Több mint 240 milliárd forint pluszpénzzel számolhatnak a nyugdíjasok novemberben
ĀMost ősszel két jogcímen mintegy 2,5 millióan jutnak plusz összeghez
Tállai: Több milliárd forint adót spórolnak meg a dolgozó nyugdíjasok
ĀA szabály a vállalkozásoknak is kedvez
A kata új szabályozása megőrzi a pozitívumokat, bezárja a kiskapukat
ĀA parlament elfogadta a módosítást - Megbénítják a baloldali tüntetők a belváros forgalmát, akiket gyurcsányista politikusok vezetnek + FOTÓK
Már érkezik a számlákra az emelt nyugdíj
ĀAz év végén az inflációs adat ismeretében további nyugdíjemelésről dönthet kormány
Kedden érkezik az évközi nyugdíjemelés
ĀTállai András elmondta, hogy több mint másfélmillióan részesülnek a juttatásból
Négy nap múlva érkezik az emelt nyugdíj
ĀÁtlagosan 52 ezer forint pluszpénzzel számolhatnak az érintettek
Nyolc havi nyugdíj után jár az emelés júliusban
ĀMintegy 2,5 millió nyugdíjas együttesen 184 milliárd forint pluszpénzt kap - közölte Tállai András
Folytatódik a jövő évi költségvetés parlamenti vitája
ĀA javaslat stabil alapot biztosít a kormányzati programok megvalósításához
Elsöprő többséggel mondott nemet a parlament a globális minimumadóra
ĀA baloldal ismételten az adóemelés pártjára állt, hazánk továbbra is kiáll amellett, hogy minden állam a lehető legszélesebb szuverenitással rendelkezzen az adóztatás terén - hangzott el a javaslat vitájában
Csaknem 1,3 millióan ajánlották fel online adójuk egy százalékát
ĀIdén a tavalyinál 100 ezerrel több egyszázalékos rendelkező nyilatkozat érkezett online
A fiatalok szja-mentessége még vonzóbbá teheti a nyári diákmunkát
ĀTállai: Nemcsak a személyi jövedelemadó megfizetése alól mentesülnek, hanem az adminisztrációtól is
Hangerővel próbál nyerni a baloldal
ĀNémeth Szilárd: Ha Gyurcsány és klónjai kormányoznának, már háromszoros gázárat és négyszeres villanyárat fizetnénk, megvalósulhatna Márki-Zay álma, kevesebbet kellene fürdeni, és mosás helyett szellőztetni lehetne a ruhákat
Tállai András: Ismét bizonyított az szja-bevallási rendszer
ĀIdén is sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezet módosítását, benyújtását
Mintegy 75 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza a gyermeket nevelők
ĀA magyar családi adóvisszatérítés nemzetközi szinten is egyedülálló
Tállai András: Még hat napig ajánlhatóak fel az egy százalékok
ĀAz szja 1+1 százalékáról május 20-áig lehet rendelkezni, eddig az időpontig a fizetendő adót is rendezni kell
Már 50 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza a gyermeket nevelő szülők
ĀTállai András: Eddig több mint 162 ezer olyan a gyermeket nevelő szülő nyújtotta be adóbevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés
Nyugdíjemelés jöhet júniusban
ĀTállai András: Az idősek tudják, mit jelent a háború, és nem kérnek a baloldal háborújából
Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek
ĀTállai: A cél az, hogy a családi adóvisszatérítést a lehető legegyszerűbben és legkorábban kapják kézhez az arra jogosultak
Ezermilliárd forint maradhat idén a családoknál adókedvezményekből
ĀTállai András: A kormány családtámogató politikáját még a koronavírus-válság sem tudta felülírni
A családi adóvisszatérítés nem veszhet el
ĀEddig több mint 610 milliárd forintot kaptak kézhez a gyermeket nevelő szülők
A pénzügyőrök több mint kétezer benzinkutat ellenőriztek
ĀTállai András: Nemcsak a hatósági árak betartását ellenőrzik, hanem a nyitvatartási idő, az esetleges üzemszünet alakulását
Február 14-ig megkapják a gyermeket nevelő szülők a családi adóvisszatérítést
ĀAkik a lakcímre utalást választották, illetve akiknek a családi pótlékot is a postás viszi ki, már február 2-a és 4-e között kézhez kapják a pénzt
Több mint 1,4 millióan kapják meg már februárban a családi adóvisszatérítést
ĀTállai András: Ez a szám még tovább nőhet
Tállai András: Már a januári fizetés is több lehet
ĀAz adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, a bizonyos betegségekben szenvedőknek
A hitelmoratórium továbbra is védi a családokat, kisvállalkozásokat
ĀA pandémia idején bevezetett, legtöbbeket érintő magyar intézkedése világszerte egyedülálló
Családi adóvisszatérítésre 835 ezer nyilatkozat érkezett tavaly
ĀTállai: A magyar kormány egyedülálló intézkedése révén a családi kedvezményre jogosultak
Hamarosan lejár a családi adóvisszatérítés határideje
ĀTállai: Azok, akik idén megspórolják a nyilatkozat kitöltésére fordított néhány percet, jövőre némi többletfeladattal fognak szembesülni
Egy hét van hátra a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozat leadásáig
ĀAz adóhivatal december 31-ig még mintegy 100 ezer szülő nyilatkozatát várja
