A tervek szerint mégis elkerülhető lehet a katonaság Ukrajnában
ĀÉvente 500 milliárd hrivnyát is össze tudnának gyűjteni így
ĀÉvente 500 milliárd hrivnyát is össze tudnának gyűjteni így
Ā„Elvi fontosságú az, ami alapvető"
ĀAz orvosi vagy gyógyszerészi végzettséggel rendelkező nőknek katonai nyilvántartásba kell vetetniük magukat
ĀEgy totális háború az üzemanyagárakra és a gazdaságra több évre kihatással lenne
ĀAz utóbbi időben megnőtt a hamis okmányokkal való határátlépési kísérletek száma
ĀEz a tény teljesen más nézőpontot teremt Rodion Mirosznyik szerint
ĀSzerződés köthető akár a légideszant rohamcsapatokkal, akár a tengerészgyalogsággal
ĀNő a pánik az új mozgósítási törvény miatt
ĀA hadkötelesek között vannak olyan férfiak, akiknek három vagy több általuk eltartott 18 éven aluli gyermekük van
ĀSürgősségi kórházba szállították
ĀA női sorkatonák tömeges mozgósítását készítik elő
ĀVégeláthatatlan sorok kígyóznak minden országban
Ā„Az intézkedések célja a hadsereg létszámbővítésének biztosítása”
ĀVaszili Szamovar elismerte, hogy Oroszország sok szempontból fölényben van, a gazdasági erőtől kezdve a személyi tartalékokig
ĀA háború már a profi futballt is elérte
Ā„A helyzet az, hogy a hadseregnek nagy az igénye a különféle szakmákat illetően”
ĀSzankciókat fognak alkalmazni azokkal szemben, akik nem tesznek eleget ennek a követelménynek
ĀA védelmi miniszter egyértelművé tette, nem érez rokonszenvet azok iránt, akik lelkiismereti okokból megtagadják a katonai szolgálatot
ĀA hivatásos katonák kifogyóban vannak
ĀAz ukrán veszteségek akkorák, ami a hadsereg főparancsnoka szerint is veszélybe sodorja a háború folytatását
Ā„Akkor sem lesz halasztás, ha a hadköteles diák a második felsőfokú végzettség megszerzése érdekében nappali tagozatra felvételizik”
ĀA hadsereg növelése szakaszosan fog történni
ĀA korrupciótól sújtott, diszfunkcionális katonai sorozási rendszer is sokat árt
ĀAz ügy részeként már kihallgatták az incidens tanúit és résztvevőit
ĀZelenszkijék a háború kezdetekor megtiltották a 60 év alatti felnőtt férfiaknak, hogy elhagyják az országot
ĀA Kreml így igyekszik feltölteni a 18 hónapja tartó harcok miatt megfogyatkozott erőit
ĀAz „önkéntes” behívás nemcsak a katonai korú férfiakat, hanem a női orvosokat és a katonai múlttal rendelkező nőket is érinti
ĀAzt állítja a védelmi miniszter helyettese, jobb, ha önként bevonulnak