Az idegtudósok gyakran beszélnek a tudatosság „nehéz problémájáról”, ami arra utal, hogy milyen nehéz megérteni, hogyan hoz létre az agy idegi aktivitása szubjektív, személyes élményeket.
Hogy pontosan mely struktúrák és folyamatok hozzák létre a tudat jelenségét a fejünkben, továbbra is rejtély, ami azt jelenti, hogy kevés a konszenzus arról a pontról, amikor ez a tulajdonság egy meg nem született emberben megjelenik.
De az összes rendelkezésre álló idegtudományi kutatási és fejlődési adat összegyűjtésével egy új tanulmány szerzői kísérletileg egy modellt javasolnak, amely megmagyarázza, hogyan és mikor gyulladnak fel a lámpák egy növekvő magzatban.
A felmerülő bizonyítékok alapján a kutatók azt mondják, hogy a tudat valószínűleg nem a magasabb kogníciótól függ, hanem úgy tűnik, hogy a saját jelenlét érzékelésének és érzékelésének primitívebb képességéből testesül meg.
A szerzők szerint az ehhez a képességhez szükséges agyi struktúrák nem az agykéregben, hanem az agytörzsben találhatók, amely evolúciós szempontból sokkal ősibb, és a legalapvetőbb funkcióink némelyikét irányítja.
Ezért egy „kéreg alatti modellt” javasoltak a tudat eredetére, amely azt feltételezi, hogy az érzékelés már az agykéreg teljes kifejlődése előtt elkezdődhet. Ez agyunk nagy, ráncos külső rétege, amelyről úgy gondolják, hogy szerepet játszik az érzékelésben, a gondolkodásban és az emlékezésben.
Ehelyett a kutatók az agytörzs két olyan összetevőjét emelik ki, amelyek beindíthatják a tudatot. Ez az agytörzshöz hasonló szerkezet, amely összeköti a főagyat a gerincvelővel.
Ezen összetevők közül az első a felszálló retikuláris aktiváló rendszer (ARAS), amely lényegében az ébrenlét lehetővé tételével és a tudat fenntartásával kapcsolja be az agyat. Macskákon végzett kísérletek például kimutatták, hogy az ARAS sérülései kómához vezetnek, míg a kérgi sérülések nem.
A periaqueductalis szürke agy (PAG) eközben alapvető fontosságú az úgynevezett valenciális affektív tudathoz, amelynek során egy szervezet képes a külső ingereket pozitív vagy negatív módon megtapasztalni. „Az interoceptív jelek, a zsigeri izgalom és a környezeti fenyegetések integrálásával nyers affektív kváliákat, biológiai értékeket generál, amelyek személyes jelentőséggel ruházzák fel az ébrenlétet” – írják a kutatók.
„A központi tézis az, hogy az ARAS és a PAG alkotják az érző tudat minimális idegi architektúráját” – magyarázta a tanulmány szerzője, Saúl Sal Sarria az Oviedói Egyetemről. „Az ARAS biztosítja, hogy a szervezet ébren legyen; a PAG biztosítja, hogy az alany ezt az ébrenléti állapotot érezze” – mondta az IFLScience-nek egy e-mailben.
És bár lehetetlen pontosan meghatározni azt a pillanatot, amikor a tudat aktiválódik egy emberi magzatban, a kutatók azt feltételezik, hogy ez a terhesség harmadik trimeszterében történhet. „Ahelyett, hogy hirtelen megjelenne, a tudat egy folytonosság mentén bontakozik ki, amely a születés előtt már aktív agytörzs-rendszerekben gyökerezik” – írják.
„Ha azonban egy adott időszakot kell azonosítanunk ezen mentális élmények eredeteként, a terhesség harmadik trimesztere lenne a legvalószínűbb jelölt.”
Egy ilyen megállapítás számos etikai következménnyel jár. Például, ha egy magzat képes „valódi, átélt élményre”, akkor a magzati fájdalom kezelése az invazív beavatkozások során kiemelt fontosságúvá válik.
A tanulmány szerzői azonban fáradhatatlanul rámutatnak, hogy ez az egész terület továbbra is alulkutatott és rosszul értett, és hogy eredményeik a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisén alapulnak, nem pedig új empirikus adatokon.
„Fontos megjegyezni, hogy ez egy strukturális és viselkedési összefüggéseken alapuló hipotézis, nem pedig a szubjektív tapasztalatok közvetlen mérésén” – mondja Sal Sarria.
„Ezért következtetéseinket »bizonyítékokon alapuló hipotézisként« fogalmazzuk meg, nem pedig demonstrációként.”
