Magyar Péter jelöltje világhírű, tiszta és pártok feletti névnek tűnik, de elég-e a nemzeti büszkeség ahhoz, hogy valaki köztársasági elnök legyen?
A sakkban van egy különleges pillanat, amikor a lépés elsőre ragyogónak tűnik. Szép, váratlan, elegáns, az egész tábla felbolydul tőle. A nézők elismerően morajlanak, az ellenfél meglepődik, a kommentátorok azonnal nagyvonalú stratégiát sejtenek mögötte.
Aztán jön a második pillantás.
És kiderül, hogy a lépés valóban zseniális is lehet,de csak akkor, ha három-négy lépéssel később is áll a pozíció.
Magyar Péter bejelentése, hogy Polgár Juditot szeretné felkérni köztársasági elnöknek, pontosan ilyen politikai sakkhúzás. Első látásra szinte védhetetlenül erős név, világhírű magyar, páratlan életmű, nemzetközi tekintély, tiszta teljesítmény, női példakép, oktatási elkötelezettség, a magyar tehetség egyik legismertebb arca. Olyan személyiség, akire a világban Magyarország büszkén mutathat rá.
Csakhogy a Sándor-palota nem dicsőségfal.
A köztársasági elnöki tisztség nem életműdíj, nem nemzeti büszkeségplakett, nem a tehetség társadalmi koronája. Ez közjogi hivatal. Formálisan korlátozott hatáskörű, de válsághelyzetben nagyon is súlyos erkölcsi és alkotmányos szerep.
Éppen az előző Sulyok-ügy tanulsága után kell ezt kimondani. Ha Sulyok Tamás távozásának nagy kérdése az volt, hogy a Sándor-palota nem lehet sem menedék, sem hadizsákmány, akkor Polgár Judit lehetséges jelölésénél a következő kérdés így hangzik:
lehet-e a Sándor-palota a nemzeti büszkeség szimbóluma úgy, hogy közben valódi alkotmányos fék is marad?
A név erős, a szerep más természetű
Polgár Judit személye körül nehéz rosszindulatú vitát nyitni. Életútja kivételes. A sakktörténet legjobb női játékosaként, nemzetközi nagymesterként, olimpiai bajnokként, oktatási módszertanok építőjeként olyan tekintélyt szerzett, amely nem pártirodákban, nem frakcióüléseken, nem miniszteri kabinetekben született. Ez nagy érték.
A magyar politika éppen ilyen hiteles, külső tekintélyek után szomjazik.
A választók jelentős része belefáradt a pártkarrierekbe. Abba, hogy közjogi méltóságok mögött túl gyakran lehetett sejteni párthűséget, személyes lojalitást, politikai hálaadósságot vagy belső hatalmi alkut. Egy Polgár Judit-típusú jelölt ezért elsőre tiszta, friss levegőként hat. Nem politikai túlélő. Nem régi káder. Nem frakcióharcos. Nem kormányzati szóvivő. Nem az előző hatalom embere, és nem is látszik az új párt udvari szereplőjének.
Ez Magyar Péter szempontjából érthető választás. A Sulyok-eltávolítás után olyan nevet kellett mutatnia, amelyre nehéz rásütni, hogy egyszerű Tisza-párti kinevezett. Polgár Judit alkalmas lehet arra, hogy a nemzetközi közvélemény felé is azt üzenje, hogy Magyarország nem bosszúelnököt választ, hanem széles társadalmi tiszteletnek örvendő, pártok feletti személyiséget.
De a közjogi kérdés ettől még nem oldódik meg.
Mert az államfő nemcsak tiszta múlt, hanem jövőbeli döntési helyzet.
Mit tudunk Polgár Judit politikai gondolkodásáról?
Ez a jelölés egyik legfontosabb bizonytalansága.
Polgár Juditról sokat tudunk, mint sakkozóról, oktatási szereplőről, tehetséggondozóról, női példaképről és nemzetközi magyar brandről. De viszonylag keveset (vagy inkább semmit) tudunk arról, mit gondol alkotmányosságról, hatalommegosztásról, nemzetegyesítésről, állam és egyház viszonyáról, háborúról és békéről, kisebbségekről, szuverenitásról, Európáról, jogállamról, magyar történelmi traumákról vagy a köztársasági elnöki vétó szerepéről.
Ez nem vád. Inkább tény.
Polgár Judit eddig nem politikai programmal, hanem szakmai és emberi teljesítménnyel volt jelen a magyar nyilvánosságban. Ez az ereje. De elnökjelöltként ez már kérdés is.
Egy köztársasági elnöknek ugyanis nem kell napi politikai kommentátornak lennie. Sőt, jobb, ha nem is az. De tudnunk kell róla, milyen alkotmányos ösztönei vannak. Mikor mondana nemet? Milyen esetben küldene vissza törvényt? Mikor fordulna az Alkotmánybírósághoz? Hogyan szólna a Fidesz-szavazókhoz? Hogyan szólna a Tisza-szavazókhoz? Mit jelent számára a nemzet egysége egy mélyen sebzett politikai országban?
