Miközben Magyarország napokon át a Duna vízállását és az utolsó még működésben lévő paksi turbinát figyelte, a politika másik gépházában is fontos folyamat zajlott. A Tisza kezdeményezése szerint augusztus 11-én az Országgyűlés megválaszthatja az új köztársasági elnököt. A Miniszterelnökségen közben egymást követték az informális találkozók, Fülöp Botond, a Vidéki Prókátor, Romsics Ignác történész, majd Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke beszélgetett Magyar Péterrel és Ruff Bálinttal. Egyikük sem hivatalos jelölt. Mégis mindenki jelölti névsort olvasott a képekből.
Ez a választás nem egyszerűen Sulyok Tamás utódjáról szól. A Tisza első nyilvános válasza lehet arra a figyelmeztetésre, amelyről korábbi, „Repedés a Tisza-pajzson” című elemzésünkben írtunk. A közvélemény-kutatások nem a rendszerváltás igényének gyengülését, hanem a módszerével kapcsolatos kételyeket jelezték. A választók azt kezdték kérdezni: a nagy erő mögött van-e terv, szabály és önkorlátozás?
A köztársaságielnök-választás erre most szinte laboratóriumi tisztaságú választ adhat.
A kétharmad próbája nem az, hogy mire képes, hanem hogy miről mond le
A Tisza 141 képviselővel rendelkezik a 199 fős Országgyűlésben. Az államfő megválasztásához az első fordulóban 133 szavazat szükséges. Ha a frakció egységes, a jelöltnek nincs szüksége sem a Fidesz–KDNP, sem a Mi Hazánk támogatására. A szavazás eredménye matematikailag már azelőtt eldőlhet, hogy az első képviselő bedobná a jelöltjét az urnába.
A politikai eredmény azonban nem ugyanaz, mint a közjogi siker. A Tisza akkor bizonyítja, hogy tanult, ha nem egyszerűen kihasználja a kétharmadot, hanem megmutatja, hogyan korlátozza önmagát (a Magyar Hírlap szerkesztőségének következetes és állandó kérdése az új hatalmi elit irányába). Meghallgatja-e a többi frakciót? Nyilvánosságra hozza-e a kiválasztás mércéit? Olyan embert jelöl-e, akit a kormányoldalon kívül is lehet tisztelni?
Korábban azt írtuk, hogy a régi hűbéri világ lebontásától még nem születik polgári állam. Ugyanez érvényes a Sándor-palotára is. Nem elég új lakót találni. Olyan politikai kultúrát kell teremteni, amely akkor is védi az elnök önállóságát, amikor már nem a Tisza ül kétharmaddal a parlamentben.
A Tisza személyre szabott alkotmánymódosítással rövidítette le Sulyok Tamás megbízatását, miközben az Alaptörvény tizenhetedik módosításában széles társadalmi egyeztetéssel készülő, a népszuverenitásra, a hatalommegosztásra és a jogállamiságra épülő új alkotmányt ígért.
Lehettek politikai és erkölcsi érvek Sulyok távozása mellett, de ettől az új többség felelőssége nem kisebb, hanem nagyobb lett.
Aki rendkívüli alkotmányos eszközzel ürített ki egy széket, annak rendkívüli önmérséklettel kell azt újra betöltenie.
A Polgár-ügy után már nem lehet villámsakkot játszani
A Polgár Judit körüli történetet nem szükséges újra megismételnünk. Korábbi következtetésünk világos volt, nem a világhírű sakkozó személye okozott problémát, hanem a kiválasztás kampányszerű gyorsasága. Az ajánlások ígérete után jött a miniszterelnöki felkérés, majd az egyhangú frakciótámogatás. A folyamat inkább emlékeztetett politikai színházra, mint egy állami intézményhez illő mérlegelésre.
Magyar Péter vállalta a felelősséget, ami helyes gesztus volt. A valódi korrekció azonban nem a bocsánatkérés, hanem a következő döntés minősége. Most derül ki, hogy a Tisza kommunikációs balesetnek tekinti-e az ügyet, vagy megértette, hogy az államfőjelölés nem személyzeti casting, az elnökség pedig nem életműdíj.
A korábbi cikkünk szerint a választók nem egyszerűen azt figyelik, ki kerül a régi elit helyére. Azt akarják látni, hogy a hűbéri állam után valóban polgári állam épül-e, vagy csak az udvar személyzeti táblája változik meg. A köztársasági elnök kiválasztása ennek az egyik legtisztább próbája. A Sándor-palota ugyanis vagy a hatalmi önkorlátozás intézménye lesz, vagy a győztes párt emeleti irodája.
Jogász kell, vagy olyan ember, akit mindenki ismer?
A köztársasági elnök nem kormányoz, de nem is díszvendég. Törvényt küldhet az Alkotmánybírósághoz, visszaküldheti az Országgyűlésnek, fontos tisztségekre tesz javaslatot, kinevezésekről dönt, és egyéni kegyelmet gyakorol. Egy rossz döntés évekre lerombolhatja a hivatal hitelét. A kegyelmi ügy óta ezt pontosan tudjuk.
Az elnöknek értenie kell az alkotmányos állam logikáját, de nem feltétlenül kell jogásznak lennie. Mádl Ferenc és Sólyom László jogtudósként érkezett a hivatalba, ám a diploma önmagában sohasem garantálta a függetlenséget. Egy nem jogász elnök mögött is állhat kiváló alkotmányjogi stáb.
Amit nem lehet tanácsadóra bízni, az az ítélőképesség: az a pillanat, amikor az államfőnek egyedül kell eldöntenie, hogy aláír, visszaküld vagy nemet mond.
