
Az igazság ünnepe
ĀTavaly tavasszal, az első nagy kijárási tilalom idején újra beszélni kezdtünk arról, hogy hogyan készül a házi kenyér. Az üzletekben elfogyott az élesztő

ĀTavaly tavasszal, az első nagy kijárási tilalom idején újra beszélni kezdtünk arról, hogy hogyan készül a házi kenyér. Az üzletekben elfogyott az élesztő

ĀÁprilis 3-án, 1938-ban olyasmi történt, amit a közvélemény már nagyon várt

ĀSzületésének kétszázharmincadik évfordulóját ünnepeljük ebben az évben, s én mégis Széchenyi István halálára emlékezem, mert húsvétkor vetett véget az életének

ĀAz emberi világot végül is mindig azok viszik tovább, akik igenlik az életet

ĀHúsvétkor a keresztény világ Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékezik

ĀFricska. Két szimbolikus történés a legnagyobb keresztény ünnep előtti napokból. Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere engedélyével szobor emeltetett a BLM mozgalomnak

Ā„De – mondhatom – ha így reá meredhetsz / minden lakás olyan, akár a ketrec” – ki ne érezné át Kosztolányi Dezső sorait, amikor már egy éve ülünk szépen berendezett ketreceinkben, és most odakint már a Nap is egyre többször süt

ĀEurópa feladja erkölcsi és szellemi értékeit, amelyek egy közösség megtartó erejét jelentik

ĀMiért kell letérdelnie egy focicsapatnak a BLM mozgalom akarata előtt? Mi végett kell szivárványszínűre cserélni a szögletzászlókat?
ĀEz idáig talán az év jó híre a három szlovákiai magyar párt egyesülése egy Szövetség névre keresztelt új pártban
ĀFricska. Nem állítanám, hogy „Tibi atya” a megtestesült igazság. De az vitathatatlan, hogy igen népszerű a virtuális térben, karcos bejegyzései ütnek jobbra és balra is
ĀA filmek „vége” felirata után a teljes stáblista, a regényekben a tartalomjegyzék következik
ĀA globalizmus vértelen háborúval, jogállami, pénzhatalmi fegyverekkel a természetvédelem eszméjét is kisajátította és saját szolgálatába állította
ĀA koronavírus-járvány miatti kényszerű bezártság fokozatos oldása húsvét után jöhet
ĀNyolc évvel ezelőtt egy debreceni portálon olvastam egy cikket, az volt a címe, hogy A lottómilliomos munkanélküli segélyen él, mert eltűnt a K&H Bankban a pénze
ĀA napokban a hetedik gyermekének császármetszéssel életet adó, vírusfertőzött édesanya a szülés után azonnal lélegeztetőgépre került
ĀFricska. Fekete-Győr András új oldaláról mutatkozik be. Friss alakítása „demagóg szürrealista idiotizmus” néven vonulhat majd be a jobb színháztörténetbe
ĀÉvek kellettek hozzá, de végre mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az uniós liberálisok a változatosság kedvéért ismét hazudtak
ĀOrbán Viktor miniszerelnök mondta egy rádióinterjúban, hogy a parlamentben sistergett körülötte a gyűlölet az ellenzéki felszólalók részéről szóban (bár inkább üvöltözésben) és gesztusokban egyaránt
ĀA külügyminiszteri szintű alaszkai tárgyalás Kína és az Amerikai Egyesült Államok között akár szokványos diplomáciai aktus is lehetett volna, de aztán mégis egészen más irányba fordult, mint ahogy az eredeti forgatókönyv vélhetőleg feltételezte
ĀFricska. Meghökkentő önvallomás a világhálón Gulyás Mártontól