Megállíthatatlanul törnek előre a húszi lázadók Jemenben. A felkelők nem csak a földkerekség egyik legnagyobb olajkitermelőjét, Szaúd-Arábiát lövöldözik és rakétázzák rendszeresen, hanem - és en bloc - a világgal szemben is elrúgták a pöttyöst a határba. Azzal ugyanis, hogy immár szabadon azt tesznek a Báb-el-Mandeb szorosban, ami nekik tetszik, mindannyian megízlelhetjük a „munkájuk gyümölcseit".
Nincs mit szépíteni, nagy a baj Jemenben - s ennek nyomán az egyre inkább gyengélkedő Európában, s úgy en bloc a világban is. A húszi lázadók ugyanis elfoglalták az ország nyugati partjainál fekvő, s a Báb-el-Mandeb szorosban található Majjún-szigetet. Mivel ez a térség a Vörös-tenger, s egyben az Egyiptom aranytojást tojó tyúkjának tekinthető Szuezi-csatorna kijárata is egyben, érthető, ha mindannyian megérezzük a lázadók sikeres partraszállásának hatását.
A szóban forgó szárazulatot - amelynek másik neve neve Barím - a Báb-el-Mandeb szorosban ölelik körül a hullámok, alig 3,5 kilométerre nyugatra a felkelők birtokolta partoktól. Ez a szűkület az Indiai-óceánt a Szuezi-csatornán keresztül Európával összekötő egyik, ha nem a legfontosabb tengeri útvonal része. A Báb-el-Mandeb jelentősége azután értékelődött föl igazán, hogy Irán - e sorok írásakor is - erősen blokkolja a Hormuzi-szoros forgalmát.
Hol csak szóban, hol vízi aknákkal, máskor szimpla tüzérséggel, s ismét újfent rakétákkal és drónokkal. A lényeg amúgy „egyre megy", mert az idegőrlő bizonytalanság az, ami miatt a tankerek nem mernek tömegesen nekiindulni az óceánnak. S így viszont nem jön elég kőolaj és gáz Európába - sem.
A jemeni húszik a médiában korábban amolyan AK-47-eket lengető agytalan csürheként lettek bemutatva. A teheráni politikát teljes mellszélességgel támogató terrorcsoport azonban már többször tanúbizonyságot tett arról, hogy ez az ábrázolás totális tévedés. Egyrészt igen kevés ember lenne képes ballisztikus rakétákat nem hogy pontosan célba juttatni, hanem „csak" kilőni - e két szintet azonban ők simán, akár hetente is megugorják. Ezen túl könnyedén legyártják és pusztító alapossággal vetik be saját harci drónjaikat - melyek amúgy nem kerülnek sokba, de százezer és millió dolláros szinten apasztják ellenfeleik arzenálját. S ha ez nem lenne elegendő, kevés állam mondhatja el magáról azt, hogy képes sikeresen csapatokat partra juttatni egy tengeri szigeten úgy, hogy közben a világ legnagyobb hadereje is ott hajókázik a szomszédban.
Ami bizonyos, Szaúd-Arábiában már belátták, ha csak nem mennek oda személyesen, soha nem lesz rend a szorosban. Ehhez nem oly rég kérték Donald Trump, s általa az USA segítségét, azonban Amerika szemmel láthatóan nem óhajt belekeveredni egy újabb konfliktusban olyformán, hogy közben az Iránnal zajló meccse sincs lezárva. Ezért felelte azt az elnök, hogy legfeljebb titkosszolgálati együttműködésről lehet szó. Arról nem is szólva, hogy - mondjanak bármit is - a fegyver és rakétakészleteik - ha nem is a béka feneke alatt - de ahhoz közeli állapotban leledzenek.
A jelen nagy kérdése, hogy Szaúd-Arábia egymaga hajlandó-e szétrúgni a húszik alfelét? Egyelőre az ábra az, hogy ehhez nem fűl a foguk. Nemzetközi összefogásban - esetleg NATO műveletként - persze ki tudnák paterolni a terrorlegényekt, nem csak a szigetről, hanem annak a környékéről is, ám efféle koalíció jelenleg a láthatáron sincsen. Pedig valamit tenni kell(ene), mert ha a dolgok így mennek tovább, akkor az egész világkereskedelem csak szenvedni fog az elkövetkező időben.
Az pedig csak amolyan savanyú hab a tortán, hogy az sem biztos, egy Iránnal történő megegyezés bármiféle könnyebbséget hozna a zsarolás ízére egyre jobban rákapó húszik esetében.
