Az amerikai gazdák minden eddiginél több hitelből finanszírozzák a működésüket, ám az agráradósságok pontos mértékét egyre nehezebb felbecsülni. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) figyelmeztet: a hagyományos bankokat kikerülő alternatív pénzügyi megoldások és az ellátási láncon belüli szállítói hitelek rohamos terjedése vakfoltot teremtett a szövetségi ellenőrzési rendszerben, ami szélesebb körű gazdasági kockázatokat is rejthet.
Egyre fojtogatóbb a pénzügyi nyomás az amerikai agráriumban, ahol a termelők évek óta a zuhanó felvásárlási árak és az egekbe szökő működési költségek szorításában őrlődnek. A helyzetet tovább rontják az exportpiacok zavarai – amelyeket részben a Washington és a legnagyobb felvásárlók, például Kína közötti kereskedelmi feszültségek okoznak –, valamint a közel-keleti geopolitikai konfliktusok generálta üzemanyag- és műtrágyaár-robbanás.
Az egyre gyakoribb mezőgazdasági csődök miatt a kereskedelmi bankok jelentősen szigorítottak a hitelezési feltételeiken. Ez arra kényszerítette a termelőket, hogy alternatív források után nézzenek. A legfrissebb szövetségi becslések szerint az inflációval korrigált amerikai agrár-adósságállomány a 2000-es évek eleje óta több mint kétszeresére, mintegy 300 milliárd dollárról idén rekordot jelentő, több mint 605 milliárd dollárra ugrott.
Ez a megdöbbentő szám azonban még mindig alulmúlhatja a valóságot. A gazdálkodók ugyanis egyre nagyobb arányban vesznek fel hitelt olyan nem hagyományos forrásokból, mint a beszállítók, a gazdaszövetkezetek, a gépgyártók vagy épp a pénzügyi technológiai (fintech) cégek, amelyek hitelezési aktivitását a kormányzat jelenleg képtelen átfogóan monitorozni.
A helyzet súlyosságát érzékelve az USDA kutatási projekteket indított, hogy feltérképezze ezeket a rejtett adósságokat, és megvizsgálja: az agráriumban tapasztalható pénzügyi stressz okozhat-e dominóhatást a nemzetgazdaság más szektoraiban.
„Új típusú hitelezők jelennek meg a piacon, és meg kell találnunk a módját, hogy hozzáférjünk ezekhez az adatokhoz” – magyarázta az amerikai sajtónak Jeffrey Hopkins, az USDA Gazdaságkutató Szolgálatának megbízott vezetőhelyettese.
Jenny Ifft, a Kansas Állami Egyetem mezőgazdasági pénzügyi professzora – aki jelenleg is az USDA-val közösen kutatja az alternatív agrárhitelezőket – úgy becsüli: a valós adósságállomány a két-háromszorosa is lehet annak, amit a minisztérium az „egyéb hitelek” kategóriájában nyilvántart (ezt az ügynökség 2025-re 45 milliárd dollárra taksálta).
Az egyik legnagyobb amerikai mezőgazdasági szövetkezet, a minnesotai székhelyű Land O'Lakes tejipari vállalat tipikus példája az új trendnek. A cég finanszírozási ágazata a tavaly őszi mintegy 100 millió dolláros működési hitelkeretét a 2027-es pénzügyi évre több mint 1 milliárd dollárra duzzasztotta – jelentette be Beth Ford, a vállalat vezérigazgatója kedden a New York-i Gazdasági Klubban tartott beszédében.
Hopkins elmondása szerint a tisztánlátás érdekében az USDA most összeveti a termelői kérdőíveket a Farm Service Agency hitelnyilvántartásaival, és célzott kutatásokat finanszíroz az alternatív hitelpiac felmérésére, amelyektől két éven belül várnak kézzelfogható eredményeket.
Tovagyűrűző gazdasági hatások
Az elmúlt szezonban az amerikai kereskedelmi farmok nagyjából fele támaszkodott beszállítói vagy egyéb, nem hagyományos finanszírozásra a működési költségeinek fedezésére, ami egyetlen év alatt tízszázalékos növekedést jelent – mutatott rá Wesley Davis, a Meridian Agribusiness Advisors mezőgazdasági tanácsadó cég partnere.
Emiatt az USDA szakemberei komolyan vizsgálják a lehetséges tovagyűrűző hatásokat. Hopkins emlékeztetett a 2007–2010-es amerikai másodlagos jelzálogpiaci válságra (subprime-krízis), amikor a korlátozott rálátás és az adathiány lehetetlenné tette az egészséges és a toxikus adósságok megkülönböztetését, ami végül az egész gazdaságon végigsöpört.
Az agrártárca történelmileg a bankok és hitelintézetek által jelentett adatokra támaszkodott. A beszállítói hiteleket a Mezőgazdasági Erőforrás-gazdálkodási Felmérésből (egy 24 oldalas, részletes kérdőívből) próbálták megbecsülni, csakhogy ennek kitöltési aránya a 2009-es 68 százalékról idénre alig 33 százalékra zuhant.
A hét középnyugati és déli államban végzett sajtófelmérések szerint az ötvenkét megkérdezett nagyüzemi növénytermesztő gazdaság többsége 7–10 különálló hitelkerettel zsonglőrködik, de akadtak olyanok is, akiknél ez a szám meghaladta a harmincat. Egy iowai család arról számolt be, hogy 42 párhuzamos hitelszerződésük van, nagyrészt azért, mert a gépkereskedők minden egyes új gép vásárlásakor vagy lízingelésekor önálló hitelkonstrukciót követelnek meg.
A szakirodalom is megerősíti az adathiányt. A Kansas Állami Egyetem, az USDA és a Nemzeti Hitelszövetkezeti Hivatal egy idei, lektorált tanulmányában több mint 4,4 millió gépvásárlási zálogjogot vizsgált meg tizennégy mezőgazdasági államban. A kutatók arra jutottak, hogy a nem hagyományos hitelezők által kibocsátott eszközhitelek volumene akár négyszerese is lehet a hivatalos állami adatoknak.
„Hogyan tudják a döntéshozók, a szabályozók és a hitelezők pontosan felmérni a pénzügyi stresszt, ha az adósságok jelentős részét a legkockázatosabb adósokat kiszolgáló intézmények egyáltalán nem jelentik le?” – tette fel a költői kérdést Jenny Ifft, a tanulmány társszerzője.
Hopkins meglátása szerint a beszállítói finanszírozás egy része bekerül a szövetségi statisztikákba, mivel sok olyan konstrukció, ami a gazda számára „bolti hitelnek” tűnik, valójában a Farm Credit System vagy valamilyen kereskedelmi bank hátterével működik, ők pedig teljesítik a jelentési kötelezettségüket.
Wesley Davis azonban arra figyelmeztet, hogy a hiteleket kínáló beszállítók – miközben pörgetik a saját forgalmukat – hatalmas többletkockázatot halmoznak fel, különösen akkor, ha a kihelyezett forrásaik mögött nincs megfelelő fedezet.
„A kockázat már nemcsak a gazdákat érinti közvetlenül. Ez a folyamat súlyos pénzügyi zavarokat okozhat a tágabb agráripari ökoszisztémában is” – összegezte a szakember – írta a Reuters.
