Ezek az élősködők fertőzéseket okozhatnak
ĀAz egészségügyi hatóságok komoly veszélyre hívták fel a figyelmet
ĀAz egészségügyi hatóságok komoly veszélyre hívták fel a figyelmet
Ā„A fejlesztésekhez elnyerhető forrás pedig akár a tízmillió forintot is elérheti”
ĀA területalapú támogatásokat meg kell őrizni, mert erős biztonsági hálót biztosítanak gazdák százezreinek – üzente Dömötör Csaba
ĀA kormány elkötelezett a fenntartható és versenyképes agrárium mellett
ĀBrüsszelben újabb terheket rónának a gazdák nyakába
ĀNagy István szerint rendbe kell tenni az unió agráriumát
ĀMintegy 500 magyarországi és határon túli szervezethez jut el a támogatás
ĀBrüsszel arra készül, hogy elvegye a területalapú támogatásokat
ĀMegvédjük a gazdákat
ĀEgyre nagyobbak a megélhetési gondok
ĀÖkrös Oszkár hangsúlyozta, megengedhetetlen, hogy a gazdák feladják a termelést
ĀAz új technológiák bevezetésével a gazdák precíziós eszközöket használhatnak
ĀNagy István: A magyar gazdákat tönkretenné, ha Brüsszel elvenné a területalapú támogatásokat
Ā„Kiszámíthatóbbá kell tenni a termelés folyamatát”
ĀBrüsszel a juttatások megvonását helyezte kilátásba
ĀAz ülésen igyekeznek közös megoldásokat találni az élelmiszerláncot érintő kihívásokra
ĀÉvente körülbelül 550 milliárd forint ilyen támogatás érkezik 160 ezer gazdának az EU-ból
ĀA Magyar Államkincstár a támogatás teljes összegének legfeljebb 70 százalékát fizeti ki előlegként
Ā40 millió embert is megfertőzhetett a veszélyes parazita
ĀAzokat támogatnák, akik elvesztették termékeiket, és az ebből származó jövedelem egy részét
ĀFeldman Zsolt szerint az idei évben egyebek mellett az aszály, valamint az unióba érkező nagymennyiségű import okoz nehézséget
ĀMég nem világos, hogy a vidékfejlesztési programot milyen politikával helyettesítené az új kormány
ĀA csaknem 2900 milliárd forint a vidékfejlesztés céljait szolgálja
ĀAz esemény legfőbb célja, hogy a gazdákat hasznos tudással lássák el