És akkor 145. – Padlót fogtam

Most például elég az orrom elé nézni, ez már maga a valóság, szárazföld, ráadásul épített környezet, magyarul a házamban állok, és nézem, hogy mit is látok a talpam alatt. Padlót. A ház nagy részét, a szobák alját fenyőpadló fedi. Nem volt ez mindig így. Az évtizedekkel ezelőtt elkezdett, és csak mostanában befejezett építkezés első szakaszában hiánygazdálkodás jellemezte a munkafolyamatot. Hogy ilyen tudományosak legyünk. Magyarul, a rendelkezésünkre álló források, hogy tovább fúrjuk bele magunkat a közgazdaságtanba, igen csak szegényesek voltak. Alig csurgott ki belőlük annyi pénz, hogy lakhatóvá tegyük nagy büszkeségünket, a valamikori repceföldre épített családi házunkat.

Az önállóságunkat, felnőttségünket a sorra születő gyerekeinken kívül az önálló lakóhely megteremtése jelentette. Mire tető alá került, ez durván vakolt, csupasz falakat és nyers gerendákat mutatott, ideje volt az otthont, ahogy mondják, otthonossá tenni. Csak nem mászkálhatunk a csupasz betonon. Nagy szerencsénkre kitűnő barátunk, Merényi Sándor egy nagy autóipari cég traktorainak és más hatalmas munkagépeinek közép-európai kiállításait építhette meg. A nagy járművek dobogóját minden helyszínen új szőnyegpadlóval fedték le. Onnan kaptuk meg az egyik használtnak minősített vastag, sötétkék, gumira szerkesztett burkolóanyag tekercseit. Nem kellett más, mint méretre vágni, és beborítani vele a nappalinkat.

Mikorra, ez a mikor jó tíz év elteltével következett be, az egykor bársonykék szőnyeg alaposan megkopott, már lényegesen több pénzünk került a házunk továbbépítéséhez. Padlót akartam fogni. Szó sem volt akármiféle rossz dologról, nem estem el, nem ütöttek el, nem kerített hatalmába a szomorúság, nem bénított senkiféle ellenség, ellenkezőleg, nagyon erősen vágytam a szépen előkészített, gyalult fenyődeszkákra, amikből aztán nekiállhatok az új, a traktorszőnyegnél előkelőbb járófelület kialakításának. Néhány utcával távolabb tőlünk élt Balázs Árpád asztalosipari vállalkozó. Erdélyből jött, a családja nagy része ott maradt. A testvérének fűrészüzeme volt, így elláthatta falunkbéli öccsét nyersanyaggal. Az igen jó minőségű fenyőanyagokból aztán Balázs úr a nagy műhelyében ajtókat, ablakokat, asztalokat, padokat, lényegében mindent, ami fából van, el tudott készíteni. Amikor egy különös formájú ablak ügyében nála jártam, láttam, hogy a kertbéli színben rengeteg deszka van. Kérdeztem, Balázs úr, ebből is lehet vásárolni? Hát hogyne, intett a mester, mennyi kell? Gyorsan számba vettem, hogy a házunkban hova lenne nagyon jó a fenyőpadló, aztán gyorsan rávágtam, úgy száz négyzetméter. Ez nekem nagyon sok volt. Balázs úr egykedvűen bólintott, milyen széles legyen, simította végig az egyik hajópadlósor tetejét. Hát ez éppen jó lesz, mutattam a keze alá, a tízcentisek mindenhol beválnak.

Hónapokig guggoltam, térdeltem, kalapáltam végig a házunk összes szobáját. A nappali padlószőnyegére tetőlécből párnafák kerültek, ezekre szorítottam rá és ütöttem tele szögekkel a hajópadló illesztékeit. Közben azon spekuláltam, soha nem hittem volna, hogy ilyen büszkeséggel, kis túlzással, boldogságnak is mondhatjuk, tölt el az, hogy padlót foghatok.