A gyermekvédelemmel és a koncessziókkal is foglalkozik az Országgyűlés

Az ellenzék távol maradt, amikor a köztársasági elnök felszólalt

Belföld
  • 2026.09.21. - 13:12
parlament országgyűlés
Az OrszággyűlésMH/Radics Lajos

Baka András köztársasági elnök felszólalásával kezdődött az Országgyűlés e heti plenáris ülése. Az állam fő két témában kért szót: az Ab. törvény módosításáról és a legfőbb ügyész jelöléséről beszélt.

A köztársasági elnök szerint az alkotmánybírók megválasztása nem függhet a mindenkori parlamenti többség bölcsességétől és belátásától. Mint mondta, az Ab. törvény módosítását annak ellenére írta alá, hogy e tekintetben nem nevezhető előremutatónak, de bízik abban, hogy az alkotmányozás folyamán ezt sikerül megfelelően rendezni. Kifogásolta azt is, hogy a kormány törvényi szinten határozta meg, miként kell az Alkotmánybíróságnak megválasztani a saját elnökét. Világossá tette, hogy csak azért nem élt a vétójával, mert azt akarta, hogy a megüresedő alkotmánybírói székeket mielőbb be lehessen tölteni.

Ami a Legfőbb Ügyészséget illeti, Baka András szerint a vádhatóság elvesztette a társadalom bizalmát, és ezt helyre kell állítani. A bizalomvesztés fő okát a vezetők vélt vagy valós politikai elköteleződésében látja. Mint mondta: „az ügyészség állapota ma rendkívül rossz”, „hihetetlen zavar látható”. Kiemelte, hogy a büntetőjogi legfőbbügyész-helyettesi poszt egy éve betöltetlen. Komoly bérfeszültség is terheli a rendszert. Ezzel együtt az államfő mégis úgy gondolja, hogy az ügyészségben hatalmas szellemi erő, szaktudás van, és megfelelő vezetéssel visszanyerheti az ön- és az emberek bizalmát.

Baka András figyelmeztetett: „a múlt jogsértéseinek feltárása csak jogállami módon történhet; a büntetőjogi felelősséget nem politikai szándék, hanem bizonyíték alapozhatja meg, nem politikai értékelés, hanem törvényes eljárás döntheti el. A jogállamnak azokkal szemben is tisztességesnek kell maradnia, akik korábban nem tisztelték annak intézményeit.”

Felhívta a figyelmet arra is, hogy rendkívül széleskörű egyeztetést folytatott, mielőtt megnevezte, kit jelöl a legfőbb ügyészi posztra. Arról is beszélt, hogy olyan személyt keresett, akinek a pályáját politikai kötődés nem terheli, ugyanakkor ismeri az egész rendszert, mert a szükséges reformokat „kívülről vagy külföldről nem lehet végrehajtani”.

Ezek után Magyar Péter szólalt fel. A beszédét azzal kezdte, hogy számba vette ki mindenki szerint szolgál idegen érdekeket a Tisza-kormány. Az ellenzéki képviselők eközben tértek vissza – a Mi Hazánk azért maradt távol, mert nem tehetettek fel kérdéseket a Házbizottságban. A Fidesz és a KDNP azért, mert illegitimnek tartják a köztársasági elnököt.

A kormányfő ezek után arról beszélt, mi szerint a magyar érdek, és hogyan szolgálja ezt a Tisza párt. Ennek kapcsán visszament egészen a Széchenyi Könyvtár és a Georgikon alapításáig. Mint mondta, sokszor eszébe jut ez, amikor „az elmúlt évek pusztítására gondol”, mert a múltban a leggazdagabbak adakoztak az ország javára, az Orbán-kormányok szerint pedig szerinte az ország adakozott a gazdagoknak. Ezzel csatolt át az autópályakoncessziók ügyére.

Azt is mondta, hogy magyar nemzeti tőkére valóban szükség van, és tényleg jó, ha a magyar vállalatok erősek, de szerinte a magyarokat „nem vigasztalja, ha nem a külföldiek, hanem a magyarok lopnak tőlük”. Arról is beszélt, hogy az elmúlt 16 évben meggazdagodott vállalkozók nem a szorgalmuknak köszönhették a sikerüket. Példaként ismét az M6-os koncessziót hozta fel, amit közpénzszivattyúnak nevezett. Hangsúlyozta, hogy a kormány értékelése szerint a szerződés súlyosan túl volt árazva, és jelezte, hogy a rendőrség a feljelentésük nyomán hűtlenkezelés miatt nyomozást rendelt el.

Beszélt az Opus-csoportról és a 4iG-ről is. Utóbbi esetében kifejezetten kritizálta a cégcsoport térnyerését a magyar hadiiparban.

Reklám