A sakkban a hallgatás erény lehet. A Sándor-palotában a hallgatás néha méltóság, de néha hiány.
Polgár Juditnak ezért, ha elfogadja a felkérést, nem politikai kampánybeszédet kell mondania, hanem államfői hitvallást. Nem pártállást. Nem ideológiát. Hanem közjogi önmeghatározást.
Azt kellene elmondania: milyen elnök lenne.
Fidesz-kapcsolata volt-e? Van állami érintkezés, de nincs bizonyított pártpolitikai kötődés
A jelölés körüli egyik azonnali kérdés az lett: Polgár Judit mennyire kötődött az elmúlt tizenhat év Fidesz-korszakához?
A nyilvános források alapján itt óvatosan kell fogalmazni. Polgár Judit kapott magas állami kitüntetést a Fidesz-korszak alatt, 2015-ben Magyar Szent István-rendet. Oktatási programjai, így a Sakkpalota, kapcsolódtak a magyar köznevelési világhoz, a képességfejlesztő sakk választható tárgyként is megjelent. Alapítványa állami és oktatási intézményrendszerrel érintkező területen dolgozott.
De ez még nem pártpolitikai függés.
Magyarországon egy világhírű sportoló, művész, tudós vagy oktatási szereplő óhatatlanul találkozik az állammal. Állami kitüntetés elfogadása önmagában nem Fidesz-lojalitás. Oktatási program állami bevezetése önmagában nem politikai szolgálat. A sport és az oktatás olyan terület, ahol a közintézményi érintkezés természetes.
Ami most, a rendelkezésre álló hiteles források alapján állítható, hogy nem látszik olyan ismert, súlyos, pártpolitikai nyilatkozat vagy kampányszerep, amely Polgár Juditot a Fidesz politikai családjához kötné.
Ezt fontos kijelentünk.
De a kérdés nem zárható le ennyivel. Mert a köztársasági elnöki jelölésnél nemcsak az számít, hogy valaki pártkatona volt-e. Az is számít, hogy mennyire volt képes távol tartani magát az államhatalmi reprezentációtól. Polgár Judit ebben a tekintetben inkább nemzeti intézményként, mint politikai szereplőként jelent meg. Ez védi őt. De nem teszi automatikusan alkalmassá.
A magyar államfői hagyományban ez rendkívüli fordulat lenne
A rendszerváltás utáni magyar köztársasági elnökök sorát nézve Polgár Judit jelölése különleges helyet foglalna el.
Göncz Árpád író, egykori ellenálló, politikai fogoly, morális rendszerváltó tekintély volt. Mádl Ferenc jogtudósként, Sólyom László alkotmányjogászként és volt alkotmánybírósági elnökként hozott közjogi súlyt. Schmitt Pál sportdiplomata és olimpiai bajnok volt, de államfőként éppen azt mutatta meg, milyen veszélyes, ha a szimbolikus életmű mögött nincs elég erős közjogi önállóság. Áder János pártpolitikai múltból érkezett, Novák Katalin kormányzati-politikai karrier után, Sulyok Tamás pedig alkotmánybírósági háttérrel.
Polgár Judit ebbe a sorba nem egykönnyen illeszkedik.
Nem jogászelnök volna. Nem pártelnök volna. Nem volt miniszter. Nem volt házelnök. Nem volt alkotmánybíró. Nem volt diplomata klasszikus értelemben. Nem volt parlamenti szereplő.
Ez egyszerre előny és kockázat.
Előny, mert a magyar közjogi elit túl sokszor forgott ugyanazon politikai mezőben. Egy külső személy valóban képes lehet friss levegőt vinni az államfői intézménybe. Kockázat, mert a Sándor-palota nem tanulóintézmény. Az államfői szerep nem csupán szép beszédekből, külföldi fogadásokból és nemzeti ünnepi jelenlétből áll. Vannak pillanatok, amikor a köztársasági elnöknek egyetlen aláírással kell eldöntenie, hogy hatalmi lendületet erősít vagy alkotmányos féket húz.
A kérdés tehát nem az, hogy Polgár Judit okos-e. Ezt nevetséges volna vitatni.
A kérdés az, hogy politikai-közjogi értelemben felkészült-e arra a szerepre, amelyben nem a legjobb lépést kell megtalálni a táblán, hanem a nemzet egészének méltóságát kell képviselni egy gyakran méltatlan politikai térben.
Magyar Péter döntése túl gyors vezércselre utal
A jelölés legnagyobb baja talán nem Polgár Judit személye. Hanem a folyamat maga.
