Két szék szinte egyszerre ürült meg a magyar energiairányításban, de a villany nem aludt ki, a gáz továbbra is érkezik, a benzinkutak pedig reggel ugyanúgy kinyitottak. Első pillantásra tehát nincs válság. Csakhogy az energiapolitikában a legnagyobb bajok rendszerint nem akkor kezdődnek, amikor lekapcsolódik a hálózat, hanem jóval korábban, amikor elbizonytalanodik a döntéshozatal, késnek a beruházások, összecsúsznak a hatáskörök, és már senki sem tudja pontosan, ki tartja a kezében a kapcsolót.
Tótth András energetikai államtitkár és Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke néhány nap különbséggel távozott. Tótth személyes okokra hivatkozott, Juhász lemondásának részletes indokai pedig lapzártánkig nem váltak nyilvánossá. Közben Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a lehető legegyértelműbben cáfolta saját távozását: „Nem mondtam le, és nem is fogok.”
A gyors egymásutániság könnyen egy kormányzati válságtörténetként jelenhet meg. A valóság azonban ennél bonyolultabb és éppen ezért érdekesebb. A két távozás ugyanis nem feltétlenül ugyanannak a konfliktusnak a két fejezete. Az egyik egy minisztériumi vezetőé, a másik egy elvileg független szabályozó hatóság elnökéé. Ha ezt a különbséget elkenjük, éppen a történet legfontosabb részét veszítjük szem elől.
Az államtitkár távozott, de nem tűnt el az energiaszektorból
Tótth András alig öt hónapot töltött energetikai államtitkárként. Korábban a Boston Consulting Group energetikai szakértőjeként, majd az E.ON és az MVM felső vezetésében dolgozott. Kinevezésekor azt a feladatot kapta, hogy rövid távon segítse az uniós energetikai források megszerzését, középtávon pedig dolgozzon ki energiahatékonyságra, önellátásra és versenyképességre épülő stratégiát.
Távozását a minisztérium személyes okokkal magyarázta. Maga Tótth is megszólalt és kifejezetten cáfolta, hogy lemondását a debreceni akkumulátoripari rendezvény körül kialakult politikai vita okozta volna. Ezt a cáfolatot komolyan kell venni. A sajtóban megjelent belső konfliktusokról szóló értesülések – például a minisztériumi döntések lassúságáról vagy a miniszter és államtitkára közötti feszültségről – nem tekinthetők bizonyított ténynek.
Van azonban egy figyelemre méltó körülmény, az MVM jelenlegi vezetői névsora továbbra is Tótth Andrást tünteti fel a társaság igazgatóságának elnökeként. Vagyis nem feltétlenül az energiaágazatból vonult ki, hanem a minisztériumi döntéshozatal első vonalából lépett hátra.
Ez egészen más történet. Az MVM igazgatósági elnöki széke ugyanis nem nyugdíjas-páholy. Stratégiai rálátást ad az ország legfontosabb állami energiacsoportjára. Tótth távozása ezért nem teljes szakításként, hanem akár hatásköri átrendeződésként is értelmezhető. A kormány feladata lenne világossá tenni, hogy pontosan milyen szerepet szán neki és ki veszi át az államtitkárságon félbehagyott stratégiai munkát.
Debrecenben összeért a mérnöki és a politikai valóság
Bár Tótth cáfolta, hogy a debreceni akkumulátoripari vita vezetett a lemondásához, az ügy mégis sokat elárul az új kormányzás egyik alapkonfliktusáról.
Egy energetikai szakember szemében az akkumulátorgyártás hálózati kapacitás, tárolás, iparpolitika, áramigény és technológiai versenyképesség. Egy debreceni képviselő szemében ugyanez vízfogyasztás, környezetvédelmi félelem, teherforgalom, ingatlanár és választói bizalom. Mindkét nézőpont valóságos.
A probléma akkor kezdődik, ha a szakpolitika azt gondolja, elég jól kiszámolni a megawattokat, a politika pedig azt hiszi, elég hangosan kimondani, hogy a helyieket senki nem kérdezte meg.
A szakértői kormányzás itt ütközik először igazán a demokratikus kormányzásba. Az iparági konferenciát technikailag meg lehet szervezni, egy beruházást jogilag engedélyezni lehet, de társadalmi felhatalmazást nem lehet műszaki mellékletként hozzácsatolni.
A tanulság nem az, hogy a szakember hallgasson és nem is az, hogy a politikus írja át az energiamérleget. Hanem az, hogy a döntések előtt legyen egyeztetés, világos felelősségi rend, helyi párbeszéd és vállalható politikai döntés. Ha ez hiányzik, a legjobb szakpolitikai terv is könnyen fennakad az első lakossági fórum ajtajában.
Juhász Edit távozása más természetű ügy
Juhász Edit 2023 óta vezette a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt. Lemondását követően Baka András köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára Losonczy Gézát nevezte ki a MEKH élére. Az új elnök október 16-án lépett hivatalba, megbízatása hét évre szól.
Losonczy közel két évtizedes energetikai tanácsadói tapasztalattal rendelkezik. Dolgozott villamosenergia-, földgáz-, megújulóenergia-, távhő-, víziközmű- és hulladékgazdálkodási ügyeken, valamint szabályozási reformokban is részt vett. Szakmai alkalmasságát tehát nehéz volna pusztán pártpolitikai alapon megkérdőjelezni. A kinevezéséről szóló hivatali közlemény szerint korábban több projektben együtt dolgozott a MEKH szakembereivel is.
