Szárnyas péniszt találtak egy ókori városban
ĀA fascinum nem más, mint egy lábakkal és szárnyakkal rendelkező férfi nemiszerv
ĀA fascinum nem más, mint egy lábakkal és szárnyakkal rendelkező férfi nemiszerv
ĀEz csupán az ötödik alkalom, amikor a teratoma régészeti bizonyítékára bukkannak
ĀAz úgynevezett Santa Rosa kapun juthatnak be a látogatók november 17-től a Vatikánváros alatt található nekropoliszba
ĀA kikötői negyedtől több száz méternyire a régészek más ókori leletekre is bukkantak
ĀA régészek úgy vélik, a most megtalált lelet az ókori Szalamisz városának részét képezte
ĀA tolvajok Madridban próbáltak túladni a műkincseken
ĀKétezer éves temetőre bukkantak a gázai övezetben, a sírokból meglepő dolgok kerültek elő
Ā1963-ban megszületett a tudományos magyarázat is
ĀAz ókori római beton jobb, mint a mai?
ĀEgymás után kerültek elő a holttestek, tavasz óta már 135-öt emeltek ki az építési területen talált egykori temetőből
ĀThonis-Herakleion városa a Kr. e. II. században süllyedhetett el természeti katasztrófák és talajsüllyedés miatt
ĀFogadalmi ajándék lehetett, és több mint ezer éves a nem mindennapi lelet
ĀAz ókori Helikét nagyjából 2600 évvel ezelőtt földrengés és szökőár törölte el a föld színéről
ĀErotikus látvány fogadta a régészeket Pompejiben
ĀAz ókori építmény egy hat kilométer hosszú természetvédelmi területen található
ĀÉletnagyságú szobrok
ĀEgyes daraboknak mágikus, a rosszat távol tartó tulajdonságot tulajdoníthattak