A cseh kormányfő fogadta a szlovákiai ellenzék vezérét
ĀA találkozóra két nappal azt követően került sor, hogy Prága lemondta a tavaszra tervezett közös cseh–szlovák kormányülést
ĀA találkozóra két nappal azt követően került sor, hogy Prága lemondta a tavaszra tervezett közös cseh–szlovák kormányülést
ĀAz orosz nyomozóbizottság azt állítja, hogy elindította a halálesettel kapcsolatos vizsgálatot
ĀA merényletkísérlettel az ellenzéki Szocialista Párt Határok nélkül (PSF) pénzügyi titkárát vádolják
ĀKözölte: Navalnij felismerte, ha valóban le akarják győzni Putyint, akkor újító gondolatokra van szükség
ĀA hét végén nyilvános megemlékezést akarnak szervezni Moszkvában Alekszej Navalnij emlékére
ĀA négy ellenzéki párt tegnapi Kossuth térre meghirdetett „nagyszabású” tüntetésének egyetlen pozitív hangulati elemét egy szürke városi galamb szolgáltatta
ĀMegfigyelők szerint, ha nyilvános temetést tartanak, azon az elhunyt politikus számos támogatója részt venne
ĀA politikus felesége szerint Putyin, aki hithű kereszténynek vallja magát, gúnyt űz az elhunyt földi maradványaiból, és „a nyílt sátánizmusnak hódol”
ĀA DK elnöke évértékelőjében ismét csak arról beszélt, hogy céljuk a hatalom megszerzése bármi áron
ĀA londoni külügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy a börtönkomplexum parancsnoka, Vagyim Kalinyin ezredes és öt helyettese is a szankcionáltak között van
ĀNagyot fordult a világ a néhány napja még palotaforradalmat hirdető baloldallal. Megérkezett a postás, és átnyújtotta a számlát a túlfogyasztásról
Ā2022 decemberében vették őrizetbe, és háromévi börtönre ítélték az elnök rágalmazása címén, miután megjelentetett egy cikket a Szociáldemokrata Párt lapjában
ĀA politikus szerint nem szabad elfelejteni, ki az „igazi bűnös” az orosz ellenzéki vezető halálában
ĀA nyomozók arról tájékoztatták édesanyját és ügyvédeit, hogy a Navalnij halálával kapcsolatos vizsgálatot meghosszabbították
ĀSéta után rosszul lett, szinte azonnal elvesztette az eszméletét
ĀAz ügyben már korábban házkutatást tartottak a hídfelújítást végző cégnél
ĀIngerlően hat az emberre az a konzekvens és totális félreértés, amivel az ellenzéknek nevezett, meglehetősen heterogén tudati- és érdekeltségi körbe tartozó személyek újra és újra nekimennek a falnak
ĀAz OVD-Info nevű civil szervezet szerint hatezer ember vett részt a megmozduláson, és a rendőrség mintegy húsz embert vett őrizetbe
ĀSzymon Holowni álláspontja szerint a bebörtönzött Mariusz Kaminskinak és Maciej Wasiknak megszűnt a parlamenti mandátuma
ĀVégre élő felvételen is látható volt Alekszej Navalnij, aki még december elején tűnt el a börtönből
ĀA tárcavezető különtanácsadóját, Jurica Lovrincevicet is menesztették, miután kiderült, hogy állami és a kormányzati hirdetéseket ajánlott egy helyi tévének jutalék fejében
ĀIzraelben is elindulhat az a folyamat, amelyben korlátozzák a külföldi NGO-k szerepvállalását
ĀAz országban négyévente tartanak helyi választásokat, ahol rendre az előre kiválasztott jelöltek nyernek
ĀA választást a tervek szerint január 13-án tartják majd
ĀA hódmezővásárhelyi polgármester közölte, hogy frissen alapított pártjába eddig 600 fő jelentkezett, de csak 430 embert fogadtak be
ĀAz ellenzéki pártok a DK-tól a Jobbikig nem támogatják a szuveneritástörvényt
ĀTehát hiba arra hivatkozni, hogy „itt úgysem lesz változás, mert nincs az ellenzéki oldalon, aki a változások élére állhatna”
ĀKorábban saját feladatának tekintette, hogy elsimítsa az ellenzéki pártok közti nézeteltéréseket