A valódi kérdés itt nem elsősorban az, hogy jó szakember érkezett-e, hanem az, hogy mennyire marad független.
A MEKH ugyanis nem a minisztérium egyik főosztálya. Önálló szabályozó szerv, amely a villamosenergia-, földgáz-, távhő- és víziközmű-piac mellett többek között engedélyezési, árszabályozási és felügyeleti feladatokat lát el. Döntései vállalatok bevételeit, beruházások megtérülését és közvetve a fogyasztók számláit is befolyásolhatják.
Éppen ezért téves volna Juhász Edit távozását egyszerűen úgy értelmezni, hogy a kormány „lecserélte az energiairányítás egyik vezetőjét”. A hivatalnak nem a kormány energiapolitikáját kell végrehajtania, hanem a törvényeket és a szabályozás követelményeit kell érvényesítenie, szükség esetén a kormányzati szándékkal szemben is.
Juhász lemondásának meg nem indokolt volta ezért nem pusztán személyes ügy. Egy hét évre kinevezett szabályozó elnök idő előtti távozásánál jogos közérdekű kérdés, hogy volt-e szakmai nézetkülönbség, intézményi vita vagy előzetesen tervezett vezetőváltás. Bizonyíték nélkül egyik lehetőséget sem szabad tényként kezelni. A hallgatás azonban nem erősíti a függetlenség látszatát.
Nem az a kérdés, marad-e rezsicsökkentés
Kapitány István közben igyekezett egyértelművé tenni, hogy a kormány energiapolitikai iránya nem változik. Megerősítette a rezsicsökkentés fenntartását, ugyanakkor az üzemanyagáraknál elutasította a közvetlen hatósági beavatkozást. A következő négy-öt év fő feladatai közé a nap- és szélenergia, az energiatárolás, valamint a hálózat fejlesztését sorolta. Azt is elismerte, hogy Paks II. jelentős késésben van, ezért felértékelődik a meglévő atomerőmű üzemidejének meghosszabbítása. Elmondása szerint, az új blokkok legkorábban 2034–2035 körül készülhetnek el.
A kormány tehát nem maradt terv nélkül. Az energetikai csomag 868 milliárd forintnyi uniós forrás felhasználását irányozza elő hálózatfejlesztésre, tárolásra, új termelési kapacitásokra, okosmérőkre és fogyasztói rugalmasságra. Ez már akkora összeg, amelynél egy rossz döntés nem sajtóhiba, hanem évtizedes infrastrukturális hátrány lehet.
A nagy kérdés ezért nem az, hogy marad-e a rezsicsökkentés. Hanem az, hogyan fér össze a politikailag rögzített lakossági ár a hálózatfejlesztés költségeivel, az energiatakarékosság ösztönzésével és a szociális igazságossággal. Az egységesen alacsony ár rövid távon megnyugtató, de nem különböztet a korszerűtlen házban élő szegény család és a fűtött úszómedencét fenntartó tehetős fogyasztó között.
Ezt az ellentmondást egy üzleti világból érkező technokrata pontosan látja. Egy politikus pedig azt látja, hogy az energiaszámla nem pusztán közgazdasági képlet, hanem választói idegrendszer. A kettő között nem lehet úgy egyensúlyozni, hogy az egyik fél mindig félreáll.
Megbicsaklott-e a szakértői kormányzás?
Önmagában két lemondás még nem bizonyítja ezt. Sőt, a demokratikus kormányzásban az sem rendellenes, ha egy vezető szakmai vagy személyes okból távozik. A szakértői kormányzás nem azt jelenti, hogy a kinevezett szakembereknek vétójoguk van, vagy hogy egyetlen ember távozásával összeomlik az egész rendszer.
A próba most következik.
Ki folytatja az energiastratégia kidolgozását? Mikor nevezi meg a kormány Tótth utódját? Milyen határidőkkel valósul meg a 868 milliárdos fejlesztési program? Nyilvánosságra hozzák-e a hálózati beruházások sorrendjét? Milyen intézményi garanciákat vállal Losonczy Géza a MEKH függetlenségére? És mikor kezdődik érdemi társadalmi vita a rezsirendszer hosszú távú finanszírozhatóságáról?
A szakértői kormányzás minőségét ugyanis nem az mutatja meg, hány jól csengő önéletrajz kerül a minisztériumi honlapra. Hanem az, hogy egy szakember távozása után megmarad-e a tudás, a döntési rend, a határidő és a számonkérhető felelősség.
A magyar energiairányításban most nem feltétlenül áramszünet van. Inkább rövid ideig felvillant a gépház lámpája és az ország beláthatott az ajtón: vezetékek, régi kapcsolók, új tervek, egymásba érő hatáskörök és rengeteg elvégzetlen munka látszik odabent.
Kapitány István maradt a helyén. Most már nem azt kell bizonyítania, hogy nem mondott le, hanem azt, hogy valóban ő irányít. Mert az energiapolitikában végül nem a közlemények adják a legpontosabb választ. Hanem az, hogy egy hideg téli reggelen mennyibe kerül a melegszoba fűtése, van-e elég áram és ki vállalja a felelősséget azért, ha valamelyik mégsem magától értetődő.
