A hazai cégek nagy része létszámbővítéssel kezdi a jövő évet
ĀA legnagyobb felfutást az IT , illetve a pénzügy és ingatlan ágazatokban várják
ĀA legnagyobb felfutást az IT , illetve a pénzügy és ingatlan ágazatokban várják
ĀA német vállalatok évi két-három milliárd euró értékben hajtanak végre beruházásokat hazánkban
ĀA vállalatvezetők stratégiai prioritásai továbbra is három fő csoportba sorolhatók
ĀA miniszter szerint természetes, hogy a kormány támogatja a családi cégeket, mivel a fejlődésük az ország érdeke is
ĀA miniszter kiemelte, a partnerség kiváló példa arra, hogy milyen magas szintű tudományos és ipari együttműködésre vagyunk képesek
ĀA versenyhivatal 2022 ősze óta kiemelt figyelmet fordít az élelmiszerpiacok folyamatainak feltárására
ĀA megkérdezett cégek háromnegyedénél már emeltek idén a munkavállalói béreken
ĀA fennmaradó vállalatok 2021-ben legalább 18 milliárd dollárnyi adót fizettek Oroszországnak
ĀA többségnek elektronikusan, a cégkapura nem kötelezett gazdálkodóknak pedig postán érkezik az értesítés
ĀBecslések szerint csak Magyarországon több mint ezer vállalat lehet érintett
ĀA gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár Jungdzsin Dzsang miniszterhelyettessel tárgyalt
ĀMagyarországon a cégek 33 százaléka innovatív
ĀRövidebb elbírálási időkkel tervezhetnek az online cégalapítók
ĀKomoly adminisztrációs segítséget kaphatnak azok a cégek, amelyek több, azonos jellegű kutatás-fejlesztési projektet is futtatnak