Az ismertség is kétélű. A híres ember kész társadalmi tekintélyt visz a hivatalba, de a népszerűség kölcsöntőke, az bizony az első vitatott döntésnél lejárttá válik. A kevésbé ismert jelöltnek viszont időbe telhet, amíg országos tekintélyt épít.
Nem feltétlenül ismert elnök kell tehát, hanem olyan ember, akinek már a megválasztása előtt láthatók a döntései, elvei és vállalt kockázatai.
Három név, három elképzelés az államról
Baka András a közjogi elnök modellje. Strasbourgban bíró, majd a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt; mandátumának idő előtti megszüntetése ügyében az Emberi Jogok Európai Bírósága jogsértést állapított meg. Saját tapasztalatból tudja, milyen, amikor a parlamenti többség jogi eszközökkel rendezi át a teret egy független tisztségviselő körül. A Baka kontra Magyarország ügy európai jelentőségű döntéssé vált a bírói függetlenség és a véleménynyilvánítás szabadsága szempontjából.
Éppen ettől lehetne hiteles ellensúly. Ugyanez azonban politikai tehertétel is, a Fidesz táborának szemében könnyen a 2010 utáni igazságügyi rendszerrel való leszámolás jelképévé válhatna. A törvény őre lehetne, de vajon híd is a politikai táborok között?
Romsics Ignác a történelmi elnök modellje. Egy olyan országban, ahol a politikai viták rendszeresen 1944-ben, 1956-ban vagy 1989-ben kezdődnek, érték, ha valaki érti a nemzeti emlékezet törésvonalait. Romsics nem alkotmányjogász, de évtizedek óta a magyar múltat értelmezi. Azt üzenhetné, hogy a nemzet nemcsak jogszabályok, hanem közös történetek közössége is.
Ám a történész sem üres lap, munkáiról és történelmi értékeléseiről régóta folynak viták. Aki a múltat magyarázza, szükségképpen összeütközik azokkal, akik birtokolni akarják.
Fülöp Botond a polgári éberség elnöki modellje. A Vidéki Prókátor néven ő figyelt fel a kegyelmi botrányhoz vezető kúriai határozatra. Jogász, korábban az Európai Unió Bíróságán dolgozott, de egy állampolgári észrevétel tette ismertté. Azt a Magyarországot jelképezhetné, amely elolvassa az iratokat, kérdez és nem fogadja el, hogy a hatalom ügyeihez nincs köze. Szakmai háttere jóval komolyabb annál, mint amit a „vidéki ügyvéd” megjelölés sejtet.
Azonban ugyanez a gyengéje is, kevés országos intézményvezetői tapasztalat látható mögötte, története pedig szorosan kötődik ahhoz a botrányhoz, amely a Tisza felemelkedését elindította. Jó őrszem lehetne, de az elnöknek néha nem riadót fújnia, hanem csöndet kell teremtenie.
Válassza inkább közvetlenül a nép?
A közvetlen elnökválasztás demokratikusabbnak hangzik, de nem demokratikus varázsszer. Ha a nép közvetlen felhatalmazást ad egy korlátozott jogkörű államfőnek, két országos legitimáció keletkezik azonnal, a parlamenti többség miniszterelnökéé és a közvetlenül megválasztott elnöké.
Együttműködésük esetén ez alig jelent többet egy látványos országos kampánynál. Konfliktusuk esetén viszont két nap kerülhet ugyanarra az alkotmányos égboltra. A miniszterelnök a parlamenti többségre, az elnök a közvetlen népakaratra hivatkozhatna.
Közvetlen választásról ezért csak az elnöki hatáskörökkel és az új alkotmány egészével együtt érdemes dönteni. Fontos az is, hogy a most megválasztandó elnök mandátuma a hatályos szabályok szerint öt évre szól. Az „átmeneti elnök” politikai megnevezés, nem külön közjogi tisztség. Az új alkotmány elfogadása önmagában nem radírozza ki a megbízatást.
Olyan elnök kell, aki egyszer majd nemet mond a Tiszának
A Tisza most kijavíthatja a pajzsán keletkezett első repedést, de el is mélyítheti. Ha a jelölés ismét fényképekből, gyors frakciódöntésből és a kétharmad erejéből áll, a választók azt látják majd, hogy a személyek változtak, a hatalom reflexei kevésbé.
Ha viszont a kormányoldal világos mércét állít, érdemi egyeztetést folytat és olyan jelöltet választ, akinek önállósága nem dísz, hanem bizonyított tulajdonság, a mostani eljárás valódi intézményépítéssé válhat.
Az államfő nem a kormány erkölcsi szóvivője, nem az ellenzék pótléka és nem a nemzet legismertebb arca. Arra emlékezteti a mindenkori többséget, hogy a választási győzelem felhatalmazás, de nem tulajdonjog az állam fölött.
A Tiszának ezért nem azt kell kérdeznie, ki mutat majd a legjobban az augusztus 20-i tribünön. Azt kell mérlegelnie, kitől tartana leginkább, ha egy hajnalban elfogadott, vitatott törvényt küldene a Sándor-palotába. Aki ilyenkor is elolvassa az apró betűt és szükség esetén visszaküldi a papírt, az lehet valódi köztársasági elnök.
Az energiakrízis napjaiban az ország megtanulta, milyen sok múlhat egyetlen üzemben maradt turbinán. A közjogi rendszerben az államfő ritkán forog látványosan, de válság idején ugyanilyen utolsó tartalék lehet.
Kedden nem az lesz a nagy teljesítmény, ha a Tisza betölti az üres széket. Hanem az, ha olyan embert ültet bele, aki egyszer majd a Tiszának is képes nemet mondani.
És Ön, kedves olvasó kire szavazna?
