Sulyok Tamás államfő fogadta Benjamin Netanjahut
ĀAz izraeli–magyar kapcsolat szükségességéről és pozitív hatásairól egyeztettek
ĀAz izraeli–magyar kapcsolat szükségességéről és pozitív hatásairól egyeztettek
ĀSulyok Tamás: A magyar tehetségnek nem lehet határt szabni
ĀA köztársasági elnök úgy fogalmazott: kevesebb alkalmasabb hely van a szembenézésre
ĀA Kossuth-nagydíjat idén Koncz Gábor színművész, rendező, érdemes művész kapta
ĀSulyok Tamás államfő adta át a HUN-REN új székházának jelképes kulcsát
ĀA kormányfő javaslatára keddtől hat éven át lesz a jegybank vezetője
ĀA magyar gyermeknéptáncért tevékenykedő erők összefogása sikertörténet
ĀA magyarországi ügyvédi kamarák megalapításának 150. évfordulója alkalmából a napokban számos helyszínén ünnepel az egész hivatásrend
ĀA találkozó fő témája a két ország gazdasági együttműködésének erősítése volt
ĀSulyok Tamás: Együtt emlékezik és ünnepel az ország
ĀSulyok Tamás fogadta a magyar csapatot
ĀEz pedig nélkülözhetetlen a beolvadás és eltűnés veszélyének erőteljesen kitett csángó közösségek számára
ĀSulyok Tamás a szakma fontosságára és szépségére hívta fel a figyelmet Szegeden
ĀSulyok Tamás: Általuk lesz valóság a törvény előtti egyenlőség
ĀA 19. század legtermékenyebb és legsikeresebb magyar írója
ĀSulyok Tamás kiemelte, hazánk a leghatározottabban elítéli az antiszemitizmust
Ā„Ma történelmi időket élünk, és ezek az idők nekünk kedveznek”
ĀTalálkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint Sulyok Tamás köztársasági elnökkel is
ĀSulyok Tamás hangsúlyozta, rendkívül fontos az, hogy az állam területére belépő személyek fölött kontrollt tudjunk gyakorolni
Ā„Nemzetben gondolkodunk, nem gyorsan múló trendeknek ülünk föl”
ĀA másfél évszázaddal ezelőtti újítás korszakalkotó lépésnek számított
ĀBeiktatták az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökét
ĀA szervezet nélkül a demokratikus jogrendszer kiépítése aligha lett volna kivitelezhető
ĀCáfolja az államfő hivatala a 444.hu állítását
ĀNovák Katalin februári lemondását követően Sulyok Tamás lett a köztársasági elnök
ĀA köztársasági elnök szerint az ünnepek kitüntetett pillanatai segítenek abban, hogy a közösségek megmaradjanak