Magyar Péter az előző államfő eltávolítását azzal az ígérettel próbálta jogállami és intézményi keretbe helyezni, hogy erősebb, tisztább, nemzetegyesítőbb elnöki szerepet akar. Ehhez képest a Polgár-jelölés nagyon gyorsan, erős dramaturgiával, már-már politikai csodafegyverként érkezett.
Ez sokakban rossz érzést kelthet, még a Tisza szimpatizánsai között is.
Mert ha az új korszak lényege az intézményi önkorlátozás, akkor a köztársasági elnök kiválasztása nem lehet miniszterelnöki meglepetés. Nem elég egy szép név. Nem elég 16 ismert támogató. Nem elég az, hogy a jelöltet nehéz támadni. Itt társadalmi és közjogi beszélgetés kellene arról, hogy milyen államfőt akarunk, milyen hatáskör-értelmezéssel, milyen függetlenségi garanciákkal, milyen közéleti hitvallással.
A Tisza eddigi legnagyobb politikai kockázata éppen az, hogy a rendszerváltó lendület néha gyorsabb, mint a demokratikus deliberáció. Sok lépése érthető. Sok lépése indokolható. De a sebesség önmagában is üzenet.
Azt üzeni: bízzatok bennünk, tudjuk, mit csinálunk.
Csakhogy a Fidesz-korszak után éppen ezt a mondatot kell a legóvatosabban használni.
Az új kormány nem kérhet biankó bizalmat csak azért, mert az előző rendszerrel szemben győzött.
Mire volna szükség, ha Polgár Judit valóban jelölt lesz?
Ha Polgár Judit elfogadja a felkérést, három dolgot kellene megtennie még a megválasztása előtt.
Először: világos államfői hitvallást kell adnia. Nem pártpolitikai programot, hanem alkotmányos önértelmezést. Ki kell mondania, hogy nem a Tisza, nem Magyar Péter, nem a győztes többség jelöltje kíván lenni, hanem minden magyar állampolgár köztársasági elnöke.
Másodszor: tisztáznia kellene, hogyan viszonyul a hatalmi önkorlátozáshoz. Visszaküldene-e vitatható törvényeket? Kérne-e előzetes alkotmányossági kontrollt? Nyilvánosan meg tudna-e szólalni akkor is, ha a kormányának kellemetlen? A jó köztársasági elnök nem attól jó, hogy minden nap beszél, hanem attól, hogy amikor beszél, annak súlya van.
Harmadszor: meg kellene mutatnia, hogyan szólítja meg a vesztes oldalt. Egy új államfő első igazi próbája nem az, hogy a győztesek tapsolnak-e neki. Hanem az, hogy a vesztesek elhiszik-e róla: nem ellenük választották.
Ez Polgár Judit esetében lehetséges. De nem automatikus.
A magyar nép nem sakkfigurát keres, hanem lelkiismereti féket
Polgár Judit neve gyönyörű szimbólum. A gondolkodás, a fegyelem, a stratégia, a teljesítmény, a női áttörés, a magyar tehetség szimbóluma. A világ bármelyik országában büszkék lennének rá. Magyarországon is azok lehetünk.
De éppen ezért kell megvédeni attól, hogy politikai vezércsel részévé váljon.
A Sándor-palota nem sakktábla. A köztársasági elnök nem királynő, akivel látványos támadást lehet indítani a politikai ellenfél ellen. És nem is díszbábu, amelyet a győztes többség elegánsan a tábla közepére állít.
A köztársasági elnöknek néha éppen az a dolga, hogy megállítsa a partit.
Hogy azt mondja: eddig és ne tovább. Hogy emlékeztesse a parlamenti többséget: a kétharmad nem mindenhatóság. Hogy jelezze az ellenzéknek: az állam nem ellensége. Hogy figyelmeztesse a nemzetet: a politika nem csupán győzelem, hanem közös rend.
Polgár Judit alkalmas lehet erre? Talán.
De ezt nem az életműve dönti el. Hanem az, hogy hajlandó-e és képes-e közjogi szereplővé válni anélkül, hogy elveszítené pártok feletti erkölcsi tőkéjét.
Magyar Péter lépése ezért egyszerre bátor és kockázatos. Bátor, mert nem pártkatonát keresett. Kockázatos, mert úgy tűnik, a társadalmi tekintélyt gyorsan közjogi alkalmassággá akarja fordítani. Ez sikerülhet, de csak akkor, ha Polgár Judit nem szimbólumként, hanem önálló államfői személyiségként lép elő.
A Sulyok-ügy után Magyar Péter azt ígérte, hogy nem névtáblát cserél, hanem intézményt épít.
Most kiderül, igaz volt-e.
Mert Polgár Judit lehet Magyarország egyik legszebb államfői története.
De csak akkor, ha nem Magyar Péter legszebb politikai húzásaként, hanem a magyar köztársaság legkomolyabb újrakezdéseként születik meg.
