Megállapodott az MNB és a kazah jegybank
ĀA mostani megállapodás fontos mérföldkőnek számít
ĀA mostani megállapodás fontos mérföldkőnek számít
ĀMatolcsy György szerint az Európai Unió birodalmi modellje megbukott, elkerülhetetlen a megújulás
ĀSok milliárd euróval növekedett a tartalékok értéke
ĀMinimum egyszázalékos anticiklikus tőkepufferrátátát határozott meg a 2024. július 1-jétől
ĀA következő két és fél évben jelentősen nő majd az állomány
ĀA definíció: „Pénzügyi biztonságban érzem magam, és rendelkezem a pénzügyi döntéseim szabadságával”
ĀImmáron harmadszor döntött jegybankunk monetáris tanácsa az ország aranytartalékának emelése mellett
ĀAz MNB időben ismerte fel, hogy olyan korszak előtt állunk, amelyben az aranynak kitüntetett szerepe lesz
ĀAz MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása
ĀMegfontolt tervezéssel a gyarapodó megtakarításokért
Ā„Már a régi bölcsek is felismerték, hogy semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart”
ĀA tizenhárom mártír honvédtábornok a szemtanúk szerint emberfeletti bátorsággal viselte a rájuk kiszabott ítéletet
ĀBemutatták Matolcsy György új könyvét
ĀA kormányzati szektor adóssága a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2023 végén 55 142 milliárd forint volt, a GDP 73,4 százaléka
ĀA Magyar Nemzeti Bank az elmúlt években megháromszorozta az aranykészlet-állományát
ĀA gazdaság 1-1,8 százalékkal nőhet idén, a foglalkoztatás továbbra is historikus csúcson az MNB szerint
ĀAz informális beszélgetés során a pénzügyi folyamatok jobb megértését az MNB és a BÉT támogatta
ĀA döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak
ĀSokan megszüntették az alulbiztosítottságot
ĀA lakásbiztosítási termék szerződési feltételei esetében is sok hiányosságot állapított meg az MNB
ĀA „láthatatlan kéz”, ha létezik is, meglehetősen korlátozott hatással érvényesülhet