Ukrajna egyre mélyebben támad oroszországi célpontokat, Oroszország fokozza az Ukrajna elleni drón- és rakétahadjáratát, a NATO pedig tovább erősíti keleti szárnyának védelmét. Egyelőre egyik fél sem látszik érdekeltnek egy közvetlen NATO–orosz háborúban, a katonai erők földrajzi közelsége és egy rosszul kezelt incidens azonban súlyos eszkalációt indíthat el.
Európa keleti felén egyre nehezebb egymástól teljesen különválasztani az ukrajnai háborút és a NATO–orosz szembenállást. A két konfliktus ugyan jogilag és katonailag továbbra sem ugyanaz, de egyes földrajzi pontokon veszélyesen közel kerülnek egymáshoz.
Ezek közül az egyik legérzékenyebb a Lengyelország és Litvánia között húzódó, mintegy 65 kilométer széles Suwałki-folyosó.
A terület egyik oldalán az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi terület, a másikon Belarusz található. A folyosó azért kiemelkedő jelentőségű, mert ez biztosítja a balti NATO-tagállamok – Litvánia, Lettország és Észtország – legfontosabb szárazföldi összeköttetését Lengyelországgal és ezen keresztül a NATO többi európai tagállamával. Egy esetleges NATO–orosz fegyveres konfliktusban ezért a térség ellenőrzése kulcsfontosságú lenne.
Két egymással szemben álló biztonsági logika
A NATO számára alapvető érdek, hogy a Suwałki-folyosó nyitva maradjon, hiszen ezen keresztül lehetne szárazföldön gyorsan megerősíteni a balti államok védelmét.
Oroszország számára ugyanakkor Kalinyingrád különleges stratégiai jelentőséggel bír. Az exklávé szárazföldön nem kapcsolódik Oroszország többi részéhez, ezért egy súlyos katonai konfliktus esetén a terület védelme és utánpótlásának biztosítása különösen érzékeny kérdéssé válna.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy bizonyított orosz terv létezne a Suwałki-folyosó katonai elfoglalására. A veszély abból fakad, hogy ugyanabban a szűk térségben találkozik két, egymással ellentétes katonai érdek. A NATO az elmúlt években jelentősen megerősítette keleti szárnyát, Oroszország pedig saját biztonságára hivatkozva rendszeresen bírálja a szövetség katonai infrastruktúrájának és hadgyakorlatainak növekvő jelenlétét határai közelében.
A nyugati államok ezzel szemben azt állítják, hogy Oroszország nem csupán hagyományos katonai eszközökkel gyakorol nyomást Európára, hanem kiberműveletekkel, elektronikai zavarással, szabotázsakciókkal és más hibrid eszközökkel is. Moszkva több ilyen vádat visszautasított, és a Nyugat Oroszországgal szembeni félelemkeltésének nevezte azokat.
Fontos ugyanakkor, hogy a NATO augusztus végén közölte: jelenleg nem lát küszöbön álló közvetlen orosz támadási veszélyt a szövetség ellen, miközben az orosz hibrid tevékenységet növekvő kockázatként értékeli. Ez lényeges különbség. A magas katonai készenlét ugyanis nem azonos azzal, hogy valamelyik fél közvetlen háborúra készülne.
Oroszország területére is egyre mélyebben ér el a háború
Az ukrajnai háború közben egy másik irányban is változik. Kijev az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt helyezett az Oroszország mélyén található katonai, energetikai és logisztikai célpontok támadására. Az ukrán hadsereg saját fejlesztésű nagy hatótávolságú drónjai már több száz, esetenként ezer kilométernél is nagyobb távolságra fekvő célpontokat érnek el.
Volodimir Zelenszkij augusztus 28-án azt a célt határozta meg, hogy Ukrajna napi ezer nagy hatótávolságú drónt legyen képes Oroszország ellen indítani. Az ukrán elnök szerint akkor az átlagos napi mennyiség valamivel háromszáz felett járt. Kijev ezeket a támadásokat részben az orosz katonai és energetikai kapacitások gyengítésével, részben az Ukrajna elleni orosz légitámadásokra adott válasszal indokolja.
A mélységi ukrán csapások már az orosz polgári légiközlekedésre is hatással vannak: több repülőtéren kellett időszakosan korlátozni a forgalmat. Zelenszkij szeptember elején azt állította, hogy az ukrán drónműveletek következtében az orosz légtér használata egyre kockázatosabbá válik, miközben hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem polgári repülőgépeket vesz célba.
Oroszország is jelentősen fokozta légitámadásait
A katonai kép azonban csak akkor teljes, ha az orosz támadások intenzitását is figyelembe vesszük.
Augusztus végén Oroszország több napon keresztül rendkívül nagy számú drónt vetett be Ukrajna ellen. Ukrán közlés szerint négy nap alatt közel 1500 orosz drónt indítottak, miközben Kijevben és más városokban egymást követték a légiriadók. A támadások lakóépületeket és infrastruktúrát is érintettek, és civil áldozatokat követeltek. Szeptember elején is folytatódtak az orosz csapások: Kijevben, Odesszában, Dnyipróban és más térségekben lakóterületek és energetikai létesítmények sérültek meg. Vagyis a háború légi dimenziójában mindkét fél egyre nagyobb hatótávolságú és egyre nagyobb számban alkalmazott eszközökkel igyekszik nyomást gyakorolni a másikra.
