Vélemény

2019.
január 29.
4:04
Ulicza Tamás
Ulicza Tamás

Százéves üzenet Balassagyarmatról

ĀSokáig, 2005-ig kellett várni arra, hogy elismerjék a Civitas Fortissima, a legbátrabb város érdemeit. Most már talán szabad őket hősnek tekinteni. Felejtsük el, hogy nem változtathatunk semmin, csak mert „kisemberek” vagyunk

2019.
január 29.
4:03
Domonkos László
Domonkos László

Életjel

ĀVizy Zsigmond, Schuch István és mind a többiek – a magyarok Istene áldja őket az idők végezetéig – felmutatták az élet jelét

2019.
január 28.
1:27
Őry Mariann
Őry Mariann

A felvilágosult szemkilövető

ĀÁlláspont. Már legalább két közös pont Gyurcsány Ferenc és Emmanuel Macron között is van

2019.
január 28.
1:18
Tamáska Péter
Tamáska Péter

Klaus és a népvándorlás

ĀMenjünk egy kicsit vissza az időben. Ha emlékszünk még, tavaly igen hangzatos ígéretektől zengett az ellenzék, különösképpen a felhangosított hódmezővásárhelyi „siker” miatt

2019.
január 28.
1:16
Nagy Dóra
Nagy Dóra

Ez is lehetett volna

ĀMenjünk egy kicsit vissza az időben. Ha emlékszünk még, tavaly igen hangzatos ígéretektől zengett az ellenzék, különösképpen a felhangosított hódmezővásárhelyi „siker” miatt

2019.
január 28.
1:15
Gottwald Péter

Nyílt levél Nagy Blankához

ĀKedves Blanka! Azért írom hozzád ezt a nyílt levelet, mert eltévedtél

2019.
január 26.
2:21
Faggyas Sándor
Faggyas Sándor

Fordul a hajó

ĀÁlláspont. A gyermekvállalási kedv növelése érdekében a kormány az idén tovább bővíti a családtámogatási és gyermekvédelmi rendszert, s egy egészen új elemet is bevezetnek

2019.
január 26.
2:13
Szerencsés Károly
Szerencsés Károly

Örömszerző jelek

ĀAz élet mégiscsak több. Talán a szép lemondásoktól, talán a korán kiivott méregpoharaktól

2019.
január 25.
3:06
Nagy Ottó
Nagy Ottó

Tudom, mit tettél tavaly nyáron

ĀÁlláspont. Ez is úgy indult, mint egy rémtörténet, de aztán a végére megint csak egy kis magyar baloldali horrorkomédia lett belőle

2019.
január 25.
3:05
Domonkos László

Istenhez hanyatló árnyék

ĀNincsenek véletlenek, neki különösen nincsenek. Petőfi nem érte meg Világost és Aradot, ő nem érte meg Trianont. Mégiscsak van, amit a fennvaló nem enged meg

2019.
január 25.
3:01
Ozsváth Sándor

Ady és a szabadkőművesség

ĀÍgy vall Ady Endre a Szilágy 1903. november 26-i számában: „Aki vagyok, az a négy zilahi esztendő által vagyok. És más nem lehetek. E négy esztendő minden perce determináló perc volt.”

2019.
január 24.
0:47
Jobbágyi Zsófia

Szakállas agáma

ĀÁlláspont. Horváth Csaba nem ellenfeleit, hanem az utolsó baloldali választókat ijeszti el

2019.
január 24.
0:38
Nagy Ervin

A nagy előválasztás

ĀFergeteges fogadkozásokkal kezdődött az idei év is, a rajtvonalon Karácsony Gergellyel és Horváth Csabával

2019.
január 25.
3:03
Vitéz Ferenc

Ady a Vita

ĀNem a szerelemé, pénzé, Istené vagy a magyarságé az Ady Könyve, hanem a Vitáé

2019.
január 25.
2:57
Ludwig Emil

A tömegek lélektana

ĀNapról napra gyorsuló tempóban cserélődik ki a kontinens lakossága, a határtalan szabadosság és törvénytelenség eluralja a bomlásnak indult társadalmat

2019.
január 24.
0:39
Bogár László

Brit tragédia

ĀBármit is hozzon tehát magával a Brexit ügye, az szinte biztos, hogy a nyugatias demokrácia képtelenségének újabb fontos elméleti és gyakorlati bizonyítéka lesz

2019.
január 23.
4:40
Őry Mariann

Bukás előtt

ĀÁlláspont. Német–francia Európa vagy erős nemzetállamok uniója? Az EP-választáson erről is döntünk

2019.
január 23.
4:39
Veczán Zoltán

Matrica-Magyarszka

ĀA történelem jeges szele hozott már ide tatárt, törököt, labancot, muszkát, metsző leheletétől sorvadtak a virágok, és virultak a gazok

2019.
január 23.
4:30
Varga Bence

Kuvaiti jéghegy

ĀAz elmúlt öt évben a kuvaiti tájékoztatási minisztérium mintegy négyezer könyvet tiltott be

2019.
január 23.
4:37
Lóránt Károly

Egy szavazás margójára

ĀAz Európai Birodalom fegyelmező eszközként használná a közpénzeket. Nagyon kétséges, hogy ez a módszer az európai együttműködés megerősödését fogja szolgálni

2019.
január 23.
4:28
Ludwig Emil

Séták Offenbachban

ĀCsaládi ügyeink úgy hozták, hogy végre meglátogathattuk a nemrég megszületett unokánkat a Frankfurt am Mainnal szomszédos Offenbach kertvárosában