Paks újra teljes kapacitással működik, emelik a legkisebb nyugdíjat, hozzányúlnak az alapítványi rendszerhez, közben vizsgálat indult az augusztus 20-i közbeszerzés miatt, kérdőjelek jelentek meg a közmédia átalakítása körül, és megszületett a Tisza egyik legfontosabb politikai ígéretének intézménye is.
Van egy pillanat minden új kormány életében, amikor már nem lehet kizárólag az elődökről beszélni. Magyar Péter pénteken az Országgyűlésben emlékeztetett arra, hogy a Fidesznek 5827 nap állt rendelkezésére az ország kormányzására, míg az új kabinet mindössze 107 napja van hivatalban, így matematikailag ez természetesen igaz. Politikailag azonban a századik nap környéke éppen azért különleges, mert innentől kezdve lassan megszűnik a türelmi idő. Az emberek ugyanis nem azért váltanak kormányt, hogy új magyarázatot kapjanak a régi problémákra, hanem azért, hogy megoldást kapjanak. És ezen a héten már akadt olyan ügy, amelyben a kormány kézzelfogható eredményt tudott felmutatni.
Paks: ahol az ország érdeke fontosabb a pártpolitikánál
A Paksi Atomerőmű szerdára ismét elérte maximális teljesítményét, mind a négy reaktor és mind a nyolc turbina működött. Az elmúlt hetek rendkívüli dunai vízállása miatt kialakult helyzet komoly energiabiztonsági kockázatot jelentett, ezért az eredményt nem érdemes pártpolitikai szemüvegen keresztül nézni. Aki dolgozott rajta, mérnök, vízügyi szakember, katona, energetikus vagy vállalkozó, annak köszönet jár.
Egy ország működőképességének fenntartása nem Tisza-siker, nem Fidesz-siker és nem valamely miniszter személyes diadala. Magyar siker. Éppen ezért visszás lenne, ha a szakmai teljesítményből valamely politikai oldal személyi kultuszt próbálna építeni. A paksi válság legfontosabb tanulsága ugyanis nem az, hogy ki állt a kamerák előtt, hanem az, hogy Magyarország kritikus infrastruktúrájának éghajlati és vízügyi sérülékenységével többé nem lehet félvállról foglalkozni. Most az a feladat, hogy ne csak a válságot oldják meg, hanem annak újbóli kialakulását is megakadályozzák. Ez lesz a valódi államférfiúi teljesítmény.
A költségvetésnél véget ér a politikai retorika
A héten ennél jóval kellemetlenebb számokkal is szembesült az ország. A Pénzügyminisztérium közlése szerint a korábbi 3,7 százalékos GDP-arányos hiánycél helyett az átvilágítás alapján intézkedések nélkül akár 8,3 százalékos deficit is kialakulhatott volna; az új kormány módosított terve ezt 7,5 százalék körülire kívánja mérsékelni. Ez súlyos örökség, ha a számítás megállja a helyét, de szeptembertől már kevés lesz azt mondani, hogy ki hagyta hátra.
A költségvetési hiány ugyanis különös jószág, nincs pártkönyve. A piacokat, a hitelminősítőket, a befektetőket és végül a magyar családokat sem az érdekli elsősorban, hogy egy lyukat ki ásott, hanem az, hogy ki és milyen áron tudja betemetni. Itt válik majd el egymástól kommunikáció és kormányzás. Mert egyszerre kellene rendbe tenni a költségvetést és teljesíteni a választási vállalásokat. Ez pedig sokkal nehezebb feladat annál, mint ellenzékből megmondani, mire kellene többet költeni.
A 120 ezres minimum: helyes döntés, de a számlát is látni kell
A kormány ezen a héten bejelentette azt is, hogy 2027. január 1-jétől 120 ezer forintra emeli az öregségi nyugdíj legkisebb összegét. A jelenlegi 28 500 forintos minimum 2008 óta változatlan. Nehéz lenne vitatni, hogy a 28 500 forintos összeg mára méltatlanul alacsony. A döntés ezért társadalompolitikai szempontból indokolható. Egy felelős kormányzati politikában azonban minden új kiadás mellett ott kell állnia egy kérdésnek : Miből?
Ez különösen akkor igaz, amikor ugyanazon a héten a kabinet azt közli, hogy az államháztartás állapota lényegesen rosszabb annál, mint amivel korábban számoltak. A magyar emberek joggal várják el egyszerre a szociális biztonságot és a pénzügyi felelősséget. A kettő nem egymás ellensége.
Alapítványok: visszavenni könnyebb, jól működtetni nehezebb
Augusztus 31-től az állam veszi át több, eddig alapítványi formában ellátott közfeladat működtetését. Az érintettek között van a Mathias Corvinus Collegiumhoz, a Batthyány Lajos Alapítványhoz és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványhoz kapcsolódó feladatellátás is. A kormány álláspontja szerint a közfeladatokat továbbviszik, miközben megszűnik az eddigi különleges konstrukció. Politikai értelemben könnyű azt mondani, hogy visszavesszük a közvagyont. A nehezebb kérdések most következnek.
Mi lesz az intézmények szakmai értékeivel? Mi lesz azokkal a programokkal, amelyek valóban jól működtek? Kik irányítják őket ezután? Milyen szakmai és politikai garanciák akadályozzák meg, hogy a korábbi rendszer helyett egyszerűen egy új klientúra épüljön?
