Sandokan nem valós történelmi személy volt, hanem egy kitalált kalózvezér, akit Emilio Salgari olasz író teremtett meg a 19. század végén. A karakter azonban annyira részletes történelmi és földrajzi környezetbe került, hogy sokan máig azt gondolják, valóban létezett.
Salgari történeteiben Sandokan a „Malajzia Tigrise”, egy száműzött borneói herceg, aki kalózvezérként harcol a brit és más gyarmatosító hatalmak ellen. Főhadiszállása a Dél-kínai-tengeren fekvő Mompracem szigete, ahonnan hűséges embereivel indít támadásokat. Legfontosabb társa a portugál kalandor, Yanez de Gomera, szerelme pedig Marianna Guillonk, akit „Labuan gyöngyeként” emlegetnek a történetekben.
Sandokan alakja azért különleges, mert nem egyszerűen kalózként jelenik meg. Salgari romantikus, nemes lelkű szabadságharcosként ábrázolta: bátor, büszke, rendkívül erős, ugyanakkor képes mély szerelemre és önfeláldozásra. Ellenfelei szemében kegyetlen kalóz, saját emberei számára viszont olyan vezető, aki azért harcol, hogy visszaszerezze elveszített hazáját és szabadságát. A történetek hátterében valódi történelmi folyamatok állnak. A 19. században Nagy-Britannia és más európai hatalmak egyre nagyobb befolyást szereztek Délkelet-Ázsiában, Borneó térségében pedig valóban léteztek helyi uralkodók, tengeri harcosok és kalózok, akik szembekerültek az európai terjeszkedéssel.
Érdekesség, hogy Sandokan egyik legfontosabb ellenfelének hátterében nagyon is valós történelmi személy áll. James Brooke brit kalandor 1841-ben Sarawak rádzsája lett Borneón, és dinasztiája több mint száz éven át uralta a területet. Brooke és utódai valóban harcoltak olyan helyi tengeri csoportok ellen, amelyeket az európai források gyakran kalózokként emlegettek. Emiatt Sandokan történetei a fikció ellenére erősen kötődnek a korabeli Borneó politikai viszonyaihoz. Salgari azonban nem egyetlen valódi személy életrajzát alakította át Sandokan történetévé; inkább több történelmi eseményből, személyből és korabeli beszámolóból építette fel saját hősét.
A figura először az 1880-as években jelent meg Salgari történeteiben, majd egész regénysorozat épült köré. Sandokan Európa több országában rendkívül népszerű lett, különösen Olaszországban. Igazi nemzetközi kultuszát azonban az 1976-os Sandokan televíziós sorozat hozta meg, amelyben Kabir Bedi játszotta a főszerepet. A sorozat hatalmas siker lett, és Kabir Bedi turbános, szakállas Sandokanja generációk számára összeforrt a karakterrel.
Sandokan azért maradt ennyire híres, mert egyszerre testesíti meg a kalandort, a romantikus hőst és az elnyomó hatalommal szembeszálló szabadságharcost. A történetekben egzotikus szigetek, tengeri csaták, kalózok, árulások, szerelmek és élet-halál küzdelmek követik egymást, miközben Sandokan szinte mitikus figurává válik. Éppen ez okozza azt is, hogy időről időre felmerül: talán valóban létezett egy „igazi Sandokan”. Erre azonban nincs megbízható történelmi bizonyíték. Sandokan Salgari teremtménye – csak éppen olyan valóságos történelmi világba helyezte, hogy több mint száz évvel később is könnyű valódi személynek hinni.
Nem úgy tűnik, hogy Sandokant egyetlen konkrét, valós személyről mintázta volna Emilio Salgari. A karakter alapvetően kitalált, de a környezetét és bizonyos vonásait nagyon is valós 19. századi délkelet-ázsiai események, uralkodók, kalózok és gyarmati konfliktusok inspirálták.
Felmerült például, hogy Sandokan alakjára hatással lehettek a borneói és szulu térség helyi fejedelmei és tengeri harcosai, akik ellenálltak a brit és holland terjeszkedésnek. A korszakban valóban működtek olyan csoportok, amelyeket az európaiak „kalózoknak” neveztek, miközben saját közösségeik szemében sokszor harcosok vagy helyi vezetők voltak. Ez nagyon hasonlít Sandokan kettős megítélésére: a britek számára veszélyes kalóz, saját emberei számára szabadságharcos és uralkodó.
A történetek egyik fontos történelmi kapaszkodója viszont teljesen valós: James Brooke, aki 1841-től Sarawak úgynevezett „fehér rádzsája” volt. Brooke valóban harcolt a térség tengeri harcosai és kalóznak minősített csoportjai ellen. Salgari ezt a történelmi világot használta fel, majd megalkotta hozzá Sandokant mint romantikus ellenpontot: az elűzött ázsiai herceget, aki az európai gyarmatosítók ellen küzd.
Vagyis Sandokan maga fikció, de az a „típus”, akit megtestesít, nagyon is létezett. Nem találtak olyan történelmi Sandokant, akiről biztosan kijelenthető lenne, hogy „ő volt az igazi Malajzia Tigrise”. Inkább több valós történelmi alak, a borneói ellenállás, a tengeri kalózkultúra és Salgari fantáziája olvadhatott össze benne.
Érdekesség, hogy Salgari soha nem járt Malajziában vagy Borneón. A távoli világot könyvekből, térképekből, újságokból és útleírásokból ismerte meg – mégis olyan meggyőzően írta le, hogy Sandokan történetét később sokan majdnem történelmi legendaként kezdték kezelni.
