Séták Offenbachban

A fiatal szülők nemrég költöztek a városi park melletti ház kényelmes, panorámás lakásába, így mi, az idősek azzal segítettünk nekik, hogy naponta legalább kétszer, jó hosszan megsétáltattuk a tündéri kislányt. Becserkésztük az addig általunk ismeretlen offenbachi óvárost, amelynek határán kívül a megvénült fasorok jelzett sétaútjait követtük. Felfedeztük a város nevezetes futballstadionját, amely a második osztályban szereplő Offenbach Kickers (OFC) otthona.

A legelső babakocsis sétautunkon a hosszú téglafallal körül kerített új temető bejáratánál találtuk magunkat. Csöndben járkáltunk az örök nyugalomban pihenő „holtak városában”, böngésztük a sírkövekre vésett neveket és a hozzátartozók búcsúsorait. Kizárólag német nyelvű és nevű feliratokat találtunk.
A 19. század végénél kezdődött az ottani temetkezés. Kíváncsian nézelődtünk, megkapó volt, hogy a Ludwig (Lajos) nevezetű személyek és családok neveivel sok-sok régi „névrokonunkkal” volt szerencsénk e gyászos módon „találkozni”. A sokféle, mesteri művű faragott kő és márvány síremlékek, gót betűs feliratú emlékoszlopok mögött, „katonás” rendben, örök csendben több mint száz éve pihennek 1914–18 hősei, a pusztító első világháború halottai.

Offenbach egyébként Hessen tartomány része, a város lakossága a hivatalos adatok szerint 2016-ban pontosan 124 ezer fő volt, noha 2000-ben még „csak” 117 ezerre rúgott a lélekszáma. A bevándorlók negyven százaléka a belvárosban él és „szaporodik és sokasodik” zárt közösségekben. A különféle származású és nyelvű bevándorlók – migránsok – a város harmadát belakták az elmúlt tizenöt–húsz év leforgása alatt. A belvárosban három moszké, iszlám templom található, a negyedik a Wald Strassén van. Meg kell jegyezni azonban, hogy elsősorban törökök és több más nációjú mohamedán migráns is viszonylag békében él az iszlám nevében egymás mellett. A kertvárosokban is sűrűn látni sötét hajú, szakállas férfiakat, csadorba burkolózó asszonyokat és fiatal lányokat, gyerekeket. Ezzel szemben a német családokban kevés gyermek születik, akik közül, ha felnőnek és elmennek tanulni, csak kevesen térnek vissza.

Ott-tartózkodásunk idején néhány „német” különlegesség hamar szemet szúrt. Az első a kertvárosi kutyatartók precíz szokása volt, akik azonnal felszedték kedvenc ebecskéik hagyatékát. A második az volt, hogy az idegeneknek is köszöntek. A harmadik pedig az, hogy teljesen kizárt, hogy egy autós ne álljon meg az utcasaroknál vagy a zebránál, és ne engedné át a babakocsit a másik oldalra.

Ami pedig a szegény kutyákat illeti: Offenbach valamikori polgármestere egyszer csak feldühödött azon, hogy az elszaporodott ebek összepiszkolják a városháza előtti teret. Ezért bilincset veretett a kováccsal a csavargó kutyák számára. Csakhogy a nagy kavarodásban, ugatásban és vonyításban éppen a polgármester csuklóján kattant a vas, és őt is az utca kövéhez bilincselték az ebekkel együtt. A tér sarkán lévő rézkutyák ma is emlékeztetnek a polgármester megszégyenülésére.