A közvagyon attól még nem lesz automatikusan közvagyonként jól kezelve, hogy más kézben van. Az új kormánynak ezért nem csupán azt kell bizonyítania, hogy képes lebontani a korábbi struktúrákat, hanem azt is, hogy képes jobbat építeni helyettük.
A közmédia első figyelmeztetése
Talán kevésbé látványos, de hosszú távon annál fontosabb történet zajlott a közmédia körül. A Független Közmédia Testület három szakmai jelöltjének parlamenti meghallgatása a Tisza kezdeményezésére elmaradt, miután kérdések merültek fel a kiválasztási eljárás legitimációjával kapcsolatban. Maguk a jelöltek is azt hangsúlyozták, hogy a közös érdek az, hogy a folyamat tisztaságához ne férjen kétség. Ez önmagában akár jó jel is lehet. Egy hibásnak vagy vitathatónak ítélt eljárást ugyanis jobb időben megállítani, mint politikai erőből keresztülverni.
Csakhogy a Tisza ezen a területen különösen magasra tette a lécet. Átláthatóságot, függetlenséget és nyilvános döntéshozatalt ígért. Mostantól minden egyes zárt ajtó, minden homályos kiválasztási szempont és minden megmagyarázatlan döntés vissza fog hullani erre az ígéretre.
A közmédia nem lehet többé egyik kormány hadizsákmánya sem. Ha valóban új korszak kezdődött, akkor éppen itt kellene először látszania.
Augusztus 20.: az új hatalomnak is tűrnie kell a vizsgálatot
A hét egyik politikailag legkellemetlenebb ügye az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó közbeszerzés lett. A sajtóban megjelent információk után a Fidesz a Közbeszerzési Hatósághoz fordult, a Mi Hazánk feljelentést tett, Hadházy Ákos pedig szintén vizsgálatot sürgetett. A Belügyminisztérium végül maga rendelt el vizsgálatot az események előkészítésének és a közbeszerzési folyamatnak a körülményeiről. Radnai Márk visszautasította, hogy részt vett volna a közbeszerzésben vagy az ünnepség megszervezésében. Itt nincs szükség előre kimondott ítéletre, sőt, éppen ez volna az új politikai kultúra egyik próbája. Ha nincs szabálytalanság, azt tisztázni kell. Ha van, következménye kell hogy legyen, függetlenül attól, hogy az érintett melyik párthoz áll közel. A korrupció ugyanis nem akkor korrupció, amikor az ellenfél követi el és az átláthatóság sem csak addig fontos, amíg ellenzékben követeljük.
Unger Anna és a Tisza első komoly belső dilemmája
A hét politikailag legérdekesebb története mégis a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőjének kiválasztása lett. Az igazságügyi bizottságban Unger Anna hat igen szavazatot kapott, miközben Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese egyedüliként nemmel voksolt. Később világossá tette, hogy szakmai meggyőződése szerint Ligeti Miklóst tartotta volna a legalkalmasabb jelöltnek. Pénteken aztán az Országgyűlés titkos szavazáson 137 igen, hét nem és egy tartózkodás mellett Unger Annát választotta meg a hivatal elnökének. A Fidesz–KDNP képviselőinek többsége a voksolás előtt kivonult az ülésteremből.
Nem az a probléma, hogy Unger Anna lett az elnök. Esélyt és időt kell kapnia arra, hogy bizonyítson. Sokkal érdekesebb kérdés az, hogy egy olyan intézménynél, amelynek létét a Tisza saját politikai erkölcsének bizonyítékaként mutatta be, miért alakult ki már a rajtnál vita a legalkalmasabb vezető személyéről. Melléthei-Barna Márton ellenszavazata pedig paradox módon talán éppen a Tisza számára a legjobb hír. Azt mutatja, hogy legalább egy ilyen horderejű kérdésben létezhet belső szakmai vita. Ezt nem elfojtani kell, hanem megbecsülni, mert Magyarországnak nem újabb olyan parlamenti többségre van szüksége, ahol minden képviselő ugyanabban a pillanatban ugyanazt gondolja.
Most kezdődik igazán a kormányzás
Ez volt tehát a hét igazi üzenete. Paksnál az állam működött, a nyugdíjemelésnél társadalmi igazságtalanságot próbál orvosolni, a költségvetésnél azonban már előkerült a számla, a közmédiánál az átláthatóság került próbatétel elé, az augusztus 20-i közbeszerzésnél kiderülhet, hogyan viseli az új hatalom, amikor már nem ő vizsgál másokat, hanem őt vizsgálják, a Vagyonvisszaszerzési Hivatalnál pedig eldőlhet, lesz-e valóban független intézmény abból, ami politikai kampányígéretként született.
Magyar Péternek igaza van abban, hogy 107 nap alatt nem lehet egy ország valamennyi problémáját megoldani. De 107 nap már elegendő ahhoz, hogy lássuk egy kormány reflexeit.
Hogyan reagál kritikára?
Mit tesz, ha saját oldalán merül fel kérdés?
Mennyire viseli el az ellenvéleményt?
Nyilvánosságot teremt vagy bezárja az ajtót?
Felelőst keres vagy megoldást?
Ezek sokkal fontosabb kérdések annál, hogy egy politikus hány napot számol össze az elődje kormányzásából. Mert Magyarország már nem választási kampányban él. Az országot kormányozni kell. A rendszerváltásokat pedig nem az különbözteti meg a puszta hatalomváltásoktól, hogy új emberek ülnek a régi székekbe, hanem az, hogy másképpen ülnek bennük. A következő hónapokban ez lesz Magyar Péter és a Tisza-kormány valódi vizsgája.
