A Fidesz szervezeti újjáépítésének keretében Orbán Viktor pártelnök ellátogat a pártja megyei választmányi üléseire, ahol munkamegbeszélést folytat a résztvevőkkel - közölte az ellenzéki párt kommunikációs igazgatója vasárnap az MTI-vel.
„A választmányi üléseken kötetlen munkamegbeszélést tartanak a pártszervezés aktuális kérdéseiről és a politikai helyzetről. Ez nem országjárás, nem tartunk ott, az majd később jön" - tette hozzá Havasi Bertalan.
A Magyar Nemzet még szombaton írt arról, hogy információi szerint Orbán Viktor újabb országjárásba kezdett, amelynek során a Fidesz megyei választmányainak tagjaival találkozik. Azt is közölték, a találkozókon eddig Lázár János volt miniszter is részt vett.
Havasi Bertalan megerősítette a találkozók tényét.
A párt szervezeti állapotfelméréséről szóló jelentésről a kommunikációs igazgató vasárnap úgy nyilatkozott az MTI-nek, „a felmérés alapján készült jelentés belső használatra szánt dokumentum, a Fidesz elnöksége dolgozik belőle".