A különbség természetesen továbbra is alapvető: a háború Oroszország 2022 februárjában megindított, Ukrajna elleni teljes körű támadásával kezdődött és a harcok túlnyomó része továbbra is ukrán területen zajlik. Ugyanakkor mára Oroszország hátországa sem tekinthető a konfliktus közvetlen hatásaitól elzárt térségnek.
Hol végződik a támogatás és hol kezdődne a közvetlen részvétel?
Az eszkaláció szempontjából az egyik legérzékenyebb kérdés továbbra is a nyugati fegyverek és technológia szerepe. Ukrajna amerikai, brit, francia és más nyugati eredetű fegyverrendszereket használ, és hadereje jelentős mértékben támaszkodik nyugati hírszerzési, műholdas, kommunikációs és navigációs képességekre.
Moszkva régóta azt állítja, hogy a nyugati támogatás bizonyos szint felett már a konfliktusban való közvetlen részvételnek tekinthető. A NATO-országok ezt visszautasítják, és azt hangsúlyozzák, hogy Ukrajnának az ENSZ Alapokmánya alapján joga van az önvédelemhez, a katonai támogatás pedig önmagában nem teszi a szövetséges államokat hadviselő féllé.
A határvonal mégis egyre érzékenyebb.
Oroszország augusztus 27-én arra figyelmeztetett, hogy brit katonai célpontok elleni megtorlást is mérlegelhet, ha Ukrajna brit eredetű Storm Shadow rakétákkal támad orosz területet. London továbbra is fenntartja Ukrajna katonai támogatását. Mindez jól mutatja, milyen könnyen változhat egy Ukrajna és Oroszország közötti katonai esemény NATO–orosz politikai konfliktussá.
A legveszélyesebb forgatókönyv nem feltétlenül a szándékos támadás
Jelenleg kevés jel utal arra, hogy akár Oroszország, akár a NATO közvetlen háborút akarna egymással. A kockázat sokkal inkább abban rejlik, hogy egy katonai incidens, hibás döntés vagy félreértett művelet olyan eseménysort indít el, amelyet később már nehéz ellenőrzés alatt tartani. Egy NATO-tagállam légterébe berepülő rakéta vagy drón, orosz és NATO-repülőgépek veszélyes találkozása, egy szabotázsakció eredetének téves megítélése vagy egy határ menti incidens önmagában még nem jelentene automatikusan világháborút.
De megváltoztathatná a politikai helyzetet.
Ha például Oroszország bizonyíthatóan fegyveres támadást intézne Lengyelország vagy Litvánia ellen, életbe léphetne a NATO kollektív védelemről szóló 5. cikkének mechanizmusa. Ez sem automatikus hadüzenetet jelent: a tagállamok az általuk szükségesnek ítélt módon nyújtanak segítséget. A politikai és katonai következmények azonban rendkívül súlyosak lennének.
A diplomácia még nem tűnt el
A növekvő katonai feszültség mellett van egy másik folyamat is: továbbra is működnek a diplomáciai csatornák.
Donald Trump amerikai elnök kormánya újabb kísérletet tesz az ukrajnai háború lezárására. Steve Witkoff amerikai különmegbízott és Jared Kushner szeptember 5-én Moszkvában több mint három órán keresztül tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A Kreml hasznosnak nevezte a találkozót, konkrét áttörésről ugyanakkor nem számoltak be. Az orosz és az ukrán álláspont között továbbra is alapvető különbségek vannak, mindenekelőtt a megszállt területek jövőjéről és Ukrajna biztonsági helyzetéről. Mégis fontos jelzés, hogy Washington, Moszkva és Kijev továbbra is fenntart olyan csatornákat, amelyeken keresztül legalább elméletileg lehetőség marad a konfliktus politikai rendezésére.
Magyarországnak sem mindegy, meddig terjed az eszkaláció
A Suwałki-folyosó és Kalinyingrád első pillantásra távolinak tűnhet Magyarországtól, valójában azonban egy közvetlen NATO–orosz konfliktus következményei hazánkat sem kerülhetnék el.
Magyarország NATO-tagállamként része a kollektív védelmi rendszernek, miközben földrajzi helyzete, energetikai kitettsége és gazdasági kapcsolatai miatt különösen nagy érdeke fűződik ahhoz, hogy az ukrajnai háború ne szélesedjen európai konfliktussá. Éppen ezért nem érdeke Magyarországnak sem az orosz fenyegetés jelentőségének elhallgatása, sem az eszkalációs kockázatok eltúlzása. Ugyanígy hiba lenne figyelmen kívül hagyni azt is, hogy a nagy hatótávolságú fegyverek, a hibrid műveletek és a növekvő katonai jelenlét egyre kisebb teret hagynak a hibák korrigálására.
A Kalinyingrád és a Suwałki-folyosó körüli katonai helyzet ma még nem egy közelgő NATO–orosz háború bizonyítéka, inkább figyelmeztetés.
A legnagyobb veszély ugyanis nem feltétlenül az, hogy Moszkva vagy valamely NATO-főváros tudatosan háborút akar. Hanem az, hogy a kölcsönös fenyegetésérzet, a fegyverzet növekedése és egy rosszul kezelt incidens olyan lépések sorát indíthatja el, amelyekből később már mindkét fél számára rendkívül nehéz lenne visszalépni.
Ebben a helyzetben a katonai elrettentés mellett a diplomácia fenntartása nem gyengeség, hanem Európa biztonságának egyik legfontosabb biztosítéka.
