Donald Ungert gyerekkorában édesanyja, több nagynénje, később pedig az anyósa is azzal riogatta, hogy a rendszeres ujjpercropogtatás ízületi gyulladást okozhat. Unger azonban elhatározta, hogy bebizonyítja: nincs igazuk. Ezért 50 éven át naponta legalább kétszer megropogtatta a bal kezének ujjperceit, miközben a jobb kezét békén hagyta – összesen mintegy 36 500 alkalommal.
1998-ban, 72 éves korában mindkét kezéről röntgenfelvételt készített, hogy lássa, milyen hatással volt rá egész életén át tartó szokása.
„Egyik kezén sem volt ízületi gyulladás, és a két kéz között sem mutatkozott különbség” – vonta le a következtetést.
Persze ez mindössze egyetlen ember tapasztalata volt. A kutatások szerint az emberek 20–50 százaléka rendszeresen ropogtatja az ujjperceit. De vajon tényleg aggódnunk kellene emiatt? Okozhat tartós károsodást minden egyes pattanás, kattanás és reccsenés?
A „buborékok” nyomában
Egyesek számára az ujjpercropogtatás egyszerűen egy rossz szokás. Mások kifejezetten szeretik az ízületeikből érkező roppanó hangot. A közösségi médiában népszerű kiropraktikai videók sokaságát látva pedig úgy tűnik, rengetegen élvezik ezt a hanghatást.
Amikor ropogtatjuk az ízületeinket, valójában egy meglehetősen egyszerű folyamat zajlik le. Az ízület két csont találkozásánál helyezkedik el, az ujjpercekben, a nyakban és a hátban található ízületeket pedig ízületi folyadék veszi körül. Ez egy sűrű, tojásfehérjére emlékeztető folyadék, amely kenőanyagként működik.
Amikor az ízületet megfeszítjük, húzzuk vagy elfordítjuk, az ízületi rés átmenetileg kitágul. Emiatt csökken az ízületi folyadékban uralkodó nyomás, és a benne oldott gázok apró buborékokat képeznek.
Az ízület roppanásának hangja – amelyet a kutatások szerint a buborékok kialakulásához kapcsolódó folyamat okoz – meglepően hangos lehet, akár 83 decibelt is elérhet. Ez nagyjából egy 64 km/órás sebességgel elhaladó dízelteherautó zajának felel meg. Amikor a Kaliforniai Egyetem (Davis) kutatói ultrahanggal vizsgáltak egy ropogó ízületet, a roppanás pillanatát úgy írták le, mintha egy tűzijáték robbanna fel a képernyőn.
Többnyire ártalmatlan szokás
Lehet, hogy hangos, de az ízületek ropogása „egyszerűen egy normális élettani folyamat” – mondja Kimme Hyrich, a Manchesteri Egyetem reumatológusa.
De attól, hogy valami normális, feltétlenül ártalmatlan is?
„Természetesen vannak figyelmeztető jelek, például az ízületi fájdalom vagy duzzanat” – mondja Jay Jagannathan, Michiganben praktizáló idegsebész. Találkozott már olyan betegekkel, akiknél húzódások és egyéb problémák alakultak ki, miután túl erősen ropogtatták a nyakukat – amit egyébként nem ajánl.
Általánosságban azonban, ha valaki úgy érzi, hogy időnként meg kell ropogtatnia az ízületeit, az többnyire ártalmatlan, mondja Jagannathan.
Felmerült az is, hogy az erőteljes ujjpercropogtatás ficamokat vagy ínsérüléseket okozhat, különösen akkor, ha valaki túl nagy erővel húzza vagy rántja az ujját. Ilyen esetek valóban előfordultak. 1999-ben például egy philadelphiai kézsebész két olyan betegről számolt be, akik túlságosan erősen próbálták előidézni a jellegzetes roppanó hangot, és ennek következtében kificamították az ujjukat.
Kevésbé erőteljes ropogtatás esetén azonban az ilyen sérülések rendkívül ritkák.
A legtöbbeket inkább az aggasztja, hogy a rendszeres ujjpercropogtatás növeli-e az osteoarthritis, vagyis a porckopással járó ízületi gyulladás kockázatát. „Sokan kérdezik ezt tőlem a rendelőben, de még az étkezőasztalnál is” – mondja Hyrich.
„Az alapvető válasz: nem.”
Számos tanulmány cáfolta már ezt a régóta élő tévhitet. Egy 1975-ben publikált kutatásban 28 idős otthonban élő embert vizsgáltak, és azt találták, hogy az ujjperceiket rendszeresen ropogtatóknál ugyanolyan arányban fordult elő degeneratív ízületi elváltozás, mint azoknál, akik nem ropogtatták az ujjaikat.
