Áprilisban folytatódott az ingatlanpiaci felívelés
ĀAz év eddigi legerősebb hónapját zárta a szektor
ĀAz év eddigi legerősebb hónapját zárta a szektor
ĀAz Országgyűlés napirendjén az ingatlan-nyilvántartással, az anyakönyvezéssel és a honvédek jogállásával összefüggő javaslatok is szerepelnek
ĀAz ingatlant hosszú éveken át III. Károly király használta
ĀEladásukhoz átlagosan 70-90 napra volt szükség
ĀA Netrisken történt kötésekből ítélve csaknem 35 ezer forint az átlag, de az éves díj nagyban függ a lakóingatlanok méretétől
ĀA vármegyeszékhelyek közül, az első két hónap tranzakciói alapján Békéscsabán kapható 30 millió forintból a legnagyobb alapterületű ingatlan
ĀA fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet
ĀA gyereket tervező párok számára 2024. január 1-jétől nyílt meg a lehetőség, hogy igényeljék a lakásvásárlásra felhasználható hitelkonstrukciót
ĀA kormányzat igyekszik élénkíteni a keresletet
ĀA februári lakbérek éves összevetésben országosan 11,6, Budapesten 11,3 százalékkal, a 2015. évi bázisidőszakinál 100, illetve 90 százalékkal emelkedtek
ĀAz év végi csok boom elsősorban a használt lakásokra kötött szerződéseknek köszönhető
ĀAdót kéne fizetni az üres lakások után?
ĀA kormányzati fejlesztések és magánberuházások bemutatásának célja, hogy megalapozza a külföldi működőtőke-beáramlás további bővülését
ĀA volt miniszterelnök örökösei a szardíniai Smaragdparton (Costa Smeralda) található Villa Certosa ingatlant is eladják
ĀA lakással nem rendelkezők 52 százaléka azt mondta, hogy nincs esélye saját ingatlanhoz jutni, ha nem örököl vagy kap egy lakást ajándékba
ĀNagyon erősen kezdte az évet a lakáspiac, amire számítani lehetett a tavaly pangás után
ĀIdén országos átlagban gyakorlatilag megállt a drágulás
ĀA nagyvárosi ingatlanok mellett a jó elhelyezkedésű kistelepülések lehetnek az otthonkeresők és befektetők elsődleges célpontjai
ĀNyolcvanöt másik személyt, köztük a Vietnami Állami Bank egy korábbi tisztviselőjét, akit 5,2 millió dollár (4,76 millió euró) kenőpénz elfogadásával vádolnak
ĀEmelkedett az egymillió forint feletti négyzetméteráron elkelt ingatlanok aránya
ĀAz ingatlanközvetítő összesítése alapján októberhez képest az éves összevetésnél is jelentősebb, csaknem 12 százalékos az emelkedés
ĀMindez a fővárosban Rákosrendező pályaudvar területén valósulna meg
ĀA saját lakásban élők átlagosan 12 éve szerezték meg az ingatlant
ĀA panellakások országos szinten általában alacsonyabb négyzetméteráron kelnek el
ĀA hazai építőipar számára a termelés legfőbb korlátja továbbra is az elégtelen kereslet