen jogsértést nem követ el.
De az államnak ilyenkor magasabb mércét kell alkalmaznia. Nem azért, mert a tisztviselő biztosan részrehajló, hanem azért, mert a közvéleménynek nem lehet oka kételkedni a vizsgálat függetlenségében. Egy volt MOL-jogász szakmai tudása egyébként kifejezetten hasznos lehet. Sőt, ez az ellenérv komoly, hiszen ki ismerhetné jobban egy nagyvállalat szerződéses gondolkodását, belső jogi logikáját és tárgyalási módszereit, mint valaki, aki ott dolgozott? Egy jó államnak szüksége van magánszektorból érkező szakemberekre. Ha mindenkit kizárnánk a közszolgálatból azért, mert korábban vállalatnál dolgozott, éppen a legjobb piaci szakértelem egy részétől fosztanánk meg az államot.
A kérdés tehát nem az, hogy Kolesár dolgozhat-e a minisztériumban. Természetesen dolgozhat. A kérdés az, milyen ügyekben vesz részt közvetlenül azután, hogy távozott korábbi munkaadójától.
Ebben az ügyben a transzparencia Gajdos érdeke is
A miniszter előtt most egyszerű lehetőség áll. Ahelyett, hogy politikai támadásként kezelné a kérdéseket, tegye teljesen átláthatóvá a folyamatot. Közölje, kik a koncesszió felülvizsgálatát végző munkacsoport tagjai. Tegye nyilvánossá, milyen vizsgálati szempontok alapján dolgoznak. Mondják meg világosan, Kolesár részt vesz-e a munkában. Ha pedig korábbi MOL-os munkaköre során közvetlenül foglalkozott a koncesszióval vagy a MOHU-val, akkor az érintett döntésektől való távolmaradás nem megalázó gesztus lenne, hanem a kormány saját hitelességének biztosítása. Egy ilyen önkorlátozás semmilyen ítéletet nem jelentene Kolesár tisztességéről. Éppen ellenkezőleg. Megvédené őt is attól, hogy bármilyen későbbi döntésnél automatikusan felmerüljön: vajon melyik oldal érdekeit képviselte. A koncesszió felülvizsgálatának eredményét pedig – az üzleti titkok jogszerű védelme mellett – a lehető legnagyobb részletességgel nyilvánosságra kellene hozni.
Mert itt nem két magáncég szerződéséről van szó.
A magyar emberek hulladékáról, a lakosság által fizetett díjakról, a gyártókat terhelő EPR-rendszerről, több száz milliárdos pénzmozgásokról és Magyarország több évtizedes környezeti vállalásairól beszélünk.
A MOHU-t nem szétverni kell, hanem mérlegre tenni
A felülvizsgálat végén háromféle rossz válasz születhet.
Az egyik, ha politikai okból egyszerűen mindent kidobnak, ami az előző rendszerben jött létre.
A másik, ha néhány kozmetikai változtatás után minden marad úgy, ahogy volt.
A harmadik pedig, ha a veszteségek rendezését automatikusan a lakosságra vagy a magyar vállalkozásokra terhelik.
Egyik sem volna jó.
A MOHU-rendszernek vannak vitathatatlan eredményei. A visszaváltási rendszer például rövid idő alatt rendkívül magas begyűjtési arányt ért el. A hulladéklerakási arány csökkenése és az újrahasznosítás növekedése szintén kedvező irány. Ugyanakkor az ország még messze van a kitűzött céloktól, a rendszer pénzügyileg súlyosan veszteséges, a szolgáltatással kapcsolatban rendszeresen jelennek meg lakossági és önkormányzati panaszok, és maga a 35 éves monopólium is folyamatosan erős állami kontrollt kíván. A közelmúlt szolnoki hulladékszállítási fennakadása éppen ezt mutatta meg. Gajdos László akkor személyesen lépett közbe, elfogadhatatlannak nevezve, hogy egy MOHU-döntés miatt romoljon a lakossági szolgáltatás színvonala. Ez a hozzáállás helyes, mert a hulladékgazdálkodás ugyanis közszolgáltatás. A kuka elszállítása nem lehet pusztán excel-táblázatos optimalizálási feladat. Ott emberek élnek, települések működnek. A környezet védelme pedig nem mellékterméke egy gazdasági modellnek, hanem annak egyik fő célja.
Most Gajdos hitelességi próbája következik
A miniszter mondata, miszerint „kemény partnerek leszünk” jól hangzik. Most tartalmat kell mögé tenni. A MOHU-koncesszió felülvizsgálata akkor lesz valóban sikeres, ha nem ideológiai leszámolás, nem vállalati érdekérvényesítés és nem politikai látványvizsgálat születik belőle, hanem olyan új egyensúly, amelyben a szolgáltatás működőképes, a hulladék egyre nagyobb része válik újra alapanyaggá, az önkormányzatok és a magyar vállalkozások nem érzik kiszolgáltatottnak magukat, a lakosság pedig biztos lehet benne, hogy amit közszolgáltatásként megfizet, azt megfelelő minőségben meg is kapja.
Ehhez azonban egy dolgot már a folyamat elején rendezni kell. A bizalmat.
Kolesár Gergely MOL-os múltja önmagában nem bizonyít semmit. Nem bizonyítja, hogy a MOL érdekeit képviselné, nem bizonyítja, hogy bármilyen összeférhetetlenség áll fenn. De kérdéseket vet fel. Ezekre pedig nem felháborodással, hanem adatokkal és átláthatósággal kell válaszolni. Ha Kolesárnak nincs szerepe a MOHU-koncesszió felülvizsgálatában, ezt egyértelműen ki kell mondani. Ha van, meg kell indokolni, pontosan miért, milyen garanciák mellett és milyen korlátokkal. Ha pedig korábban személyesen dolgozott azon a konstrukción, amelyet most az állam vizsgál, akkor az érintett ügyekből való kizárása volna a legtisztább megoldás. Nem Kolesár ellen, nem a MOL ellen, hanem a magyar állam tekintélyéért.
Gajdos László a MOHU felülvizsgálatával jó irányba indult. Egy harmincöt éves állami koncesszió nem lehet érinthetetlen, különösen akkor, amikor pénzügyi, szolgáltatási és környezetpolitikai kérdések sora indokolja újragondolását, de egy ilyen felülvizsgálat csak akkor ér valamit, ha nemcsak kemény, hanem támadhatatlanul tiszta is. A magyar nemzeti érdek ugyanis nem az, hogy a MOL veszítsen és nem is az, hogy mindenáron nyerjen. Hanem az, hogy Magyarország kapja meg a lehető legjobb hulladékgazdálkodási rendszert a következő harminc évre. Ennek kell most minden személyi, jogi és gazdasági megfontolást megelőznie.