Egy későbbi retrospektív vizsgálat 215 osteoarthritisben szenvedő ember ujjpercropogtatási szokásait hasonlította össze olyan kontrollszemélyekével, akiknél nem állt fenn a betegség. A kutatók ugyanarra a következtetésre jutottak, sem az ujjpercropogtatás gyakorisága, sem annak időtartama nem befolyásolta az osteoarthritis kialakulásának kockázatát.
A nyakkal azonban érdemes vigyázni
Bár az ujjpercek ropogtatása valószínűleg nem jelent komoly veszélyt, ugyanez nem feltétlenül igaz a nyak és a hát erőteljes ropogtatására.
A nyakban létfontosságú idegek, köztük a gerincvelő található. Emellett két fontos artéria is végighalad a nyak hátsó részén az agy felé – magyarázza Jagannathan. Ezek érzékeny területek, és a nem megfelelő manipuláció súlyos sérüléseket, illetve olyan tüneteket okozhat, mint a végtagok zsibbadása vagy a szédülés.
„Bármilyen túlzott manipuláció veszélyes” – mondja.
A saját nyak erőteljes ropogtatása ezért nem ajánlott, sőt még a szakemberek által végzett nyaki manipulációk megítélése is vitatott. 2012-ben Neil O'Connell, a Brunel Egyetem kutatója és kollégái a kiropraktikai nyakmanipulációkat „feleslegesnek és nem ajánlottnak” nevezték.
Mi a helyzet a kéz szorítóerejével?
Az ujjpercropogtatással kapcsolatban felmerült egy másik lehetséges probléma is: vajon gyengíti-e a kéz szorítóerejét?
A fogáserő fontos egészségi mutató, amely számos egészségügyi tényezővel összefügg, többek között a szívbetegségek, a kognitív hanyatlás, a depresszió és bizonyos daganatos betegségek kockázatával.
Egy 1990-es vizsgálatban 74, 18 és 60 év közötti ember vett részt, akik hosszú időn keresztül rendszeresen ropogtatták az ujjperceiket. A kutatók azt találták, hogy gyengébb volt a kézfogásuk, és nagyobb mértékű kézduzzanatot tapasztaltak náluk, mint a nem ropogtatóknál.
Ezeket az eredményeket azonban egy 2017-es tanulmány nem tudta megerősíteni: a kutatók nem találtak összefüggést az ujjpercropogtatás és a gyengébb fogáserő között.
Más tévhitek is tartják magukat – például, hogy a gyakori ropogtatástól megnőnek az ujjpercek, vagy meglazulnak az inak. Hyrich szerint ezek az állítások szintén nem igazak.
Az ultrahangos vizsgálatok is ezt támasztják alá, amikor az orvosok fizikailag megvizsgálták a rendszeresen ujjpercet ropogtató embereket, nem találtak náluk sem duzzanatot, sem mozgáskorlátozottságot.
Egyeseknél a ropogtatás átmeneti megkönnyebbülést és az ízület mozgástartományának növekedését is okozhatja. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a ropogtatás megnyújtja az ízületet, így átmenetileg nagyobb mozgásteret biztosít.
Egy másik elmélet szerint a roppanás stimulálhatja az ízület körüli idegvégződéseket, ellazíthatja a környező izmokat, csökkentheti a fájdalomérzetet és endorfintermelést válthat ki – ezt azonban egyelőre nem sikerült egyértelműen bizonyítani.
Mivel az ujjpercropogtatás többnyire ártalmatlan, nincs különösebb ok arra, hogy feltétlenül abba kellene hagyni. Ha azonban valaki szeretne leszokni róla, Jagannathan szerint olyan módszerek segíthetnek, mint a kognitív viselkedésterápia vagy a szokást kiváltó helyzetek tudatos felismerése.
Érdemes például megfigyelni, mikor tör ránk a késztetés: stresszesek vagyunk, unatkozunk, gondolkodunk, vagy egyszerűen csak automatikusan csináljuk? Segíthet az is, ha valaki stresszlabdával vagy más kézbe vehető játékkal foglalja le az ujjait.
Összességében Hyrich szerint az ujjpercek ropogtatása nem károsítja az ízületeket. Az egyetlen komolyabb probléma talán az lehet, ha a környezetünket zavarja annyira, hogy a barátaink már nehezen viselik a folyamatos ropogtatást - írja a BBC.
