Külföld

Tízezrek tüntettek Jemenben

Tízezrek tüntettek a jemeni Hadramaut tartomány Szajún városában vasárnap a déli országrész függetlenségéért - közölte a Dél-Jemen elszakadásáért küzdő Déli Átmeneti Tanácshoz (STC) közel álló helyi sajtó.

Tízezrek tüntettek Jemenben
Tízezrek tüntettek Jemenben a déli országrész függetlenségéért
Fotó: Saleh Al-OBEIDI / AFP

Az emberek a nemzetközileg elismert jemeni kormányzattal szövetséges, Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség azon felhívása ellen tiltakoztak, hogy az STC vonja ki csapatait a nemrég általuk elfoglalt, olajban gazdag Hadramaut tartomány kiterjedt térségeiből. A megmozdulásról készült felvételeken a résztvevők a dél-jemeni himnuszt énekelték és a szeparatisták zászlajait lengették.

Az Egyesült Arab Emírségek által támogatott STC célja az 1967 és 1990 között önálló államként működő Dél-Jemen visszaállítása. Az STC szövetségese a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetségnek is, amellyel közösen a teheráni vezetés hátszelét élvező és az ország északi térségeit a fővárossal, Szanaával együtt ellenőrző húszi lázadókkal állnak hadban. A hadramauti hódítás azonban nyilvánvalóan megosztottsághoz vezetett ebben az együttműködésben.

Az STC Hadramaut mellett al-Mahra tartomány nagy részét is uralma alá hajtotta, amivel nagyjából Jemen területének felét tartja ellenőrzése alatt.

Az STC vasárnap közölte, hogy öt katonája vesztette életét "lázadó erők" rajtaütésében, miután a hét elején összecsapások törtek ki az STC-hez hű erők és a rivális helyi törzsek fegyveresei között Hadramautban. Ezen felül azzal vádolta Szaúd-Arábiát, hogy pénteken légicsapást hajtott végre a Déli Átmeneti Tanács csapatai ellen ugyanebben a tartományban.

Kapcsolódó írásaink