Szánthó Miklós: A gyermekvédelem elleni lobbizással árul hazát Cseh Katalin Brüsszelben
Ā„A gyermek szent és sérthetetlen, de a dollárbaloldal számára semmi sem drága!"
Ā„A gyermek szent és sérthetetlen, de a dollárbaloldal számára semmi sem drága!"
ĀAz amerikai konzervatívok hagyományos gyűlésének zárónapján mondott beszédet az Alapjogokért Központ főigazgatója
Ā„A konfliktusok új korszakába léptünk, egész nyugati civilizációnk forog kockán”
ĀAz Egyesült Államokban is megvolt a hazaszeretet, ma ezt újra kell építeni
ĀAz aktív állam feladata megvédeni a gazdaságot, az embereket, és letörni az inflációt
ĀMagyarország volt az egyik első ország, amely nemrégiben hivatalos kereskedelmi képviseletet nyitott Jeruzsálemben
ĀSzánthó Miklós szerint az Európai Bizottság szinte hivatalossá tette a kettős mércét
ĀA magyar jobboldal teljesítménye irányt mutathat a világ többi konzervatív politikai közössége számára
ĀAz Alapjogokért idén is megrendezné a CPAC-et Magyarországon
ĀA józan ész, a hit, a nemzet, a család és a múlt értékeinek védelmére szólított fel
ĀAlapjogokért Központ főigazgatója a jobboldal nemzetközi összefogásának szükségességét emelte ki
ĀEgy kisgyermeknek joga van ahhoz, hogy egy férfi apa és egy nő anya nevelje
ĀAz olaszok tudják a legjobban, milyen kormányra van szüksége országuknak
ĀAz Alapjogokért Központ vezetője reagált Mark Rutte olasz választások miatti aggodalmára
ĀA baloldal nem érti a demokrácia lényegét az elemző szerint
ĀAz Alapjogokért Központ vezetője közösségi oldalán kritizálta a Soros-hálózat által támogatott, legújabb EU-s jelentést elfogadását
ĀSzánthó Miklós: Egy erős Európa erős tagállamokat, nem erős Brüsszelt feltételez
Ā„Gwendoline Delbos-Corfield a Sargentinitől megörökölt, súlyos tévedéseket, esetenként rágalmakat is tartalmazó jogállamisági jelentésével konfliktust akar szítani a magyar kormány és az Európai Bizottság között”
ĀAz Alapjogokért Központ igazgatója szerint az eddig bevezetett szankciók sem működnek, ezzel a lépéssel pedig Európa nagyot kockáztatna
ĀSzánthó Miklós: Hazánk a konzervatív közösség egyik leginkább irigyelt tagja
ĀAz Alapjogkért Központ főigazgatója is beszédet tartott a CPAC-n
ĀA baloldali rémületkeltéssel ellentétben az átlagfogyasztó továbbra is ugyanazt az árat fizeti
ĀSzánthó Miklós: Az ellenzéki roncsderbi utolsó bástyája Jakab „nem fogok Gyurcsánnyal egy listán szerepelni" Péter volt egészen a mai napig
ĀAz életvédő, családpárti és a szabadságjogok mellett kiálló kormányok nagy hatással vannak a társadalomra
ĀSzánthó Miklós: A CPAC rendezvényén több mint kétszáz magasrangú külföldi vendég képviselteti magát + VIDEÓ
ĀSzánthó Miklós szerint a CPAC-konferenciasorozat magyar állomása annak a jele, hogy az amerikai jobboldal egyre közelebb kerül a közép-európai társaihoz
ĀA magyar jobboldal ma a nyugati civilizáció legsikeresebb politikai projektje – hangsúlyozta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Faktumban
ĀIdén Budapesten a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű konzervatív politikai fórumot - Orbán Viktor lesz a főszónok