Szijjártó Péter a kisebbségi jogokról folytatott konzultációt ukrán tárgyalópartnerével
ĀSikerült némi haladást elérni
Drávamenti Hagyományok Háza nyílt Felsőszentmártonban
ĀSoltész Miklós véleménye szerint meg kell becsülni azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt években sikerült elérni
Biden vs. Trump: A kisebbségek is elfordulnak a hivatalban lévő elnöktől
ĀEgyre nagyobb bajban a hivatalban lévő elnök: a hét bizonytalan államból hatban Trump vezet
Bizonytalan a magyar rádió jövője Szlovéniában
ĀZömében pedig Zala és Vas vármegyében hallható a Muravidéki Magyar Rádió középhullámú adása, ám ez nem biztos, hogy sokáig így lesz
Magyarország és Szerbia között a történelem során most van a legjobb kapcsolat
ĀSzijjártó Péter hangsúlyozta, hogy külpolitikai stratégiája tervezésekor a kormány mindig prioritást ad a szomszédos államokkal felépítendő jó viszonynak
Az ukrán hatóságok válasza nem tartalmaz előrelépést a kárpátaljai magyarok jogait illetően
ĀSzijjártó Péter emlékeztetett, hogy ukrán kollégájával folytatott, januári tárgyalásán is egyértelművé tette a magyar elvárásokat ez ügyben
Idén is megrendezik a Csángó Bált Budapesten
ĀAz idei műsor arról a soha meg nem szűnő vágyakozásról szól, amelyet a csángók a naplemente irányában lévő Magyarország iránt éreztek
Menczer Tamás: A kormány elvárja, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség visszakapja a 2015. előtti jogokat
ĀA hétfői találkozón a magyar delegáció 11 pontban összegezte a kisebbségekkel kapcsolatos elvárásait
A szlovák külügyminiszter kisebbségi, biztonsági és gazdasági témákról egyeztetett Bukarestben
ĀJuraj Blanár megerősítette: Szlovákia támogatja Románia teljes körű schengeni csatlakozását
Robert Ficóval találkozott a Magyar Szövetség elnöke
ĀÖnálló törvényben rögzíthetik a nemzeti kisebbségeket érintő jogszabályokat
A határsávban érvényben lévő tartózkodási engedély eltörlését kéri az állandó jelleggel ott tartózkodók számára a KMKSZ elnöke
ĀA módosítás öt kárpátaljai járás lakosait érinti hátrányosan
Zaklatási vád miatt távozott a kisebbségi hivatal vezetője
ĀNem kell bemutatni a magyaroknak az utódot
Daniel Freund: „Teljesen világos, hogy a magyar kisebbség akkor lenne a legjobban védve, ha Ukrajna EU-tagállam lenne”
ĀKéptelen ötletekkel állnak elő a magyarellenes nyugati politikusok és szövetségeseik
Antiszemita megnyilvánulások miatt lemondták a szarajevói zsidó közösség megemlékezését
ĀA múlt vasárnap mintegy kétezren vettek részt a szarajevói városháza előtt meghirdetett palesztin párti tüntetésen
Új gyermekkönyvek jelentek meg a népcsoportok nyelvein
ĀKét újabb, négy nyelvű különkiadással bővült az UMIZ4Kids nevű sorozata
Változatlan marad a népcsoportok anyagi támogatása
ĀFőleg hagyományőrzésre megy a forrás nagy része
