
Ukrán remények
ĀAkárhogyan is követeli a kijevi vezetés, Ukrajna belátható időn belül nem lesz a NATO tagja. Az országot felfegyverezni pedig érzékeny kérdés

ĀAkárhogyan is követeli a kijevi vezetés, Ukrajna belátható időn belül nem lesz a NATO tagja. Az országot felfegyverezni pedig érzékeny kérdés

ĀMár a 2018-as kampányban is voltak olyan pillanatok, amikor komolyan azt gondoltam, hogy ez most már nagyon fárasztó

ĀHatodik osztályos voltam, amikor megkaptam az első elégtelen osztályzatot matematikából. Akkor azt mondtam a tanárnőmnek, hogy nem baj, nem lesz szükségem a matematikára

ĀFricska. Azt hiszem, megtaláltam a teljesen leépült balliboldal csodafegyverét, azt a három alapvetést, amelyeket figyelembe véve tovább folytathatnák az elmúlt három évtizedes szoclib agymosást

ĀOlykor felvetődik az emberben, egyszer biztosan megritkul a blődségek sora, ha másért nem, hát azért, mert alkalmaztak már néhány – nyilván szigorúan független – újságírót kommunikációs szakembernek

ĀMa ott tartunk, hogy a szisztematikus munkával végletesen elszennyezett demokratikus struktúrákat kívánják felhasználni diktátumaik legalizálására

ĀFricska. Most már azt hiszem, nem érdemes finoman fogalmazni, ezért mondom ki bátran, hogy Karácsony Gergely egy elvakult, értékek nélküli, ócska, kiszolgáltatott nyalonc

Ā„Integrálódj, fehér asszony!” – ez a felszólítás olvasható azon a molinón, amelyet Németországba egy gépkocsi-felüljáróra aggattak

ĀSzóval mégis van ott a mélyben valami titok, és a nyelv egy pengeél, amelyen megcsillan a magyar irodalom, a művészet, a kultúra fénye
ĀA kis budai lottózóban mellém telepedett egy férfi. Ápolatlan benyomást keltett. Lehámozta kezéről a kötött kesztyűt, fekete, kopottas kucsmáját az ölébe rejtette, és szuszogott
ĀNagyon úgy tűnik, hogy az ellenzék gazdasági programjáért az a Surányi György a felelős, akinek a brutális megszorító csomagokat és a közel harmincszázalékos inflációt köszönhettük
ĀBármilyen ellentmondásosnak is hangzik, a demokratikus államberendezkedés megőrzésében döntő szerepe van az apolitikus, ideológiákon felülemelkedő egyháznak. Ez pedig kiemelten igaz így, hetekkel a választások előtt
Ā„Maga mit szokott csinálni, amikor nincs kedve semmihez?” – kérdezte J. Károly a büfés Esztert
ĀMég 2021. július 14-én történt az eset, de csak néhány napja (2022. január 14-én) került fel angolul az internetre, miként adott egy fiatal holland parlamenti képviselő sakk-mattot Mark Rutte miniszterelnöknek
ĀFricska. Unom már bántani Márki-Zay Pétert, hiszen nem szívesen párbajozik az ember egy párbajképtelen emberrel, aki ráadásul folyamatosan a saját kardjába dől
ĀEurópában a „demográfiai tél” a népesség korösszetételének megváltozásával is jár, növekszik az idős és csökken a fiatal korosztály aránya, ami jelentős gazdasági és társadalmi problémákat is felvet
ĀFricska. Juszt László, a legszélsőbb balliberális gyűlölködő, a posztkommunista médiaterror élharcosa azt vizslatta, hogy miért gyűlöli Orbán Viktor Kádár Jánost
ĀBőven meghaladja az egymilliót azoknak a száma, akik Tony Blair lovagi címének a visszavonását követelik II. Erzsébet brit uralkodótól
ĀMa már nem állíthatná Ferdinand Braudel, hogy Európára egyszerre érvényes a kereszténység, a humanizmus és az eszünket használó racionális gondolkodás, ugyanakkor a soknemzeti összetettség
ĀMit tartunk előbbre valónak? Az LMBTQ-csoportok véleménynyilvánítási szabadságát vagy a szülők jogát? Két szabadságjog ütközésekor mindig a politikai hatalom dönt, amelynek forrása – egy demokráciában – a nép
ĀFricska. A lassan minden maradék józan eszét elvesztő jogtudor ezúttal egy sok évszázados magyar hagyományt próbál alázni